Pótvizsga: Az utolsó éjjel

Ez itt a Pótvizsga, ahol szemérmesen bevalljuk, ha valójában nem is láttunk egy-egy kultikus alkotást, és most a streamingszolgáltatók segítségével bepótoljuk az évtizedes mulasztásainkat. Most Edward Norton és Spike Lee klasszikusa került sorra.

Majdnem húsz év kellett hozzá, hogy pótoljam az egyik komoly hiányosságomat, Az utolsó éjjelt. Ennek ellenére, ha bárki megkérdezte volna tőlem, miről szól Spike Lee-filmje, tudtam volna válaszolni. A fotó, amelyen Edward Norton a kutyája társaságában ücsörög egy padon, és bánatosan néz a semmibe, valamiért nagyon megragadt bennem, és ismertem a szinopszist is, vagyis azt, hogy egy 24 óra múlva börtönbe vonuló férfi az utolsó szabad napján búcsút vesz addigi életétől. Ez alapján egy lassú kamaradrámát, vagy egy meditatív belső utazást képzeltem el.

Az, hogy történet helyszíne és a forgatás időpontja is legalább olyan fontos, mint a főhős dilemmája, eszembe se jutott. 2002-ben persze lehetett volna úgy is filmet készíteni, hogy az alkotók nem vesznek tudomást arról, hogy mi zajlott New Yorkban fél évvel korábban. Ezt a megoldást választotta a 2002-es Pókember is, amelyből egyszerűen kiradírozták a World Trade Center ikertornyait. Spike Lee viszont pont nem az az alkotó, aki szemlesütve félrenéz, amikor szembejön a valóság, úgyhogy a terrortámadás után úgy döntött, a tragédiának is emléket fog állítani a filmje. Az utolsó éjjel ennek ellenére nem egy felemelt mutatóujj, legalábbis nem úgy, mint Lee korai „fekete filmjei”, egyik szereplő sem monologizál arról, milyen trauma érte a várost, egyszerűen csak látjuk és érezzük a háttérben a nyomait.

Előzetesen arra sem számítottam, hogy egyetlen ember portréja helyett négy-öt karakter is előtérbe kerül, és hogy ettől nem kisebbnek, de fajsúlyosabbnak fog érződni a főszereplő drámája. Jó volt látni a fiatal Rosario Dawsont (elkészülhetne vajon ma egy olyan, romantikusnak szánt jelenet, amelyben egy alig 18 éves lányt egy tíz évvel idősebb drogdealer a játszótéren (!) próbál befűzni?), Philip Seymour Hoffman megint riasztóan hitelesen hozza a neurotikus lúzert, olyannyira, hogy Anna Paquinnal közös jelenetei egy Todd Solondz-filmből se lógnának ki. Az igazi meglepetés mégis Barry Pepper brókere, aki talán a legösszetettebb figurája a történetnek. Egyrészt hasonlít a tőzsdefilmek törtető, enyhén szocipata brókereire, de minél jobban megismerjük, annál inkább kiderül, hogy egyáltalán nem olyan felszínes, mint amilyennek az első benyomás alapján tűnik. A film végén még azt a költői kérdést is feltehetjük, hogy

milyen világ az, amelyben egy brókernek van a legszilárdabb morális értékrendje?

Egy Spike Lee-film esetében a fő kérdés persze mindig az, mennyire lehet felismerni benne a rendező kéznyomát. Feketék csak mellékszerepben tűnnek fel (Isiah Whitlock Jr. cinikus nyomozója egészen zseniális), de ettől Az utolsó éjjel még hamisítatlan Lee-film, hiszen a főszereplője Norton mellett maga New York, a város, amelyet Lee úgy ismer, mint a tenyerét. A mára már kultikussá vált tükörmonológ, amelyben Monty elküld minden nációt az anyjába, ezért is hat annyira autentikusnak (van is egy hasonló a Szemet szemértben). És ezért olyan meglepő, hogy nem ő a szerzője: már David Benioff regényeredetijében is benne volt. Igaz, a forgatókönyvbe már nem került bele – a rendezőnek komolyan meg kellett harcolnia a producerekkel, hogy mégis leforgathassák.

A túltolt zenehasználat is egy tipikus Lee-manír, de ezzel már nehezebben tudtam kibékülni. Terence Blanchard jazzfutamai szinte végig szólnak, és a legtöbbször annyira külön életet élnek, mintha Lee és a zeneszerző szándékosan elidegenítő effektusnak szánta volna a soundtracket. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben, a parkbéli „verekedésnél” viszont egy pár másodpercre még az emberi hangokat is letekeri Lee, csak a madarak csicsergése és a szél zúgása hallható. Lehet, hogy éppen azért olyan hatásos ez a fülsiketítő csend ezekben a pillanatokban, mert korábban végig zakatolt az idegőrlő zene?  

Abban, hogy milyen mély nyomokat hagy bennem egy film, a befejezésnek kulcsszerepe van. Egy frappáns finálé miatt hajlamosabb vagyok megbocsátani az apróbb hiányosságokat, és ugyanígy egy ígéretesen építkező filmet is tönkre tud tenni a fantáziátlan vagy gyáva lezárás. Az utolsó éjjel ebből a szempontból a giccshatáron táncol, a felvillantott alternatív jövő is kissé sziruposnak hat, de Lee szerencsére időben kiteszi az idézőjelet, jobb zárókép pedig aligha lehetne annál, ahogy a tékozló fiú és a mindent megbocsátó apa közösen autóznak az ismeretlen felé.

Az utolsó éjjel összességében bőven kiállta az idő, vagy legalábbis az elmúlt 20 év próbáját. Úgy vált 9/11 egyik legfontosabb mozgóképes lenyomatává, hogy közben nem politizál, csak megragadja a korszellemet.


Elérhető: HBO GO

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu