Ryan Gosling és 200 millió dollár ellenére is A szürke ember egyszerű, mint a bot

A gigantikus összegből készült új Netflix produkció gyors, látványos, erőszakos és ott van Ryan Gosling, a gonosz Chris Evans és a gyönyörű Ana de Armas, csak az ötlet és a játékosság hiányzik belőle!

 

A Netflix meglépte ugyanazt, mint tavaly, amikor csillagászati összegért szerződtetett le három bombabiztos sztárt a Különösen veszélyes bűnözőkhöz. A Ryan Reynolds, Gal Gadot és Dwayne Johnson főszereplésével készült akcióvígjáték kereken 200 millió dollárba, hallatlan összegbe került, aminek nagy részét nyilván a sztárgázsik tették ki, de bejött a dolog, rekordnézettséggel futott a habkönnyű, de látványos mozi. Most elővették a másik nagy Ryant, a Goslingot, mellé tették Chris Evanst és Ana de Armast, és ugyanarra a receptre, ha kicsit sötétebb tónusra is, de megcsinálták A szürke embert – megint pont 200 millióért -, és biztos, ami biztos, még egy korábbi munkájuk receptjéből is dolgoztak, de erről később.

 

Forrás: Netflix

 

Adott egy srác (Ryan Gosling), aki börtönben ül, de egy CIA ügynök (Billy Bob Thornton) kihozza onnan, hogy neki dolgozzon. A srácból Hatos néven amolyan végrehajtó/bérgyilkos (black op) lesz, aki az ügynökség mocskos munkáit végzi el, és egy szép nap újra ki kell valakit iktatnia. Bár van segítsége a helyszínen egy szép ügynöknő személyében, a munka a szokásosnál komplikáltabb lesz, és Hatos kezébe kerül egy kompromittáló adatokat tartalmazó pendrive. Meg is indul utána a hajsza a fél világon át, amit egy szabadúszó volt ügynök (Chris Evans) irányít. Bangkok, Törökország, Berlin és Bécs után Prága jön, majd végül egy horvát sziget. Bécsben egy Hundertwasser házat amortizálnak le ezek a barbár filmesek, Prágában, amit mindig jó látni, akár élőben, akár a vásznon, az egész Újváros esik áldozatul a pusztításnak.

 

Forrás: Netflix

 

Okés, vannak néha csavarok a filmben, az ügynökcsaj például Hatos szövetségese lesz, közben felbukkan néhány hamar kiiktatott mellékszereplő – köztük a legviccesebb a felismerhetetlenre maszkírozott Wagner Moura egy Laszló nevű simlis alakként -, de

az egész egyszerű, mint a bot.

A Hatost üldözik, de nem tudják elkapni, majd az üldözői ellen fordul, miközben ripityára lövik fél Európát. A szinte non-stop akció, amely során arctalan zsoldosok tucatjai hullanak el, majdnem olyan, mint egy másik netflixes gigasiker, a Tyler Rake: A kimenekítés (2020), és itt is van egy megmentésre váró gyerek, ráadásul egy PACEMAKERES kislányról van szó, és ezen a ponton a forgatókönyvíró nyilván meglapogatta a saját vállát, hogy milyen faszán tud ő drámát felépíteni. És ha még ez sem lenne elég párhuzamnak, itt is kikacsintanak az ázsiai piacra. A Kimenekítésben a bollywoodi félisten Randeep Hooda alakította a főhős egyik ellenfelét, itt a hasonlóan népszerű Dhanush (A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt) teszi ugyanezt.

 

Forrás: Netflix

 

Csakhogy, míg Chris Hemsworth akciófilmje zsigerien izgalmas volt, elsősorban azért, mert mocskos és spontán mert lenni, addig

A szürke ember steril, műanyagból van – pedig az itt már rendező Russo-testvérek ott is producerek voltak.

Dolgoztak vele, van benne anyag, de ihlet és igazi kreativitás nélkül. Pedig nagyjából ugyanarról van szó, ott is egy fél hadsereget intéz el a főhős, de – és ez elsőre talán marhaságnak tűnik – nem mindegy, hogy lő le öt pasast fél perc alatt. A dolgot meg lehet oldani látványosan, de rutinból, mint egy videójátékban, vagy úgy, hogy később is emlékezzünk rá, kreatívan, magát az erőszakot hitelesen ábrázolva. Próbálnak itt trükközni mindennel, megy mindenhol a gyilok, még egy robogó prágai villamos tetején is, de egy hét múlva már semmire sem fogunk emlékezni. Ehhez nem is feltétlen kellettek a Russo-fivérek, bármely iparos összerakta volna, nem kellett volna Ryan Gosling sem. Igaz, őt mindig jó nézni, most is, és nem rajta múlott, hogy csak ennyi jött ki a dologból, ahogy Chris Evanson sem. Ő volt már cinikus gazember a Tőrbe ejtvében (2019), szemmel láthatóan élvezte is, ahogy most is, túl is tolja, de nem gond. Ana de Armas is ott volt, de neki jutott a legkevesebb eljátszani való. Hitetlenkedik, aggódik, dühös, aztán annyi.

 

Forrás: Netflix

 

Az egyébként nem vállalhatatlan, de így is csalódást jelentő filmet első körben biztos baromi sokan nézik meg, de kérdés, elegen-e ahhoz, hogy a tervezett franchise összejöjjön. Merthogy az eredeti történetet jegyző Mark Greaney összesen tíz regényt írt A szürke ember szériában, alapanyag tehát van bőven.

Csak ötlet kéne meg kreativitás.

Az itt kevés volt, a stáblista alatti animációt vagy mit, ahol a filmből mutatnak úgy jeleneteket, mintha a szereplők ólomfigurák lennének, egyszerűen nem is értem – azt sem tudom, hogy kéne-e értenem, vagy csak valaki azt gondolta, jól néz ki. Hát nem néz ki jól!

Értékelés: 6/10

 

Forrás: Netflix