Szép új világ – Lenyűgöző, hogy ennyi pénzből ekkora marhaságot csináltak!

Ennyi pénzből, ennyi remek színésszel, ilyen díszletek között akár egy épkézláb ötletre épülő, jól működő sorozatot is el lehetett volna készíteni, avagy nem furcsa, ha unalmas egy olyan széria, amiben minden este orgiáznak?

Ami azt illeti, filmes – és sorozatbeli – utópiákkal teli van a padlás. Ami azt illeti, hosszabb cikket tudnék írni azokról a filmekről és sorozatokról, amelynek kisebb vagy inkább nagyobb mértékben hatása volt a Netflix új szériájára, a Szép új világra (2020), mint ez a kritika, de az meg hová vezetne, nem igaz? Olyan művekről, ahol a társadalom egyszerre éri el a technológiai tökéletességet és az erkölcsi mélypontot. Kezdésnek mindenesetre ott van a Zardoz (1974) a barbár Sean Conneryvel, a Gattaca (1997) a rendszert kijátszani próbáló Ethan Hawke-kal, az Equilibrium - Gyilkos nyugalom (2002) az önmagát felfedező Christian Bale-lel, vagy az Elysium - Zárt világ (2013), ahol Matt Damon úgy szeretne élni, mint Jodie Foster, persze nem minden értelemben, sorozatok közül pedig ott van a Westworld (2016) vagy A szolgálólány meséje (2017). Mindezt bemelegítésként.

A Szép új világban, amely a címen kívül viszonylag keveset kölcsönzött Aldous Huxley 1932-es klasszikusából, egy olyan társadalomban járunk, amelyet három tiltás határoz meg: nincs magánélet, nincs csalás és nincs monogámia, merthogy ezek csak irigységhez, haraghoz meg mindenféle máshoz vezetnének. Ezzel némileg szöges ellentétben a társadalom különböző kasztokra tagozódik, a mindent irányító alfákra, a fontos állásokat betöltő bétákra, az őket kiszolgáló gammákra és a legalul található epszilonokra, ám senki sem elégedetlen, mert folyton a szomának nevezett különböző  kedélyjavító drogokat dobálják be, mint gyerek a PEZ cukorkát, a felsőbb kasztok pedig esténként orgiáznak, mert ugye ne tartsuk vissza magunkat, és mindenki mindenkié. Van azonban egy beta, a gyönyörű Lenina (Jessica Brown Findlay), aki különös módon mindig szomorú, és egy alfa, Bernard (Harry Lloyd, aki olyan, mint Tom Hiddleston kevésbé sikeres unokatesója), aki nem találja a helyét, és őket az amolyan skanzenként működő régi Földre küldik, hátha ott újra feltöltődnek, mert olyan vicces és izgalmas a primitív barbárokat megnézni.

 

Akik pont olyanok, ahogy a külvilág Donald Trump szavazóit elképzeli: lakókocsikban élnek, bunkók és erőszakosak, de mind terepjáróval járnak. Köztük él a szomorú képű John (Alden Ehrenreich), aki más, mint a többiek, és ezt onnan tudjuk, hogy régi dalokat hallgat a walkmanjén, mint Chris Pratt a Galaxis őrzőiben. És a sors úgy hozza, hogy a földiek egy része gyilkos lázadást robbant ki a látogatók és az őket szórakoztatók ellen, John pedig Lenina és Bernard segítségére siet, akik cserében magukkal viszik falanszter szerű otthonukba, a többi pedig arról szól, hogyan illeszkedik be a mindenki által csak barbárnak nevezett jövevény. A válasz: először nem jól, aztán egész jól, majd megint kevésbé jól, aztán még rosszabbul, ami nyilván senkit nem fog meglepni, ahogy az sem, hogy egyfajta szerelmi háromszög alakul ki a három főhős között.

És ki gondolta volna, hogy lehet unni egy olyan sorozatot, amiben egyrészt gyönyörű emberek majd’ minden este orgiát rendeznek, másrészt baromi jól néz ki. A készítők nem sajnálták a pénzt és az energiát a látványvilág kialakításánál, ugyanakkor tökéletesen el is vesztek a részletekben, így aztán a sorozatnak valamiféle logikai magyarázatot és keretet adó kérdések sem merülnek fel. Például az, hogy a Föld lakói mind szegénységben élnek, vagy csak annak a skanzennek a lakói, amit látunk, és ha igen, van-e ennek bármi köze a csillagokon túli civilizációhoz, ahogy arra is csak utalásokat kapunk, hogyan jött létre az Új-Anglia nevű hely, ahol egyébként senki semmilyen munkát nem végez, csak mikroszkópokba bámulnak csinos lányok, mint valami olcsó stock photo gyűjteményben. És amikor nincsenek meg az alapok, akkor nem is lehet építkezni. Nem is nagyon megyünk sehová, ahogy a barbár főhős sem igazán tudja, mit akar, azon túl, hogy néha verekszik, néha dug, és persze odavan a főhősnőért, de miért ne lenne, hiszen olyan szép lányról van szó.

Ehhez Alden Ehrenreich, akinek a Solo: Egy Star Wars-történet óta nem volt érdemleges szerepe, elpocsékolt tehetség. A vezető pozícióban lévő Bernard karakteríve még laposabb és modorosabb, legfeljebb Lenina az, aki kicsit is érdekes figura, és Jessica Brown Findlay színésznőként is izgalmas, de ami körülöttük van, az csak egy aprólékosan felépített, méregdrága és csodaszép díszlet, illetve egy olyan ideológiai maszlag, amit ki se nagyon tudok bogozni. Mert ugye egy olyan társadalomban vagyunk, ahol nincs birtoklás, ami jó, bár látjuk, hogy mégis van, de a barbárok sem jók, mert birtokolni akarnak, például a szerelemben, ami meg valamiért a végére mégsem lesz jó, mögötte pedig ott van egy mesterséges intelligencia is, amiről már azt sem tudom, mit akar és mit nem, de hagyjuk is! Azt a pénzt mindenesetre jobban is el lehetett volna költeni.

Értékelés: 6/10  

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu