Túl a vörös kanapén – Nemcsak véres, de néha kifejezetten vicces is

A hihetetlenül sikeres A nagy pénzrablás alkotói ezúttal három megalázott, kihasznált, de büszke és találékony örömlányt tettek meg főhősüknek, akik nemcsak túlélni akarnak, hanem megkapni a jogos jussukat. Új sorozat a Netflixen!

„Legalább ma nem dugtak seggbe. Leléptünk még nyitás előtt” – mondja a Túl a vörös kanapén (Sky Rojo) első epizódjának végén az egyik vértől mocskos prosti a másiknak, miközben töltőceruzával kilyuggatott barátnőjüket egy kuncsaftjuk, egy állatorvos műti meg. Na, ilyen felütéssel indul a széria, amiről nyilván mi is rögtön elmondjuk kötelező jelleggel, hogy az elképesztő munkabírású Esther Martínez Lobato és Álex Pina páros jegyzi, akik a Netflix legsikeresebb nem angol nyelvű  sorozatát, A nagy pénzrablást hozták össze, és az ő nevükhöz fűződik a hasonló stílusú és hangnemű, szintén elképesztően sikeres White Lines is. Utóbbi Ibizán játszódik, a mostani Tenerifén, mert ugye az a spanyol film- és sorozatgyártás hatalmas előnye, hogy a jókora országon belül tudnak mozogni, mindig új helyszíneket találni, helyi ízeket becsempészni.

A helyi íz éppenséggel egy luxuskupleráj, amit ambiciózus, és üzleti filozófiáját előszeretettel felvázoló strici, Romeo (Asier Etxeandia) vezet, csakhogy akad egy kis bibi. Gina (Yany Prado), a kissé naiv kubai lány az adósságait rendezve ki akar lépni, ám a főnök nem engedni, a bajba került lánynak pedig segítségére siet két barátnője, az argentin Wendy (Lali Espósito) és a spanyol Coral (Verónica Sánchez), aminek nem lesz szép vége. A lányoknak menekülniük kell, és minden ellenük szól. A strici verőembere, Moisés (Miguel Ángel Silvestre ) és kissé instabil öccse (Enric Auquer) öt perc alatt a játszmában eleinte nem túl profi lányok nyomára akadnak, akiknek viszont semmi vesztenivalójuk, így hamarosan olyan adok-kapok alakul ki, hogy a néző csak úgy kapkodja a fejét.

Ez most teljesen közhelyes állítás, de a teljesen érdektelen magyar címet kapott Túl a vörös kanapénban minden megvan, amitől egy sorozat izgalmas lehet: erőszak, szex, rengeteg fordulat és elképesztő tempó, a tetejére pedig jól kitalált és felépített karakterek. A spanyol filmipar amúgy sem a visszafogottságáról ismert, és a széria harsánysága kifejezetten jót tesz neki: maga a kupolda is a túlzások csimborasszója, a három lány mind a nyolc epizódot csillogó, szinte semmit sem takaró „munkaruhában” csinálja végig, csak a rájuk tapadó vér és mocsok mennyisége nő, a gonoszok pedig olyan ámokfutást rendeznek, hogy arra Quentin Tarantino is sűrűn pislogni kezdene, ha látná, és talán látja is. A külsőségek persze aligha számítanának, ha az egésznek nem lenne egy parádés ritmusa, ahol mindig időben jön egy fordulat, ha le akar ülni a sztori, és egy fordulatra sem mondhatjuk azt, hogy messziről láttuk jönni.

A Túl a vörös kanapén ezerrel pörög, és ezt élvezet nézni – nyilván itt segít, hogy egy epizód max. fél óra -, és le a kalappal a készítők előtt, hogy ilyen tempó mellett volt idő a karakterekre is. Mindent persze nem tudunk meg róluk, mert nyilvánvalóan számoltak a második évaddal, amit be is rendeltek menet közben, de annyira megismerjük őket, hogy még érdekesebbek legyenek, és ez igaz a rossz oldallal is. A csajok nyomában loholó testvérpárról is kiderül sok minden, ahogy az is, hogy Coral, a lányok vezéregyénisége, és az egyetlen, aki valóban önként vonult be a klubba, nem közömbös sem a strici, sem Moises számára. Verónica Sánchez (Vadvirágok, Pokoli elmék) tökéletesen hozza ezt a kiismerhetetlen, a játékidőben nagyrészt különböző állatorvosi gyógyszereken pörgő vagy éppen azokkal magát kiütő nőt, de a másik két lány is remek.

Persze, egy ilyen csapatba kell egy naiv, mindig optimista, de ettől dögös kiscsaj, ezt bőven teljesíti az egyébként tényleg kubai Yani Prado, és nála is jobb a tényleg argentin Lali Espósito (Isten áldjon, Esperanza!), a kemény szőke bombázó, aki energiájával viszi tovább a többieket. És lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, de a lányok annyi pikáns, de inkább gusztustalan részletet árulnak el munkájukról, amitől a legősibb mesterség tényleg inkább a legrosszabb fajta rabszolgaságnak tűnik – sokaknak nyilván az is, csak kevesen tudatosítják bennünk ennyire. Egy pont volt csak, ami zavart kissé: a történet során sok a járulékos veszteség – őket a sorozatban is hangsúlyosan így emlegetik -, rendre olyan emberek halnak meg, akik rosszkor voltak rossz helyen, és az egyébként remek sötét humorral operáló készítők ezt néha kissé túlságosan könnyedén veszik. Ettől függetlenül én már holnap nekiesnék a második évadnak, ha már készen lenne.

 

Értékelés: 8/10

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu