Ütős lesz Dwayne Johnson és Gal Gadot Netflix-filmje

Ráadásul vicces is, mert a mókamester akciósztár, Ryan Reynolds is szerepel benne. Befutott az első előzetes a Különösen veszélyes bűnözőkhöz!

Ryan Reynolds, Gal Gadot és Dwayne „The Rock” Johnson ma már önmagukban is akkora hollywoodi sztárok, hogy simán el tudnának vinni egy saját Netflix-filmet a hátukon (Reynolds ezt amúgy meg is tette 2019-ben, amikor leforgatta a streaming platformnak a Six Underground – Hatan az alvilágbólt). Most viszont közösen forgatták le a Különösen veszélyes bűnözők című akcióvígjátékot, amivel szó szerint felrobbantották az internetet, hiszen már a két és fél perces előzetes is olyan, mintha Deadpool, Wonder Woman és Luke Hobbs a Halálos iramban-filmekből egymást kergetné egy közös geek univerzumban! Íme a csontrepesztő rúgásokban és rekeszizom-szaggató poénokban tobzódó trailer:

A Rawson Marshall Thurber rendezésében, saját forgatókönyv alapján leforgatott Különösen veszélyes bűnözők a szó szoros értelemben vett szélhámosfilm, hiszen a celebtrióból ketten is égen-földön keresett mesterbűnözőket alakítanak benne. Ryan Reynolds egy Nolan Booth nevű műkincstolvaj, Gal Gadot pedig a legnagyobb alvilági riválisa, egy Sarah Black nevű szélhámosnő. Kettejük ádáz presztízsharcát használja fel arra az FBI izomkolosszus bűnüldözője, John Hartley ügynök (természetesen őt alakítja  A szikla), hogy a foglyul ejtett Booth páratlan képességeit kihasználva megcsípje Sarah Blacket is – ami természetesen még egy ilyen furcsa rabló-pandúr párosnak sem rutinfeladat.

Az akcióban és humorban egyaránt bővelkedő történetben a trailer alapján valószínűleg fontos szerepe lesz a híres Fabergé-tojásoknak is, amelyeket Peter Carl Fabergé, a cári udvar francia származású orosz ékszerésze készített a XIX. század végén és a XX. század elején. Az 52 egyedi aranytojásnak az 1917-es orosz forradalom idején lába kélt, kalandos úton a Kremlbe és a nyugati múzeumokba kerültek. Néhány példány magángyűjtők legféltettebb kincsei szerte a világban, ám hét tojásnak a mai napig ismeretlen a sorsa. Talán a november 12-én debütáló Különösen veszélyes bűnözőkből fény derül a titkukra... (via The Independent)