Van Damme is a Netflixen landolt

Július 30-tól streamelhető Az utolsó titkos ügynök című akció-vígjátéka, amelyben fia megmentése érdekében még parókát is húz, és újra lenyom egy spárgát. Addig is nézd meg az előzetest!

A brüsszeli muszklit 2019-ben láthattuk utoljára, A túlélés ára című bűndrámában; Az utolsó titkos ügynökkel (The Last Mercenary) pedig nemcsak első netflixes filmjét forgatta le, de ez az első akciókomédia, amiben szerepel.

Az utolsó titkos ügynök egy hihetetlenül izgalmas projekt, ami lehetőséget ad arra, hogy egy új műfajban próbáljam ki magam” – hozta nyilvánosságra Van Damme egy közleményben.

„Mindig nagy rajongója voltam Jean-Paul Belmondónak,

és remélem, most a magam módján vehetem át a stafétát az akcióvígjáték zsánerében.


David Charhon forgatókönyvében minden elem a helyén van: csodás sztori, érzelmek, sok-sok akció és még több humor. És annak is nagyon örülök, hogy tehetséges színészek új generációjával, azaz Alban Ivanovval, Assa Syllával és Samir Decazzával dolgozhatok együtt” – tette hozzá.

David Charhon A külváros mélyén című akciókomédiáját a magyar nézők is ismerhetik – új filmjét (amelynek sztorija szerint a kormánya által megbélyegzett rejtélyes titkos ügynöknek vissza kell térnie Franciaországba, amikor a fia egy nemzetközi terroristahálózat célkeresztjébe kerül) július 30-án mutatja be a streamelős óriás.


(via Collider)