A színésznő a beszélgetős műsorában tárgyalta ki a sorozat egyik jelenetét, ami erősen kötődik Trumphoz.
A The View című beszélgetős műsorban Whoopi Goldberg a HBO sikersorozatát, A Fehér Lótuszt tárgyalta ki, pontosabban annak egyik jelenetét.
„A Fehér Lótusz, vagy ahogy én hívom A Kaukázusi Lótusz, ultragazdag emberekről szól, akik egzotikus helyekre utaznak. De van egy beszélgetés a legutóbbi epizódban, amivel sok amerikai tud azonosulni”
– mondta a színésznő.
Nőgyűlölők és rasszisták
Nevezett beszélgetés a harmadik évad harmadik részében hallható, amikor a thaiföldi kiránduláson újra összejön egy lányokból álló, bonyolult baráti trió, és megtudják, hogy egyikük Donald Trumpra szavazott. A téma nagyon is aktuális:
miként lehet lavírozni egy barátságban, ha a résztvevőknek ellentétesek a politikai nézetei.
Goldberg egyik beszélgetőtársa, Alyssa Farah Griffi arról beszélt a jelenet kapcsán, hogy szerinte ha eléggé ismersz valakit, és ismered az értékrendjét, és tudod, miért döntött úgy, ahogy, „akkor továbbra is tisztelheted őt, és együtt tudsz élni azzal, hogy olyasvalakit támogat, akit te nem”. Goldberg szerint „rasszisták és nőgyűlölők mindig is voltak”, ezért fontos, hogy az emberek azokra a dolgokra koncentráljanak, amik a személyes életüket érintik, hiszen így veszik észre, hogy mi folyik körülöttük.
„Ez most nehéz lesz, és senki sem fogja helyettünk megcsinálni, mert ez egy f*sz, de tudjátok mit? Ha a túlélésről van szó, akkor meg kell tennünk!”
– tette hozzá a Bíborszín színésznője.
Ugyanakkor A Fehér Lótusz alkotói elmondták, hogy ezt a jelenetet már azelőtt leforgatták, hogy Trump bejelentette volna, hogy újra indul a választásokon. Mi több, nem is gondolták, mennyire időszerű lesz, eredetileg azt hitték, hogy ez már a múltra fog utalni.
(via The Hollywood Reporter)