Zavarbaejtően rossz az RTL+ krimiszerűsége

Az RTL streaming platformja harmadik saját sorozatával rukkol elő, de sajnos a "fiatal felnőttek" között játszódó, a Barátok közt egyes elemeit visszahozó Ki vagy te nem sok jóval kecsegtet, azon túl, hogy Lengyel Tamás az egyik főszereplője.

A RTL nemrég indult streaming platformja három, kifejezetten erre a felületre készített saját sorozattal büszkélkedhet. A Zámbó Jimmy életét feldolgozó, eddig parádés A Királlyal,  az olyan kényes kérdéseket, mint a rasszizmus vagy a homofóbia könnyedén tálaló A Nagy Fehér Főnök (2022) és a Ki vagy te, aminek a tartalmát sokáig nem verték nagy dobra. Ahogy sokáig azt sem, hogy a 20 részes széria főhőse a Barátok köztből hátramaradt Berényi Timi (Pásztor Virág) lesz, aki a jó ég tudja, miért, de egy vidéki mesterkurzuson akarja megmutatni a világnak, milyen jó fotográfus. A három új sorozat között amúgy meglepően nagy az átjárás, de erről majd később.

Forrás: RTL+

Szóval Berényi Timi, akinek „már van egy jól menő ruhamárkája”, Veszprémbe megy, hogy egy bentlakásos, méregdrága fotós mesterkurzuson vegyen részt, amit az enigmatikus sztárfotós, Brian Fox (Lengyel Tamás) vezet, aki azt várja el tanítványaitól, hogy valóban megmutassák, kik ők. Ő egyébként

attól enigmatikus, hogy mindig másfelé néz, és másra válaszol, mint amit kérdeznek.

Timi később csatlakozik a már összeszokott csapathoz, akik mind magabiztos seggfejek. Na jó, van egy falusi lány (Gáspárfalvi Dorka), aki ösztöndíjjal került be, meg egy transznemű srác (Fajt Alex), mert 2022-t írunk, de a többiek tényleg tenyérbe mászóak, és alapvetően Berényi Timi is az, bár szeret boci szemekkel nézni, szóval jó helyre érkezett. Annyi kreativitás azért szorult a készítőkbe, hogy minden új szereplő belépésekor „víziókat” látunk az illető életéből, megelőlegezve dolgokat, ami jól nézett ki, de a józan logika azt diktálja, hogy ezt csak egyszer lehet megjátszani.

Forrás: RTL+

 

Az első részből még nem derül ki, hogy ebből a sztoriból mit lehet kihozni, de annyit a beharangozóban elsütöttek, hogy valaki meghal – vagyis egy kicsit olyan lesz a cselekmény,  mint a Hotel Margaret, mínusz a bugyuta helyiek. Amiben szintén influenszert alakított Staub Viktória, aki A Királyban is szerepel, miközben Lengyel Tamás egyszerre két új sorozatot visz, hiszen ő A Nagy Fehér Főnök főszereplője is – ott nagyon jó, itt sajnos nem. Merthogy

itt nincsenek kidolgozott karakterek,

csak két lábon járó sablonok, és még azok sem szimpatikusak, akiket a készítők szerethetőnek szántak, a többiek meg pláne nem azok. És hiába remek színész Lengyel – és persze Staub Viki is -, ha nincs miből dolgoznia, ha csak közhelyeket puffogtathat, ha mindössze annyi instrukcióval dolgozik, hogy „nézz szúrós szemmel és beszélj kimérten!”.

Forrás: RTL+

 

Pedig szokás az ilyen sorozatokat erősen kezdeni, hogy ott tartsák a nézőt, amit Lányi Balázs producer is nyilván tud, hiszen korábban az Oltári Csajok és a Barátok közt egyik vezető írója volt. Azt is nyilván tudja, hogy ha egy sorozat a fiatalokat akarja megszólítani – és az RTL a streamingszolgáltatás elindításával nyilván nem a nyugdíjasok igényeit akarja kielégíteni -, akkor nem elég menőnek kikiáltott fiatalokat mutogatni nekik. És

nem elég egy olyan elcsépelt fordulatot bedobni, mint egy gyilkosság,

hogy attól „feszültségkeltő krimit” kapjunk.

Forrás: RTL+

 

Ami azt illeti, rohadt nehéz lehet összehozni egy igazán profi ifjúsági / young adult sorozatot, annyi mindent elsütöttek már és annyi minden másból lehet ma már választani. A Ki vagy te készítői megpróbálták - saját fejlesztésű szériáról van szó, nem átdolgozásról -, de már kezdéskor olyan döntéseket hoztak, amiket nehéz értelmezni. Miért kellett ide a Barátok közt „univerzum” – már lehet tudni, hogy a következő részben egy kevésbé ismert BK karakter is visszatér -, és

miért fontos, hogy a főszereplő neve Berényi Timi legyen, ha teljesen más a célközönség?

Mit lehet, vagy inkább mit érdemes erre ráfűzni, azon túl, hogy jól hangzik? És mit lehet ezekkel a lusta, sekélyes karakterekkel kezdeni, azon túl, hogy összevesznek és/vagy kavarnak egy sort? Azt remélem, legalább a fotográfiának lesz némi köze a „nagy rejtélyhez” – a nagy klasszikus Nagyítás (1966) ehhez adhatott inspirációt -, de az is lehet, hogy ez is csak menőnek hangzott.

Értékelés: 4/10

Forrás: RTL+