Zűr az űrben

A Mads Mikkelsennel forgatott Sarkvidék után Joe Penna újabb minimalista túlélődrámával jelentkezett, ezúttal az űrből, nem kisebb sztárokkal a főszerepben, mint Toni Collette és Anna Kendrick. Kritika a Netflix A potyautas című sci-fijéről.

A neve ellenére brazil születésű Joe Penna több rövidfilm után 2018-ban a Sarkvidékkel hívta fel magára a figyelmet, amelyben azt figyelhettük, hogy a Mads Mikkelsen által alakított főhős, egy repülőgép-katasztrófa egyetlen túlélője megpróbál életben maradni az Északi-sarkon, majd amikor a segítségére siető helikopter is lezuhan, maga mellé veszi annak életben maradt utasát, ám hamarosan súlyos döntésre kényszerül.

Penna új filmjében is – amelynek a forgatókönyve egyébként már a Sarkvidék előtt megszületett –

extrém helyszínen, minimalista közegben járunk, és szélsőséges határhelyzetbe került embereket figyelhetünk, akiknek nehéz döntéseket kell meghozniuk.

A fagyos sarkvidék helyett ezúttal a világűr szolgáltatja a hátteret, a végtelen hómezők agórafóbiája után egy steril űrhajó biztosítja a klausztrofóbiát, a szereplők köre pedig kettőről négyre bővült.

Forrás: Netflix

 

Az alapkonfliktus lényege viszont, hogy még ez a négy ember is tragikusan soknak bizonyul, hiszen A potyautas zseniálisközeli high conceptje szerint a háromfős Mars-expedíció tagjai csak tizenkét órával a kilövés után veszik észre, hogy

a fedélzeten maradt egy szerelő,

aki még az indulás előtt elájult. Visszafordulni már lehetetlen, és csakhamar az is kiderül, hogy az űrhajó meghibásodása miatt csak három ember számára maradt elegendő oxigén.

A drasztikus megoldás elkerülhetetlennek látszik, de előtte még az űrhajó mindhárom legális utasa próbára tétetik emberségből – és három egészen különböző választ adnak a könyörtelentől kezdve a közömbösön át a humánusig. Majd a csapat orvosának köszönhetően érkezik egy mentőötlet, aminek végkimenetele egészen a cselekmény legvégéig kétesélyes, és amelynek a film legfeszültebb, egyúttal legkellemetlenebb perceit köszönhetjük.

Forrás: Netflix

 

A Lost – Eltűntek című sorozatból ismert Daniel Dae Kim szerepelt ugyan korábban sci-fiben, de az űrhajó parancsnokát alakító Toni Collette-et, illetve a már említett orvost játszó Anna Kendricket korábban nehezen képzeltük volna el tudományos-fantasztikus alkotásban – és A potyautas is inkább a tudományos részre, illetve a morális kérdésre és az emberi drámára fókuszál. Penna alkotásának bizonyos részei ugyan erősen megidézik Alfonso Cuarón 2013-as Gravitációját, de sokkal inkább hasonlít nyomasztó túlélődrámára (akár a rendező saját korábbi alkotására), ami történetesen pont az űrben játszódik, mint vérbeli sci-fire.

És A potyautassal a probléma is hasonló, mint ami a Sarkvidékkel is volt. Mindkét filmnek

bivalyerős az alapkonfliktusa, ami utána nincs elég erőteljesen és hatásosan kibontva.

A korábbi alkotás kicsit kényelmes módon szinte kizárólag Mads Mikkelsen karizmájára épített, és a mostaniban sem pukkannak a petárdák, pedig lenne rá lehetőség. Penna kissé óvatosan mindig a visszafogottabb megoldást választja, és akkor is finom eszközökkel operál, amikor valami erősebbre lenne szükség.

Forrás: Netflix

 

Sok néző ezt könnyen azonosíthatja az unalommal és a semmitmondással, pedig ahogy az alkotó korábbi munkájában, úgy A potyautas elkeseredett, csendes drámájában is ott van az üvöltő emberi tragédia. Hiába a kétórás játékidő, érzésre a film kevesebbet mutat, mivel túl kevés benne az igazán hatásos, emlékezetes jelenet – pedig a csúcspontot jelentő űrséták előtt is lehetett volna több feszültséget és több, valamivel hangosabban robbanó drámát csepegtetni a cselekménybe.

De Penna útja a jelek szerint nem ez: úgy tűnik, ő akkor is kevés eszközzel próbálja elmesélni, amit akar, ha vannak bőséggel rendelkezésre álló eszközök. Még nem tudni, hogy minimalizmusa és visszafogottsága csak gyávaság és óvatosság-e, vagy elidegeníthetetlen stílus, szerzői kézjegy, de aki akarja, és van hozzá füle, A potyautas halk szavából is meghallhatja azt a hemingwayi üzenetet, amit az alkotó már a Sarkvidékben is pedzegetett, de igazán egyértelműen csak az önfeláldozó asztronauta alakjával emelt ki, miszerint

„az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha”.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu