10 + 2 film az HBO GO-n a húsvéti hosszú hétvégére

Jelen helyzetben a locsolkodás, a vendégjárás és a nagy családi evészet-ivászat helyett minden bizonnyal az otthoni közös filmnézés lesz a legnépszerűbb program nagypéntektől húsvét hétfőig. Ehhez ajánljuk a streamelős csatorna alábbi tucatnyi filmjét, illetve sorozatát.

A Lego-kaland (2014)

A legózás népszerűsége a kezdetek óta töretlen. Hatalmas élmény egyedül vagy a barátokkal, családtagokkal építeni valamit, aztán fantáziánk segítségével történetet varázsolni az építőelemek mögé. Ezt az élményt adja vissza a Derült égből fasírt rendezői, Christopher Miller és Phil Lord filmje, amiben a Lego világ sorsa a teljesen átlagos Emmet picinyke sárga kezébe kerül, ugyanis egy félreértés miatt azt hiszik róla, hogy ő a Kiválasztott. Az első egész estés A Lego-kaland hihetetlenül ötletesen lett összerakva, tele van felnőtteknek szóló popkulturális kikacsintásokkal, miközben a legkisebbek is remekül szórakozhatnak rajta – egy szóval az egész család számára „szupi-szuper élmény!”

A Lego-kaland 2. (2019)

A hatalmas sikert aratott, verbális és vizuális gegekben tobzódó első rész után öt évvel érkezett a szintén kifejezetten szellemes és lehengerlő látványvilágú folytatás. Az animációs film olyan örök érvényű tanulságokból építkezik, mint „a szeretet mindent legyőz”, „a változatosság gyönyörködtet” és hogy „együtt erősebbek vagyunk”. Mindezek tetejébe ezúttal sem maradunk híján a dallamtapadásnak.

Aladdin (1992/2019)

Exkluzív módon az Aladdinnak az animációs és az élőszereplős változata is megtalálható az HBO GO-n. Mint arról bizonyára mindenki hallott, az 1992-es klasszikus Disney-mesét Guy Ritchie formálta át új élménnyé. A látványos feldolgozás az eredeti csupaszív sztori szellemiségét megőrizve készült, és felcsendül benne minden régi kedvenc dalunk, amelyek mellé újakat is kapunk. A kék dzsinn szerepében Will Smith-t láthatjuk, a címszereplőt Mena Massoud, az öntudatos Jázmin hercegnőt pedig Naomi Scott alakítja. A varázslatos történet fő üzenete viszont nem változott: a lényeg a látszat mögött van.

Dumbó (1941/2019)

Az Aladdin mellett a nagyfülű kiselefánt meséjének is fent van mindkét verziója a streamelős oldalon. A klasszikus, 1941-es Disney rajzfilm és a Tim Burton-féle tavalyi élőszereplős feldolgozás is Dumbó történetén keresztül mesél arról, hogyan kovácsolhatunk erényt látszólagos hátrányainkból, ha elég kitartóak vagyunk, és ha akad legalább egy jó barát, aki hisz bennünk. A tündéri rajzfilm továbbgondolásában a társadalom perifériájára szorultakat mindig is empátiával ábrázoló kultrendező ráadásul olyan fontos témákkal dúsította fel a történetet, mint az állatvédelem és az összefogás ereje, amivel egy gigavállalat felett is lehet győzedelmeskedni. A káprázatos látványvilágú filmben az imádnivaló CGI kiselefánt mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Colin Farrell, Danny DeVito, Michael Keaton és Eva Green.

Bűbáj (2007)

A lehengerlően tehetséges Amy Adams főszereplésével készült filmben egy derűs, idealista rajzfilmhercegnő a modern Amerikában, egészen pontosan a kevésbé mesés igazi New Yorkban találja magát. A Bűbáj, miközben kifigurázza a műfaj irreális elemeit, fel is vonultatja azokat. Így lesz a végeredmény színes-szagos, Disney-dalos, túláradóan kedves, s közben kikacsintásainak, parodisztikus felhangjainak köszönhetően frissítően humoros is. A szépséges Giselle hercegnőért két jóképű herceg is megküzd, akiket A Grace klinika sármos dokija, Patrick Dempsey és a Westworld Teddyje, James Marsden alakítanak, a gonosz királynő szerepében pedig a csodás Susan Sarandon brillíroz.

Volt egyszer egy… Hollywood (2019)

S hogy a felnőtt nézők se unatkozzanak, április 1-jén elérhetővé vált az HBO GO-n Quentin Tarantino legutóbbi alkotása, amit mindenképpen érdemes akkor is újranézni, ha már láttuk annak idején moziban. Sharon Tate történetének QT által újragondolt verziójában ezúttal kevesebb a vicces párbeszéd, de iszonyú erős az atmoszféra, és iszonyú erősek a színészi alakítások. A hanyatlóban lévő Hollywoodot szimbolizáló levitézlett tévés cowboyt, illetve kaszkadőrét és jobbkezét megformáló Leonardo DiCaprio, illetve Brad Pitt is tökéletesek a szerepükben – pólóban és anélkül is. A Volt egyszer egy… Hollywood mellett ráadásul fent van a rendezőtől a Ponyvaregény, a Jackie Brown és a Kill Bill mindkét része, szóval ez a húsvéti négy nap nagyon jó alkalom tartani egy Tarantino maratont.

Dóra és az elveszett Aranyváros (2019)

Akár közös szórakozásnak is megteszi a család kisebb és nagyobb tagjai számára a Nickelodeon népszerű animációs sorozatának nagyjátékfilmes, élőszereplős változata, amit nagyon eltaláltak az alkotók – így a rajzfilmes eredetivel ellentétben nem fogja halálra idegesíteni a felnőtteket sem. Talán mert a Da Ali G Show, a Slágermájerek, a Muppets és az Alice Tükörországban rendezőjeként ismert James Bobin jegyzi, aki korrekt, egyszerre izgalmas és vicces ifjúsági kalandfilmet tett le az asztalra. És nemcsak a főszerepet alakító Isabela Moner hasonlít nagyon a rajzolt Dórára, de a sztori is remek: Dóra szüleit elrabolják, és a lányra, illetve újdonsült gimis barátaira vár a feladat, hogy megmentsék őket, egyúttal pedig rátaláljanak az inka civilizáció elfeledett titkára, az Aranyvárosra.

Colette (2018)

A Sidonie-Gabrielle Colette francia író, újságíró, színésznő, pantomimművész életéről szóló film nemcsak azért lehet érdekes a számunkra, mert Keira Knightley játssza a főszerepét, hanem mert legnagyobbrészt nálunk forgatták (Budapesten és Kecskeméten). A férje szellemírójaként láthatatlanul sikereket elérő, majd öntudatra ébredő nő meséje „nem egy elnyomott asszonyról szól és egy elnyomó férjről, még akkor sem, ha a férfi sokszor valóban visszaél a hősnő helyzetével és nevével. (…) a férj volt az, ha sokszor akaratlanul is, aki segített létrehozni egy modern, öntudatos nőt – és ezt a film sem titkolja el.

És Wash Weestmoreland rendező jó érzékkel kezeli ezt a különös viszonyt,

és jót tesz a filmnek, hogy nem akarja mindenáron gazembernek beállítani a férfit, még ha néha az is” – írtuk annak idején a filmről szóló kritikánkban.

Bezzegszülők (2020)

A Bezzegszülők Az alelnök című vígjátéksorozat forgatókönyvírójaként ismert Simon Blackwell, egyik rendezőjeként ismert Chris Addison és Martin Freeman (igen, A hobbit filmek és a Sherlock című széria sztárja) sitcomja, Freemannel és a remek Daisy Haggarddal a főszerepben, akit korábban a Sikersorozatban láthattunk. Freeman és Haggard itt kimerült szülőpárost alakítanak, akik egy 4 éves kislányt és egy szorongó 7 éves kisfiút próbálnak életben tartani, miközben megkísérelnek a munkahelyükön is helytállni, és néha kicsit egymással is foglalkozni. Mindez persze mit sem érne, ha nem lenne ott a jó öreg angol humor, ami ezúttal is nagyon betalál.

Hétköznapi vámpírok – A sorozat (2019)

2014 (nálunk 2015) meglepetésfilmje volt a Hétköznapi vámpírok című horrorparódia, az új-zélandi alkotópáros, Jemaine Clement és Taika Waititi áldokumentumfilmje, amelyben néhány modern kori vámpír mesél ügyes-bajos hétköznapjairól egy forgatócsoportnak. A vígjáték elképesztően vicces volt, így a rajongók örömmel fedezhették fel, hogy 2019-ben elkészült a sorozatverziója, aminek most az első évada egy az egyben felkerült az HBO GO-ra. Habár ezúttal más vámpírokat követhetünk, más kontinensen (a Staten Island-i Nandort, Laszlót és Nadját), az áldokumentumfilmes, beszélő fejes koncepció nem változott, és a humor ezúttal is fergeteges. Április 16-án indul a streamelős oldalon a széria második évada – valamikor azt követően jelentkezünk róla hosszabb kritikával is.