Az Az tinijei már megint Stephen King-ihletésű, kisvárosi horrort forgattak – és milyen jól tették!

Nagyon is OK lett a Netflix legújabb sorozata, az Ez így nem OK! Mindenkinek ajánljuk, aki egy szobafogságra ítélt, lázadó tinédzser dühével éli meg most a koronavírus miatti home office-t és az otthoni karantént. 

A 2000-es X-Mennel megkezdődő, és máig tartó képregényfilmes dömping mellett az utóbbi években már megfigyelhető egy Stephen King-reneszánsz is, no és persze soha olyan menő nem volt még a '80-as évek (ide értve magát a '80-as éveket is!), mint manapság. Beköszöntött a geek és retró témák szerelmeseinek aranykora: mire kitárgyaljuk a legújabb Marvel-blockbustert, már nézhetjük is a következőt, és nincs olyan hét, hogy valaki ne jelentene be valami új King-adaptációt. Utóbbiak leginkább a 2016-ban elstartoló Stranger Things és a 2017-es Az fergeteges sikerét követően szaporodtak meg, és e két produkció tinédzser szereplőinek könnyen lehet, hogy ugyanúgy megszalad majd a szekere a következő néhány évben, ahogy annak idején River Phoenix és Corey Feldman is sorra forgatták a jobbnál jobb, gyerekcsapatos coming of age történeteket (lásd: Kincsvadászok, Állj mellém!, Elveszett fiúk).

Az Az tinijei: középen Wyatt Olef és Sophia Lillis (fotó: Warner / InterCom)

 

Finn Wolfhard például a Stranger Thingsben és az Az 1-2-ben is szerepelt, de az Az két másik tinisztárja,  Sophia Lillis és Wyatt Oleff is főszerepet kapott most egy olyan természetfeletti elemekkel alaposan megpakolt, kisvárosi tinikről szóló tévésorozatban, az Ez így nem OK-ban, amit a Netflix bevallottan az 5. évaddal lezáruló Stranger Things utódjának szán, és siker esetén az Ítéletnapig folytathat.

Ez a Netflix-sorozat ráadásul képregényadaptáció: Charles Forsman 2017-es, azonos című kiadványa az alapja. A sorozatverzió ráadásul olyannyira az 1976-os Carrie 21. századi parafrázisa, hogy konkrét jeleneteket is megidéz Brian De Palma klasszikus King-adaptációjából (tipikusan ilyen a középiskolás bálon megszégyenített, csuromvéres főhősnő), amiben egy szuperhősökre jellemző, valóságmanipuláló képességekkel rendelkező, szorongó tinilány dühében tárgyakat hajigál és sérülést okoz a haragosainak. A kör tehát bezárult.

Az Ez így nem OK képregény borítói (kép: Fantagraphics Books / Netflix)

 

Az Ez így nem OK pontosan úgy indul, ahogy egy Stephen King-i ihletésű, kisvárosi horrornak kezdődnie kell. Az Egyesült Államokban járunk, ahol egy Isten háta mögötti, álmos kisvárosban egy Sidney nevű, 17 éves kamaszlány (Sophia Lillis) úgy érzi, az egész világ összeesküdött ellene. Az apja öngyilkos lett, az anyja egy idegroncs, a kisöccse egy idegesítő kis eminens, ráadásul a legjobb barátnője pont a suli legnagyobb idiótájával, a gimnáziumi focicsapat sportdzsekis alfahímjével jött össze. És ha mindez nem lenne elég, Sidney folyton azt érzi, hogy követi valaki, ráadásul a furcsa képességeit sem tudja uralni. Nem csoda hát, ha idegességében nemcsak egy ceruzát képes ketté törni, de bizony romba dönti az iskolai könyvtár összes szekrényét is.

Dühkitörései miatt az iskolapszichológus naplóírásra kéri – lényegében minden egyes epizód a naplóba írt sorokból és a bejegyzések fölött lamentáló Sidney monológjaiból áll össze. Sidney egyetlen támasza ezekben a nehéz időkben a képregény- és zenebolond Stanley, aki még nála is nagyobb különc (külön vicces, hogy Wyatt Olef karakterét itt is és az Az 1-2-ben is Stanley-nek hívják).

Az Ez így nem OK sztárjai, Sophia Lillis és Wyatt Oleff a Build New York-i stúdiójában 2020. február 27-én (fotó: Jim Spellman/Getty Images)

 

Ők ketten pont ezért értik meg nagyon jól egymást, és tudják együtt keresztülverekedni magukat a tinédzserlét veszélyes csapdákkal teli labirintusán, úgymint: első szerelem, első szex, az első vad házibuli, az első komoly csalódás, no és persze az első iskolai bál, ahová ugye nagyon nem mindegy, hogy kivel is érkezik az ember.

A zűrös fiatalok zűrös életét kimondottan jól mutatják be az alkotók (a showrunner Jonathan Entwistle jegyzi a szintén tinédzserekről szóló, szintén képregényből adaptált A ki***tt világ végét, Rand Geiger és Dan Cohen producerek pedig már a Stranger Things stábjában is benne voltak). Még a negatív karaktereket is lehet kedvelni, Sidney anyja például kifejezetten szimpatikus lesz az első évad végére, amikor már tudjuk, miért nem találja a közös hangot a lányával.

A sorozatban bemutatott konfliktusok hitelesek és életszagúak, a természetfeletti elemek pedig olyan alattomosan és izgalmasan kúsznak be a szokásos iskolai problémák (Bejövök-e a kiszemelt srácnak/lánynak? Miért ilyen hülyék a szüleim és a tesóm? Miért közösítenek ki az osztálytársaim?) közé, hogy azt tanítani kéne a Hogyan készíts Stephen King-i ihletésű, népszerű tévésorozatot?-kurzusokon! Az összesen 7, egyenként nagyjából 20 percből álló első évadot egyetlen este alatt le lehet darálni, és a végén garantáltan tekegolyókat hajigálva fogjuk követelni a folytatást!

Kiknek ajánljuk? Stephen King és Joe Hill rajongóinak, és persze mindenkinek, aki már tűkön ülve várja a Stranger Things 4. és 5. évadát.

Ítélet: 8/10