Az ISIS halálosan megfenyegette a netflixes Moszul ostroma stábját

Az alkotók számítottak rá, ezért a szokásosnál is fokozottabban figyeltek a produkció biztonságára.

November végén mutatta be a Netflixen az iraki háborúban játszódó Moszul ostromát (kritikánk itt olvasható), ami a streamingszolgáltató egyik legnagyobb sikere lett, különösen Európában és a Közel-Keleten nézték nagyon sokan. Suhail Dabbach, az egyik főszereplő a Deadline-nak mesélte, hogy amint kiposztolta közösségi oldalakra, hogy lesz ez a film, másnapra már kapta is a halálos fenyegetéseket. 

Olyanokat mondtak, hogy most már ismerünk, és vigyáznod kell magadra. Minden nap érintsd meg a fejedet, hogy biztos legyél benne, még a helyén van. Azt is mondták, hogy "tudjuk, hol laksz és el fogunk kapni.

Dabbach családjának is jutott a fenyegetésekből, és a film másik főszereplője, Adam Besa sem úszta meg.

A film producerei, a Bosszúállók: Végjátékot is jegyző Joe és Anthony Russo elmondták, hogy már a kezdetektől tisztában voltak vele, hogy előbb-utóbb megfenyegetik a stábot, ezért a legmaximálisabb titoktartással kezelték a produkciókat, és támadástól tartva a biztonságiak  a szokásosnál is fokozottabb éberséggel őrizték a marokkói forgatás helyszíneit és védték az emberek testi épségét. A forgatókönyv természetesen nem kerülhetett avatatlan kézbe, kódneveket használtak, de arra is nagyon figyeltek, hogy a biztonság kedvéért minden az ISIS-szel kapcsolatos vonatkozást töröljenek belőle. 

"Csak annyit mondok, hogy nagyon komolyan vettük ezt az egészet. Tisztában voltunk azzal, hogy ez egy provokatív film, és potenciálisan veszélyes mindazok számára, akik dolgoztak rajta. Megtettük a legmagasabb szintű biztonsági óvintézkedéseket, és a Marvel-filmek után ismertük ezt a folyamatot." - mesélte Anthony Russo.

Matthew Michael Carnahan rendező szerint ezek a halálos fenyegetések tulajdonképpen ellenkező hatást értek el, és ezért is lett olyan elképesztően sikeres a film.