Itt a Warner karácsonyi ajándéka: az HBO Max is levetíti decemberben a Wonder Woman 1984-et

December 25-én Gal Gadot aranylasszóval csap szét a rosszfiúk közt – nemcsak a mozikban, de a tévéképernyőkön is!

A világméretű koronavírus-járvány miatt a nagy hollywoodi stúdiók későbbre tették át az idei évre tervezett nagy blockbustereiket. Ám miközben például a Dűnét vagy a Kampókéz remake-jét majd csak 2021-ben láthatjuk, addig az eredetileg 2019 őszére várt Wonder Woman 1984-et már nem tologatja tovább a Warner: karácsonykor, vagyis december 25-én megtartják az amerikai premiert (abban a kevés moziban, ami még nyitva van és vannak látogatóik, ilyenek jellemzően az autósmozik) – de a vírus terjedését lelassítandó, nemcsak a nagyvásznon vetítik le karácsonykor a várva várt szuperhősfilmet, hanem rendhagyó módon az HBO Maxon is elérhető lesz egy teljes hónapon keresztül (hiszen ugye mindkét vállalat tulajdonosa a WarnerMedia Entertainment). Ennek jegyében módosult most a Wonder Woman 1984 hivatalos előzetese is, amelynek a végén már az online streaming platform logója is látható:

A merőben szokatlan premierről a Wonder Womant alakító Gal Gadot egy optimista hangú, karácsonyi jókívánságokkal sem fukarkodó Twitter-üzenetben számolt be:

Elérkezett az idő, amire mindenki olyan régóta várt. Nem is tudom elmondani, mennyire izgatott vagyok, hogy mindannyian láthatjátok ezt a filmet. Nem volt könnyű döntés, és sosem gondoltuk volna, hogy ilyen sokáig kell ragaszkodnunk a premierdátumhoz, de a koronavírus minden számításunkat keresztülhúzta. Úgy éreztük, hogy ez a film soha nem volt annyira aktuális, mint most, és reméljük, hogy örömöt, reményt és szeretetet fog hozni a szívetekbe. A Wonder Woman 1984 egy különleges film a számomra, és csak remélni tudom, hogy nektek is ugyanilyen különleges lesz. Szívünket-lelkünket beleadtuk. És most megnézhetitek a mozikban (ahol csodálatos munkát végeznek, hogy biztonságban lehessünk), és otthon, az HBO Maxon is. Szeretünk benneteket! Kérlek, tartsátok a biztonságos távolságot, és viseljetek maszkot! Kellemes ünnepeket mindenkinek! Töltsön le bennünket a fény!

 

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a Twitterén a film forgatókönyvíró-rendezője, Patty Jenkins is: 

Eljött az idő. Egy bizonyos ponton túl el kellett döntenünk, hogy megosszunk-e minden szeretetet és örömöt, amelyet meg akartunk osztani, mert ez most minden másnál fontosabb. Szeretjük a filmünket, ahogyan a rajongóinkat is, ezért nagyon reméljük, hogy egy kis örömet szerezhetünk majd, és vidámabbak leszünk mindannyian a karácsonyi ünnepek alatt. Nézzétek meg [a Wonder Woman 1984-et] azokban a mozikban, ahol biztonságosan tehetitek ezt meg (ellenőrizzétek a filmszínházak óvintézkedéseit, hogy ez tényleg így legyen!), vagy az otthonotok biztonságában, az HBO Maxon, ahová szintén felkerül. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Remélem, legalább annyira szeretni fogjátok a filmünket, mint amennyire mi szerettük azt elkészíteni!

 

(via Indiewire.com & Collider.com)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu