Lélekvihar - A lettek voltak a cári hadsereg szuperkatonái, most megtudjuk, miért

Lettország valaha készült legdrágább és egyben legsikeresebb filmje az apró balti ország történelmének legvéresebb éveit énekli meg egy fiatal katona I. világháborús harcait követve, rendkívül látványosan.

Az első világháború sosem volt olyan népszerű filmes téma, mint a második, talán azért, mert kevésbé volt látványos a lövészárkok pokla, mint a villámháborús hadjáratok, nagy tankcsaták, de az is lehet, hogy pusztán azért, mert a II. világháború közelebb van hozzánk, sok filmes pedig maga is megjárta annak hadszíntereit. Igaz, az első világégés sok mű hátteréül szolgál, de magáról a háborúról kevés szól, de gyorsan adjunk még egy címet a listához, és az HBO GO-n most debütáló Lélekvihar (2019) meglepő helyről érkezett, Lettországból.

A film alapjául szolgáló, azonos című, számos nyelvre – magyarra sajnos nem – lefordított mű szerzője, Aleksandrs Grin saját első világháborús élményeit írta meg, amikor a cári orosz hadsereg önkéntes lett lövészezredében szolgálva harcolt a Lettországba benyomuló németek ellen, majd ahogy fordult a történelem kereke, új ellenségekre és barátokra talált. A világháború elején felállított lett lövészezredek voltak a cári hadsereg első nemzetiségi alakulatai, amelyek már az első ütközetek során bebizonyították, hogy úgy, vagy még jobban harcolnak, mint az elit szibériai ezredek. Nem is spóroltak az oroszok a lettek vérével, akik hatalmas árat fizettek a hírnévért és a cári hadvezetés inkompetenciájáért, hiszen volt, amikor az általuk kivívott áttörést a felsőbb vezetés nem tudta, vagy nem akarta kihasználni, és hiábavaló volt a nagy áldozat. Nem csoda, hogy akárcsak a birodalom kisebbségei közül oly sokan, a lett katonák is a forradalom oldalára álltak, hogy aztán az új hatalomban is keservesen csalódjanak.

Mindezt Dzintars Dreibergs filmje a 17 éves Arturs (Oto Brantevics) szemszögéből mutatja be, aki azután jelentkezik önkéntes lövésznek apjával és bátyjával a frissen felállított lett zászlóaljba, hogy fosztogató német katonák lelövik édesanyját. Rövid kiképzés után a lövészárokban találja magát, és részt vesz a legvéresebb ütközetekben, köztük a Halálsziget-csatában, ahol a németek a keleti fronton először vetettek be mérges gázt, majd az 1916 végi borzalmas „karácsonyi csaták” sorozatában. Arturs megtapasztalja a front kegyetlenségét, a felettesei ostobaságát, de a bajtársiasságot és összetartást is. Amiben persze a film nem sokban különbözik más háborús filmektől, és ezzel semmi baj nincsen, ezek a műfaj alapvető elemei, és nyilván a frontkatonák élményei is hasonlók, (majdnem) függetlenül attól, melyik hadseregben és milyen mundérban szolgálnak.

A Lélekvihar annyiban más, mint a legtöbb világháborús film, hogy sokban támaszkodik a hadszíntér sajátosságaira, az erdős, mocsaras lápvidékre, illetve a dermesztő hidegre, amely oly jellemző Lettországnak arra a részére, ahol a csatákat megvívták. Itt nem volt annyira jellemző az állóháború, mint nyugaton, de a harc legalább olyan kegyetlen volt, amiből itt is jókora adagot kapunk, de sosem öncélú módon. És mivel lett filmről van szó, itt nincsenek világsztárok, és talán ettől még hitelesebb is az egész, ráadásul Dreibergs nagyon jó arcokat talált a különböző szerepekre. Ami pedig az eredeti regény szerzőjét, az egykori lövész Aleksandrs Grint illeti, miután a Molotov-Ribbentrop paktumot követően a Szovjetunió újra bekebelezte Lettországot, azonnal letartóztatták és kivégezték.

Értékelés: 8/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu