Nahát, egy remek iraki háborús film!

A Mosul című, iraki stábbal, de amerikai rendezővel készült háborús eposz lehet a Netflix újabb nagy akciófilmes sikere, amihez a most kijött előzetes szerint adott minden hozzávaló!

Moszul, vagyis egykori nevén Ninive a hajdani asszír birodalom fővárosa volt, ma Észak-Irak legnagyobb városa, amely éveken át az Iszlám Állam iraki központja volt. Az iszlamista szélsőségesek rémuralma 2014 és 2017 között tartott, felszabadításában pedig egy addig sosem látott koalíció vett részt. Végre egymás mellett harcoltak arabok, kurdok, yazidik, szunnik, shiiták, keresztények, de a várost így is csak 10 hónapnyi véres utcai harcok során sikerült visszafoglalni, amihez egyenként kellett megsemmisíteni az ISIS fanatikus harcosait. A véres városi harcok adják Matthew Michael Carnahan egyszerűen csak Mosul címen futó filmjének hátterét.

Carahan neve sokaknak ismerős lehet: ő jegyezte az A királyság, a Gyávák és hősök, a Z világháború, vagy a 21 híd forgatókönyvét, de ez az első rendezése, ám azt korábbi munkái alapján is tudni lehetett, hogy nagyon is érdekli, hogy mi történik a Közel-Keleten. A Mosul hősei a valóban létező Nineveh elit kommandós egység tagjai, akik, ellentétben az újjászervezett reguláris haderő legnagyobb részével, nem futottak szét fegyvereiket szétdobálva, amint megjelentek az ISIS első fekete ruhás, nagy szakállú harcosai. A Nineveh egységének ezúttal az a feladata, hogy elpusztítsa az Iszlám Állam egyik parancsnoki állását, csakhogy csapdába sétálnak, és nem csak az lesz a kérdés, hogy véghez tudják-e vinni a küldetést, hanem az, hogy túlélik-e a napot. Már az akció elején megmentik egy fiatal rendőr (Adam Bessa) életét, akit az egység vezetője, a veterán Jasem őrnagy (Suhail Dabbach) vesz a szárnyai alá.

Ennyi a sztori, a most kijött előzetes alapján pedig előkerül a közel-keleti konfliktus összes kliséje, az öngyilkos robbantók, a fanatikus iszlamisták, orvlövészek, vállról indítható rakéták, útszéli bombák, páncélozott csapatszállítók és persze a két tűz közé került civilek. Amivel semmi baj nincsen, hiszen ezek megkerülhetetlen elemek, és Carnahan a jelek szerint nagyon is jól használja őket, és ehhez nem csak a friss trailer ad támpontot: a Mosul, amelynek nem mások a producerei, mint Anthony Russo Joe Russo, már megfutotta a maga köreit a Velencei Filmfesztiválon és a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol nagyon szerették mind az újságírók, mind a kritikusok. A film november 26-án érkezik a Netflixre – remélhetőleg már magyar felirattal is.