Nézzél magyar filmet is #2 - Swing

Könnyed és vicces, sokat nem kell rajta gondolkodni, és álmatlan éjszakákat sem okoz – igazi kikapcsolódás a Swing című film, Törőcsik Mari és Kulka János nagyon szerethető alakításával.

Hatalmas a választék magyar filmekből a streaming szolgáltatóknál (HBO GO, Netflix, Cinego és a kimondottan magyar produkciókra szakosodott Filmio). Ezért sorozatot indítottunk, amelyben ajánlunk egy-egy magyar filmet, amit érdemes megnézni vagy újra nézni.

Fazekas Csaba 2014-es filmjében adott három teljesen különböző nő. Más a koruk, máshonnan érkeztek, egy dolog közös bennük: az éneklés szeretete illetve vágya. Aztán egy esős napon a véletlen egy étterembe tereli őket, ahol éppen Törőcsik Mari énekel, de egy köhögő roham miatt nem tudja folytatni, a három nő - Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska - beugrik helyette, és az idős díva rögtön dönt is: együttest csinál a három nőből, aztán jöhet is a turné. A lányok egy gyorstalpaló díva-képző után – amit a transzvesztitát játszó Kulka János tart - indulnak neki a balatoni turnénak. Persze az élet - egy filmben meg pláne - nem ilyen egyszerű. 

Sok zene, konfliktus, könnyek és szerelem – ennyi és időnként jókat lehet nevetni. De persze Törőcsik Mari itt is feledhetetlen, Kulka Jánosnak pedig szemtelenül jó lábai vannak.

Elérhető: Filmio, Netflix