Nyomasztóan jó lett Tom Holland és Robert Pattinson Netflixen látható thrillere!

A Mindig ​az ördöggel Amerika-képe már regényként is felért egy gyomrossal – megfilmesítve érzéstelenítés nélküli amputálás!

Robert Pattinson 34 évesen messze több már, mint az Alkonyat-filmek napfényben csillogó, málészájú amorózója. Sorra kapja a főszerepeket olyan kultfilmekben, mint a Tenet vagy A világítótorony, és az sem véletlen, hogy a Warnernél pont ő lett az a sztárszínész, aki magára öltheti Batman fekete palástját. A Warner legnagyobb konkurensénél, a Marvel-Disney cégbirodalomnál szintén van egy szárnyait bontogató, fiatal üstökös, Tom Holland. Ő ugyan még csak 24 éves, de már most gőzerővel dolgozik azon, hogy ne csak Pókemberként emlékezzenek rá, aki a Bosszúállók-filmekben és a való életben sem képes kitörni az olyan nagyágyúk árnyékából, mint Robert Downey Jr.

Idő kérdése volt hát, hogy a két közönségkedvenc szuperhőst valaki leigazolja egy közös produkcióhoz. És ugye hol máshol valósulhatnának meg az ilyen álomszereposztások, ha nem a Netflixen, ami lassan tényleg átveszi a hagyományos filmszínházaktól a vezető szórakoztatóipari formátum szerepét (pláne a mostani, koronavírusos időkben)? A Netflix ugyanis ma már egyértelműen mozizással felérő filmélményt kínál, és marketingoldalon is pont olyan jelentőséggel harangoz be egy-egy nagyjátékfilmet a saját sorozatai (olykor igencsak fullasztó) tengerében, mintha az lenne az adott év nagy, év végi, kasszarobbantó blockbustere.

A Mindig ​az ördöggel (eredeti címén: The Devil All the Time) szeptember 16-án debütált a Netflix kínálatában – és ezúttal egyáltalán nem újságírói túlzás azt állítani, hogy ez volt az év egyik legjobban várt filmje! Az író-rendező António Campos (Jake Gyllenhaal produceri segítségével!) ugyanis nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy mozgóképre adaptálja „a hit és az erőszak új amerikai mesterének” kikiáltott bestseller szerző, Donald Ray Pollock 2011-es regényét, a gyomrossal felérő Mindig az ördöggelt, ami sötét és nyomorúságos képet fest a popkultúrában egekbe magasztalt Amerika-életérzésről.

A regény és a film is egy többgenerációs tanmese a bűnről és a bűnhődésről. Istennek tetsző dolog-e embert ölni? Megbocsátható cselekedet-e a gyilkosság, ha az elkövető olyasvalaki életét oltja ki, aki maga sem volt bűntelen? Van-e értelme a bosszúnak, ha az csak bosszút szül? Elkövetik-e a fiúk az apák bűneit? Lehet-e jó szülő és igazi példakép egy erőszakos természetű, gyerekverő apa? Mi az a szintje a nyomorúságnak és az elkeseredettségnek, amikor már elkerülhetetlen a bűn útjára lépés? Sokan, sokféleképp körüljárták már ezeket a témákat. De igen nehéz kapásból olyan alkotót mondani, aki annyira letaglózó, nyers brutálissal tette volna ezt, mint Pollock a Mindig ​az ördöggel regényben, és Campos a filmváltozatban. Ám amíg a könyv olvasása közben az ember inkább nem képzeli el, milyen egy gyereklányokkal üzekedő pap, egy konyhában kiloccsantott agyvelő, vagy egy tákolt fakeresztre felszögezett, foszló húsú katona, hanem gyorsan tovább lapoz, Campos és a stábja mindent, de tényleg mindent megmutat az emberi aljasságról a hátborzongatóan életszagú jeleneteiben. Mindebben kiváló segítőtársa volt a rendezőnek a felesége, Sofía Subercaseaux vágó, és a  testvére, Paulo Campos társforgatókönyvíró – talán pont az ő családi kötődésük miatt működik annyira jól az, hogy a szereplők összes gyűlöletes defektessége ellenére ha szimpátiát nem is, azért nagyon mélyen valamiféle sajnálatot érzünk a filmbéli hillbilly család iránt.

A történet a második világháborútól a vietnámi háborúig villant fel fullasztó pillanatokat Ohio két Isten háta mögötti kis településéről, amelyek tényleg annyira kicsik, hogy csak légypiszoknak tűnnek az USA autós térképén. Olyan kevesen élnek errefelé, hogy a kissé degenerált arcú helyi lakosok közt nincs senki, aki ne lenne valamelyik szomszédjának a rokona. Itt él a buzgón vallásos Emma (Kristin Griffith), aki semmi mást nem akar, csak hogy a háborúból élve hazatért, katonaviselt fia, Willard (Bill Skarsgård) kerítsen magának egy derék asszonyt, és istenfélő emberként, tisztességben nevelje fel a gyereküket. Ám ahogy a mondás is tartja, Isten útjai kifürkészhetetlenek: a kissé mániákus Emmának nem sok boldogság jut osztályrészül. Sorra történnek körülötte a tragikus halálesetek (véres gyilkosságok és szomorú öngyilkosságok), mintha már maga az Úr is lemondott volna erről a kilátástalanságban és szegénységben tengődő, morálisan és fizikailag is teljesen lezüllött ohiói kis közösségről.

Forrás: Netflix

 

A XX. században is vadnyugati körülmények közt élő hillbillyk és redneckek régóta hálás témát szolgáltatnak az amerikai íróknak és rendezőknek. A Mindig ​az ördöggelben mintha csak a Gyilkos túra vidáman bendzsózó, de bárkit megerőszakoló tanyasi trógerei léptek volna szövetségre a Nem vénnek való vidék deklasszált bűnöző elemeivel. Aki nem naiv és kiszolgáltatott, fiatal nő ebben a történetben (mint az Alice és a Bíborhegy sztárja, Mia Wasikowska) az mind velejéig romlott, sötét titkokat magában hordozó, ördögi figura.

Robert Pattinson egyértelműen a produkció egyik húzóneve, és meg kell adni, hátborzongatóan jól alakítja Preston Teagardin tiszteletest, aki szó szerint vizet prédikál és bort iszik, amikor a templomban rendre a hús bűneiről szónokol, de az istentiszteletek után már az erdő mélyén szegi meg a Ne paráználkodj! parancsolatot a nyája tagjaival. Jason Clarke már a Kedvencek temetőjében kiválóan megmutatta, hogy bármikor képes joviális férjből állatias szintre lealjasodott, pszichopata gyilkossá átváltozni – természetesen itt sem okoz csalódást! A Marvel-filmekben a Tél Katonájaként megismert Sebastian Stan ezúttal is a törvény embere: igaz, csak névleg, mert a kisváros korrupt és rosszarcú seriffjét alakítja mesterien, akit tényleg csak annyi különböztet meg a környékbeli, hitvány bűnözőktől, hogy neki egyenruhája és csillaga is van.

A film igazi aduásza azonban kétség kívül Tom Holland, aki boszorkányos ügyességgel lopja el a show-t az ismertebb kollégái elől. Ő alakítja a többgenerációs családmesét összekötő, hitbuzgó Emma asszony felnőtt unokáját, Arvin Russellt. A hányattatott sorsú fiú semmit sem tanult az apja hibáiból, és bár próbál tisztességes maradni ott, ahol tort ül a tisztességtelenség, a tragikus események őt is lehúzzák a posványba: előtör belőle is a beteg állat, aki csak erőszakkal tud válaszolni az erőszakra. Ennek a filmnek egyetlen szimpatikus szereplője sincs, és Tom Holland karaktere sem az, mert tudjuk, hogy nem helyes, amit csinál, még ha valahol meg is értjük a tette mozgatórugóit. A Mindig ​az ördöggel az a fajta letaglózó erejű, gyomrossal felérő, depressziót okozó, az élet minden létező nyomorát mesterien két órába belesűrítő filmnyelvi bravúr, ami után az ember legszívesebben egy hétig csak Én kicsi pónimat nézne!

Ítélet: 9/10

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szereti Donald Ray Pollock, Cormac McCarthy és Stephen King regényeit, és már a Pókember - Hazatérés óta látja, hogy Tom Holland nagy dolgokra hivatott. És persze a Robert Pattinson-utálóknak is, akik még mindig nem hiszik el, hogy a brit sztár már réges-rég kilépett az Alkonya-filmek skatulyájából.

Forrás: Netflix

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu