Robin Williams utolsó napjait is bemutatja a Robin's Wish című, új dokumentumfilm

A komikus 2014-ben lett öngyilkos. Nem tudta elviselni gyógyíthatatlan betegségét, és azt, hogy anyagi gondok miatt silány filmekhez adta a nevét.

Hat évvel ezelőtt, 2014. augusztus 11-én, 63 évesen hunyt el az egyik legkedveltebb Hollywoodi komikus, a komoly szerepeiben is igen emlékezetes alakítást nyújtó Robin Williams. A halál oka öngyilkosság volt, ami annak idején sokkolta a színész rajongóit, hiszen Williams a filmjei alapján egy mindig vidám, bolondos fickónak volt elkönyvelve, aki még a lányát is a kedvenc videojátéka után nevezte el Zeldának. Ehhez képest az utolsó éveiben súlyos depresszióval kezelték, emellett alkohol- és drogproblémái is voltak, mert nagyon nehezen viselte, hogy az anyagi gondjai miatt olyan filmeket is bevállalt kényszerből, amelyekhez amúgy egyáltalán nem adta volna a nevét. Az öngyilkosságához mindezek mellett az is hozzájárult, hogy saját bevallása szerint már nem volt önmaga: nagyon gyorsan leromlott a szellemi teljesítménye, hallucinált, zavartan viselkedett, és „úgy érezte, darabokra törik” – a boncolása óta már tudható, hogy ennek hátterében a Lewy-testes demencia volt, ami egy gyógyíthatatlan betegség, a Parkinson-kórhoz és az Alzheimer-kórhoz hasonló tünetekkel.

A szeptember 1-től már digitális platformokon is hozzáférhető Robin's Wish című dokumentumfilm, Tylor Norwood rendezésében részben ezekről a szomorú utolsó évekről szól. De megmutatja a színész briliáns humorát és szeretetre méltó természetét is, miközben archív felvételeken keresztül röviden áttekinti az életpályáját, az első stand upos fellépéseitől kezdve az Aladdin Dzsinnjének fergeteges eredeti szinkronján át az Eszementek tévésorozatig. A sztár súlyos betegségéről beszél többek között az özvegye, Susan Schneider Williams, néhány orvosszakértő és Shawn Levy rendező is, aki már a 2009-es Éjszaka a múzeumban 2. forgatása idején is sejtette, hogy valami komoly gond gyötri a színészt, csak akkor még nem igazán derült ki, hogy ez pontosan micsoda. (via The Hollywood Reporter)