Zokogj egy jót Mundruczó Kornél netflixes filmjének előzetesén!

Az Oscar-esélyes, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon már díjazott Pieces of a Woman 2021. január 7-én kerül fel a streamelős óriás kínálatába.

Ahogy arról korábban többször is írtunk, Mundruczó első angol nyelvű, hollywoodi sztárokkal forgatott alkotását nemcsak meghívták az idei velencei versenybe, de a film női főszereplőjét, Vanessa Kirbyt a legjobb színésznőnek járó Coppa Volpi díjjal jutalmazták. Ez alapján (és a filmet látva) a szakújságírók Kirbyt máris a jövő évi Oscar-gála egyik nagy esélyesének kiáltották ki.

A Mission: Impossible – Utóhatás, a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, illetve A korona című sorozat sztárja a Pieces of a Womanben – amelynek egyik vezető producere maga Martin Scorsese – olyan színészekkel játszik együtt, mint Shia LaBeouf, Ellen Burstyn vagy Molly Parker.


A sztori szerint Martha (Kirby) és Sean (LaBeouf) egy bostoni pár, akik hamarosan szülővé válnak, ám életük végérvényesen megváltozik, amikor az otthonszülés tragédiába torkollik, és a nő elveszíti a gyermekét. Ekkor egy egész éven át tartó odüsszeia kezdődik Martha életében, amelynek során a saját gyászán kívül meg kell küzdenie a férjével való kapcsolata megváltozásával, hatalmaskodó anyjával és azzal az élménnyel, hogy a bíróságon nézzen szembe a szülést levezető bábával.

Még a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon közzétette sajtóanyagban Mundruczó Kornél filmjéről úgy nyilatkozott, hogy feleségével (és egyúttal állandó alkotótársával), Wéber Kata forgatókönyvíróval az egyik legszemélyesebb élményüket akarták megosztani a közönséggel, mivel hisznek benne, hogy a fájdalomra a művészet a legjobb gyógyír. A most nyilvánosságra hozott előzetes alapján a végeredmény – Vanessa Kirby alakításával együtt – elképesztően erős lett.


(via Uproxx)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu