A színház élő műfajként tud élni igazán - Évadnyitó társulati ülést tartott a székesfehérvári Vörösmarty Színház

Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével. A társulathoz csatlakozik Tenki Dalma, Trokán Péter és Sarádi Zsolt. Az „Évad legjobb színésze” elismerést Nagy Péter vehette át.

Bizakodással, nagy tervekkel, díjakkal, új társulati tagokkal és izgalmas hírekkel indult a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2020/21-es évada. A félbetört tavalyi évad után szinte tapintható várakozással telt meg a Nagyszínház közönségtere, ahol a társulat Szikora János szavait hallgatta.

A színház igazgatója örömét fejezte ki, hogy újra együtt a társulat, bár nyilvánvaló bizonytalanságának is hangot adott, hiszen nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a járvány második hulláma mikor éri el országunkat. A munka azonban elkezdődik, az évadnyitó társulati ülés után a Kozák András Stúdióban már az első bemutató, Az ember tragédiája 2. élő olvasópróbája kezdődött, két író, Márton László és Závada Pál részvételével. A folytatásban olyan vidám, könnyed darabok kerülnek színpadra, mint a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban bohózat, a Mágnás Miska operett, vagy a Koccanás, Spíró György szatírikus, vidám műve és érkezik a Fame, a hírnév ára című musical is. Az évad a gyerekeknek is tartogat meglepetést, Csukás István a Vörösmarty Színház felkérésére írt Diótörőcske című előadással várják őket. Szikora János a hagyományos, tavalyi évadot bemutató film helyett ezúttal egy Strehler-idézettel készült, utalva arra, hogy a színház élő műfajként tud igazán létezni: „Az én mesterségem az, hogy történeteket meséljek a többieknek. El kell mondanom, mert nem tudom magamban tartani őket. Mások történeteit mesélem a többieknek."

A fenntartó Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatától Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a társulatot, megköszönve a karantén idején végzett munkát. A nyár folyamán aláírt állami szerződéssel kapcsolatban kitért arra, hogy továbbra is az önkormányzat marad a színház fenntartója, az állami szerepvállalás az ún. 1+1 elvén alapul: amekkora forrást biztosít az önkormányzat, ugyanakkora összeggel támogatja a színházat az állam. Dr. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályok szerint rendben elkezdődhet a színházi évad és arra kérte a színházbarátokat, hogy bátran vásároljanak bérleteket! Emlékeztetett, hogy a járvány első hulláma miatt félbetört évad kompenzációját is sikeresen kidolgozta a színház, amennyiben egy újabb leállás következne be, akkor is helytállna. Székesfehérvár polgármestere szólt a koronázási szertartásjátékról is, amire idénmegváltozott helyszínen, a Nemzeti Emlékhely helyett az Aranybullánál kerül sor egy jóval kisebb, 300 körüli néző befogadására alkalmas nézőtér előtt várhatóan augusztus 21., 22., 23-án. 

Szikora János igazgató a három új társulati tagot is bemutatta: Tenki Dalma, Trokán Péter és Sarádi Zsolt erősíti tovább a társulatot. Tenki Dalma az évadnyitó után azt is elárulta, hogy nagyon szereti a zenés darabokat: „Mivel prózai színészként végeztem, és sok prózát játszottam, így mindig örülök, ha zenés szerepet kapok.” Trokán Péter több szállal is kötődik Székesfehérvárhoz, de a tavalyi Trianon-bemutató volt az, ami végső elhatározásra bírta: „Igazán nem várt és kellemes meglepetésként ért, hogy úgy fogadtak be a kollégák, mintha már régóta itt dolgoznék.” Sarádi Zsolt az idei Koronázási Szertartásjátékban debütál Kun Lászlóként: „Ahogy elnézem a színház repertoárját, izgalmas szerepeket fogok Fehérváron játszani.”

Idén az évad színésze Nagy Péter lett, az év színházi dolgozója címet pedig Cserpák Nikolett recepciós nyerte el.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház 2020/21-es évada szeptember 12-én Az ember tragédiája 2. bemutatójával kezdődik.