A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, rendez Bodolay Molière: Le misanthrope - Az új embergyűlölő címmel. Bemutató 2018. május 11-én, azaz ma este.
Interjú Bodolay Géza író-rendezővel
Molière művét nem csupán rendezed, hanem te magad fordítottad újra. Miben különbözik a Molière-i Az embergyűlölőtől a Bodolay-féle Az új embergyűlölő?
• Ez a verzióm első formájában tíz esztendeje készült, akkor meg is jelent a Színház című lapban, akárcsak Oronte dilettáns versikéje. – Eredetileg egy német Mizantróp-darab fordításának indult volna, ám közben az évtizedeink mindent megelőztek, s a helyzet arra az arcátlan bátorságra késztetett, hogy a létező három magyar fordításunk helyett a hirson-i La Bête modorában én is írjak egy rólunk szóló molieriádát. A közönség remélhetőleg ezt a mostani előadást akarja élvezni majd, amely alapvetően különbözik a tíz évvel ezelőttitől is: A „márkik” szerepe átalakult, Oronte, a dalszövegíró így még fontosabbá vált, Éliante, az unokahúg pedig szinte csak villanásképpen jelenik meg. Ugyanakkor, a legfontosabbak továbbra is a játszó színészek. Nem tudok, illetve nem akarok elképzelni semmiféle Mizantrópot, ahol nem ez az alaphelyzet.
1983-ban a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán, 2008-ban pedig a Kecskeméti Katona József Színházban rendeztél Mizantrópot. Mi késztet arra, hogy ezt a művet újra és újra színpadra vidd?
• A három előadás jószerivel mindenben különbözik egymástól, és ez nem csak a szövegen múlik. Valaha mesterem: Ádám Ottó igen jó érzékkel javasolta a darabot vizsgaelőadásomul – lehet, hogy többet tudott rólam, mint én magamról. Valami riportfélében elmondtam, hogy üldöz a mizantróp, de az sem kizárt, hogy én üldözöm őt – a Hamlet mellett az egyik legfontosabb színpadra írt jellem. Ugyanakkor örülök, hogy Mira János díszlettervező barátommal közösen is színre vihetjük most, bár rengeteg előadásunk volt közös – éppen az új embergyűlölőt most először alakíthattuk közösen.
Mennyiben segíti vagy hátráltatja a próbafolyamat alatt a rendező Bodolayt az író-fordító-dramaturg Bodolay?
• Nézőpont kérdése, hogy mennyire zavaró az a tény, hogy tudom a darab szövegét. Nem feltétlenül hátrány. Amúgy a dolog természetesen szétválaszthatatlan, és a próbák során legalább olyan színpadközpontúan bántam a szövegemmel, mint akárki máséval, tehát még jóval többet szedtem ki magamtól, mint más színre-írók műveiből szoktam.
Az általad megalkotott erős színpadi formában a cselekvés helyett maga a szöveg válik akcióvá. Miért választottad ezt a formát?
• Éppen annyi „cselekvés” történik, amennyit a történet megkíván. Minden bizonnyal jóval több, mint Molière egykori színpadán, és jóval kevesebb, mint a szimultán bukfencező kortárs-irományokban, vagy a balettben.
Az előadás zenei és látványvilágába a tizenhetedik század is belopja magát. Mi rejlik ebben a jelképes párbeszédben?
• Nem történik több, mint utalás arra a tényre, hogy az egykori barokk mű, lám, ma is minket üt nyakon, pedig vagy 350 esztendővel odébb araszoltunk közben. A szerző régi jelmezében is itt van velünk, függetlenül attól: éppen látjuk-e.
Szerinted mi ezeknek a szereplőknek a sorsa a huszonegyedik században?
• Természetesen ugyanaz, mint egykor. Csak másképp hívják az udvarokat, a márkikat, a különféle társaságokat, bandákat és klikkeket. Ám Alceste ettől még örök. A mostani előadásunk a kései szerelem és a túlkoros lázadás lehetőségeit keresi az öregen is fiatal Molière nyomán.
Szabó Réka
