Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái

Megállíthatatlanul közeledik a Szegedi Szabadtéri Játékok újabb Shakespeare-bemutatója, a július végén látható Rómeó és Júlia. A pesti próbák a héten elkezdődtek Hegedűs D. Géza rendező vezetésével – a művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Mészáros Blanka, Hegyi Barbara, Szabó Győző, Hajdu Steve lelkesen vágtak neki a rímes, kissé pajzán szövegnek.

Most még képlékeny anyagként formálódik a sok művészkéz között Shakespeare örökéletű szerelmes története, a Rómeó és Júlia – Hegedűs D. Géza rendező és művészcsapata nagy izgalommal, várakozással vágott neki az első próbának, amit a budapesti Színművészeti Egyetemen tartottak. A sokaknak otthonos próbahelyszínt július 12-én leváltják a szegedi termekre, július 18-tól pedig már a Dóm téren zajlanak a próbák.

Hegedűs D. Géza a próba elején rögtönzött Shakespeare-órája után elárulta azt is, hogy miért pont a Mészöly-fordítást viszi színpadra: a hatalmas Dóm téren a látványnak és a szövegnek lesz a legnagyobb ereje, ilyen tekintetben ez a szöveg a legerősebb. Sok más kiváló fordítás inkább kisebb közegben érvényesül, a Mészöly-fordítás sodró lendületére és zeneiségre van most szükségük – valamint a benne rejlő számtalan kaján utalásra.

Az 1920-as, ’30-as évek Olaszországába helyezett történet fiatal szerelmespárját Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka alakítja, akik között már korábbi produkcióikban is remekül működött a kémia. A szabályokat felborító vagy épp szigorúan őrző fiatalok csapatát erősíti Mercutio, akit a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly játszik, a társaság „jófiúja”, Benvolio, akit a színházból és tévéből egyaránt jól ismert Junior Prima-díjas Józan László alakít, valamint Tybalt szerepében Orosz Ákos, aki a Vígszínház szintén Junior Prima-díjas művésze.

A tekintélyt követelő generációt olyan színészek játsszák, akikre valóban nem lehet nem figyelni: a Capulet-házaspárt Hegyi Barbara és Szabó Győző, Montague-nét Igó Éva, Páris grófot Hajdu Steve, Escalust, Verona hercegét pedig Kamarás Iván alakítja. Az egymásnak feszülő két világban rejtekutakon próbálja egyengetni a két bátor fiatal útját Júlia dajkája, Szűcs Nelli és Lőrinc barát, Trill Zsolt karaktere.

Az egyedülálló méretekkel bíró Dóm téri színpadra Antal Csaba díszlete és jelmezei varázsolnak hamisítatlan itáliai hangulatot – az Európa-szerte ismert és elismert tervező sok év tapasztalatából meríthetett a jelenlegi munkájához, ugyanis már 14 éve tanít a velencei egyetemen. A légies, reneszánszt is felidéző árkádok, díszletelemek könnyedségét a ’20-as, ’30-as évekbeli ruhák látványa teszi még inkább magával ragadóvá. Hegedűs D. Géza rendezésében a zene, amit Márkos Albert ír, átszövi az egész világot, a koreográfiákat pedig Juronics Tamás készíti hozzá. Nem marad ki a vívás, verekedés sem: a kaszkadőri szintet megközelítő feladatokra pedig Balázs László készíti fel a színészeket.