Fedák Sáritól a családon belüli erőszakig - Tizenegy független színházi produkció színesíti a szegedi tavaszt

Sokszínű színházi kínálattal várja a nézőket idén tavasszal is a MASZK Egyesület: összesen tizenegy produkció kerül színre a Régi Zsinagógában májusban. Monodráma, tánc, ifjúsági és zenés színházi előadások idézik meg a múltat és reflektálnak a jelenre többek között Babits, Fedák Sári, Karády Katalin, a vikingek sagái, a hatalom túlkapásait vizsgáló romantikus dráma és Zoltánfy István festőművész megidézésével.

A vezér című zenés produkcióval indul a májusi színházi kínálat, ezt a Mentőcsónak Egység és a FÜGE Produkció hozza Szegedre. A május 7-én, kedden 19:30-kor látható előadást Pass Andrea állította színpadra remek fiatal színészekkel: a hatalom és az ifjúság viszonyára fókuszáló, egy szélsőségesen patriarchális világot bemutató történet alakjait Vizi Dávid, Jászberényi Gábor, Vilmányi Benett, Réti Adrienn és Formán Bálint elevenítik meg. Alfred de Musset Lorenzaccio című romantikus drámáját Gimesi Dóra írta színpadra, az előadás „fiataloknak és fotelforradalmároknak kötelező, mindenki másnak... szintén”, hiszen „izgalmas (és felkavaró), ahogy az erőszak két típusa, a politikai elnyomás és a zsarnokság, valamint a nők ellen elkövetett sérelmek összekapcsolódnak” az időtálló történetben.

A tavalyi THEALTER nyitó előadásaként láthatták először a nézők a Duna Táncműhely és a MASZK Egyesület Képíró című előadását, melyet Zoltánfy István fiatalon elhunyt festőművész képei ihlettek. Juhász Zsolt koreográfus-rendező vitte színre az izgalmas előadást, olyan jeles táncművészek közreműködésével, mint Lőrinc Katalin, Katona Gábor, Frigy Ádám, Fosztó András és Kriston Fruzsina. Május 9-én, csütörtökön 19:30-tól láthatják újra a nézők a Képírót. A kolozsvári Váróterem Projekt előadásait több alkalommal élvezhette már a közönség a Régi Zsinagógában. Ez alkalommal május 11-én, szombaton érkeznek Botos Bálint író-rendező Liget című darabjával, amely meghívást kapott a Magyar Színházak Kiscvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába is. Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Mostis Gergő, Pál Emőke, Sebők Maya, Sipos Júlia és Udvari-Kardos Tímea játsszák az előadást, melynek története szerint egy csendes kisvárosba megérkezik egy színésznő, aki éppen személyes és szakmai válságát éli. El akarja adni örökség ét és összeszedni gondolatait. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert a kisváros csendje alatt hirtelen megmozdul a múlt.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is visszatér Szegedre: Andrej Boka írta és rendezte a 18 éven felülieknek szóló Csend című előadást, melyben Béres Mártát, Mezei Kingát, Mészáros Gábort és Mikes Imre Eleket láthatjuk majd május 13-án, hétfőn. Egy családi viszonyrendszer bomlik ki a szemünk előtt, groteszk, olykor horrorisztikus elemekkel fűszerezve. A négytagú családdal szűk térbe zárják össze a nézőket, akik így egészen közelről tapasztalhatják meg - és nézhetik tétlenül - a szereplőket érő testi fenyítést, lelki terrort és szexuális zaklatást. A kis tér miatt 18 és 20 órakor is látható lesz a produkció.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium két előadással is színesebbé teszi a szegedi tavaszt. Május 16-án, csütörtökön 18:30-tól a Boccaccio- és Hašek-szövegek alapján színpadra állított Csonka Decameron, avagy a „törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol” című darabot láthatja a közönség a tizedik évfolyamosoktól, rendezője Szurmik Zoltán és Sikó Koppány Olivér. Ezután a „Ki itt belépsz…” című produkciót adják elő a tizenegyedikesek, Csapiné Matos Ibolya rendezésében. Mindkét darab a fiatalok szűrőjén keresztül mutatja be az őket érintő problémákat, az őket foglalkoztató gondolatokat. Az előadások Arany minősítést és több színészi különdíjat nyertek el az Országos Diákszínjátszó Egyesület Dél-Alföldi Regionális Találkozóján, ahol díjjal jutalmazták a szentesi szakmai műhelyt is.

Középiskolások ingyenesen nézhetik meg a Füge Produkció, a TITÁNium és a Miskolci Nemzeti Színház Gólyakalifa című „kettéhasadt monodrámáját”, május 20-án, hétfőn 15:00 órától – egyénileg és csoportosan is várják az érdeklődőket a Régi Zsinagógába. Az előadás fiatal rendezői, Barcsai Bálint és Tárnoki Márk a 28. THEALTER fesztiválon nagy sikerrel mutatkoztak be 1-1 előadással, a monodrámát előadó Papp Endre, a Miskolci Nemzeti Színház művésze pedig az első THEALTER U21 plusz kisfesztivál nyitóelőadásának szereplője és rendezője volt – még debreceni középiskolásként. Tavaly a Gólyakalifa ötletgazdájaként és főszereplőjeként elnyerte az Év Titánja címet. Tábory Máté élete szép, akár egy álom. Álmai valóságosak, akár az élet. Ezekben ő egy mélyszegénységben, nevelőszülőknél felnőtt fiú, aki viszont jólétről álmodik: nyaralásról, tágas lakásról, szép lányokról. Ha egyikük elalszik, a másik
felébred. Babits története egyszerre lélektani dráma, thriller és tanulmány a társadalmi egyenlőtlenségről, amit az alkotók a mai Magyarországon értelmeztek újra. Az előadás este 19.30-kor is megtekinthető lesz.

Május 24-én, pénteken két produkciót is láthatnak a Zsinagóga nézői. 17 órakor a szegedi Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Saga című kortárs tánc vizsgaelőadását, Rózsa Miklós és Vörös Balázs koreográfiáját nézhetik meg. A „saga” skandináv szó, jelentése „történet”. Gyakori témája a vikingek Izlandra érkezése, utazásaik és harcaik, valamint a családok és a családok közti viszályok történetei. Tárgyilagos stílusával nem foglal állást jó és rossz mellett, ettől a szereplők viselkedése megkapóan emberi. Az előadás is egy ilyen történet, mely bevezet minket az óskandináv népek kultúrájába, életük szertartásos mozzanataiba és mitikus hitvilágukba.

Ugyancsak május 24-én 20 órától Bíró Kriszta, Dobra Mara és Kerekes Viktória adják elő a Teher alatt nő - avagy: itt nem lehet megmaradni című produkciót, melyben három karizmatikus színésznő, Bulyovszky Lilla, Fedák Sári és Karády Katalin szerepét öltik magukra. Bíró Kriszta korabeli újságcikkekből, naplókból és levelekből összeállított darabja nem nosztalgikus múltidézés: kiderül az est során, hogy az egykori színésznők más-más korban, de ma is időszerű dilemmákkal és kihívásokkal küzdöttek nőként és magyar művészként. A három kiváló színésznő nem csak a dívák, hanem az életükben fontos szerepet betöltő férfiak – színházi partnerek, rendezők, kritikusok, férjek és szeretők – alakját is megidézik a Máthé Zsolt rendezte remek humorú produkcióban, amely „ékesen bizonyítja, nem kell ahhoz sokszereplős, látványos díszletekkel és elemekkel tarkított előadás, hogy a figyelem egy percig se lankadjon”.

Ugyancsak Fedák Sári alakját idézi meg Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas érdemes művésze, a május 27-én, hétfőn 19:30 órától látható önálló estjében. Szűcs Nelli és Fedák Sári, a magyar operett nagyasszonya is Beregszászról származik, és ezen az estén a két különleges művésznő, a két vérbeli színházi díva téren és időn átívelő találkozásának lehetnek szemtanúi a szegedi nézők. Az emlékest anyagát Fedák emlékiratából, korabeli visszaemlékezésekből és levelekből, az Útközben és a Te csak most aludjál, Liliom... című könyvekből, valamint a Színháztörténeti Intézet anyagaiból gyűjtötték össze az alkotók, az estet leghíresebb szerepeit idéző dalok színesítik. Dávid Zsuzsa rendező „amellett, hogy megidézi szerelmeit és színpadi szerepeit, mindenekelőtt a hazafi Fedákra koncentrál. És a végső összeomlásra. A második világháború utáni meghurcolásra.”.