Visszatért a színpadra az ExperiDance!

Bár az ExperiDance műsorszolgáltatása az elmúlt közel 3 és fél hónapban szünetelt, azonban a háttérben a munkafolyamatok nem álltak le, aminek meg is lett az eredménye: augusztustól országosan, szeptembertől a RaM Colosseumban újra indulnak a világhírű társulat előadásai.

Április 18-án bombaként robbant a hír a médiában, miszerint a társulat feloszlott. Vona Tibor, az
ExperiDance társalapítója, társtulajdonosa és ügyvezetője másnapi sajtónyilatkozatában már cáfolta
a híreket, és biztosította a nézőket, hogy a csapat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy
számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan
minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt.
Ennek a nyilatkozatnak eleget téve, augusztus 7-én szerdán, Egerben az Agria Nyári Játékok
keretében a táncművészek újra színpadra léptek az egyik legnépszerűbb produkciójukkal, az
Ezeregyévvel. A közönség egyöntetűen, óriási álló vastapssal értékelte a művészek színpadi munkáját,
Kelemen Csaba fesztiváligazgató pedig „fényes főnixmadárként” aposztrofálta színpadi
köszöntőjében az ExperiDance megújulását.


Az elmúlt 3 és fél hónapos leállásban a társulat mind apparátusában, mind alkotó teamjében
megújult, mely megújulás a nézők egyöntetű véleménye alapján szemmel láthatóan jót tett a
formációnak. A számos nehézség ellenére, kizárólag ennek a csodálatos, alulról szerveződő példa
értékű összekapaszkodásnak köszönhetően sikerülhetett az ExperiDance-nek visszatérni a színpadra.
A tánckar jelentős részét olyan táncművészek alkotják, akik már korábban is táncoltak az
együttesben, ismerték, szerették ezeket a produkciókat és hittek abban, hogy a nézők még szeretnék
látni ezeket az évek óta sikerrel futó előadásokat.


A felkészülés a jövő kihívásaira továbbra is folyik a próbatermekben, a fellépések sorozata a társulat
budapesti otthonában, a RaM Colosseumban folytatódik a szeptember 19-i évadnyitó előadással. A
repertoárban szerepel a 19 év alatt kultikussá vált Ezeregyév, a 100 tagú cigányzenekarral közös
koprodukció, a Fergeteges – Sissi legendája, a népszerű Omega musical, a Gyöngyhajú lány balladája,
valamint kicsik és nagyok kedvence, a Cinderella című mesemusical. Az előadások a már jól
megszokott minőségben, az eredeti koreográfiákkal, változtatás nélkül kerülnek vissza újra a társulat
számára világot jelentő deszkákra, továbbra is bízva a közönség szeretetében és támogatásában.