10 dolog, amit nem tudtál a MacGyverről

Gyufaszálból házat épít, tojásfehérjével szerel autót és néhány random háztartási vegyszer összeöntésével kotyvaszt robbanószert – ki az? Hát persze, hogy mindenki kedvenc fizikus akcióhőse, akinek a nyolcvanas évekbeli kalandjait a mai napig követhetjük a tévében. Íme néhány érdekesség a forgatás kulisszái mögül!

1. A fent is említett „macgyverizmusokat” állítólag valódi tudományos tények alapján írták bele a forgatókönyvbe az alkotók, de szándékosan kihagytak a procedúrából néhány fontos lépést – így akarták megakadályozni, hogy a sorozatot néző gyerekek lemásolják ezeket a potenciálisan veszélyes kísérleteket, és megsérüljenek.

2. A nyolcvanas évek végén mégis megtörtént, hogy két tinisrác bombát gyártott a garázsban, és ennek során egyikük meghalt. Az a fiú, aki túlélte a balesetet, azt mondta, a MacGyver egyik részéből tudták, hogy kell bombát készíteni. A sorozat azonban gyorsan tisztázódott, mivel kiderült, hogy nem volt ilyen epizód.

3. Richard Dean Anderson azért nyerte el MacGyver szerepét, mert a casting vezetőjének nagyon szimpatikus volt, hogy nem félt szemüvegben megjelenni a meghallgatáson. A kreatív csapat ugyanis épp a hiúságnak ezt a fajta hiányát kereste a főszereplőben.

4. A MacGyver első két évadát teljes egészében Los Angelesben forgatták, és mivel akció-/kalandfilmsorozatról van szó, elég sok különféle helyszínen játszódott. Ez azonban túl nagy költséget jelentett, mivel a stáb átköltöztetése egyik helyszínről a másikra hat napot vett igénybe egy-egy epizód során.

Az ABC csatorna emiatt el akarta kaszálni a sorozatot,

ekkor azonban a producereknek (köztük az inkább színészként ismert Henry Winklernek) az a mentő ötletük támadt, hogy átvitték a produkciót Vancouverbe – azon a környéken ugyanis sokkal változatosabb volt a táj, így egy-egy nap alatt meg lehetett oldani, hogy egy óceánparti jelenet után leforgassanak egy erdőben vagy akár egy nagyvárosban játszódó képsort. A MacGyver ennek köszönhetően még a korábbiaknál is pörgősebb és gyorsabb lett. Ennek ellenére a hetedik évadra a produkció visszatért Los Angelesbe.

5. A Pete Thorntont alakító Dana Elcar a bemutatkozó epizódban csak vendégszereplőként bukkant fel, de Richard Dean Andersonnak annyira tetszett a játéka, hogy azt javasolta a producereknek, hogy írjanak neki egy fontosabb szerepet – Elcar így a tizenegyedik epizódtól kezdve (egy másik szerepben, mint korábban) a sorozat állandó szereplője lett.

6. A MacGyver több részénél (köztük például a fent említett pilot epizódnál is) Alan Smithee van feltüntetve rendezőként a stáblistán – a közmegegyezés szerint ez egy olyan álnév, amit akkor használnak a (jórészt amerikai) rendezők, ha nem akarják az igazi nevükkel vállalni a produkciót. Nem is értjük, miért…

7. Az Agymenőkkel híressé vált Mayim Bialiknak (ő játszotta Sheldon szerelmét, Amyt) a MacGyver volt az egyik első színész munkája: egy Lisa Woodman nevű karaktert formált meg a széria három epizódjában az ötödik és hatodik évadok során, még 14 éves gyerekszínészként.

8. A nyolcvanas években a MacGyver annyira népszerű volt Thaiföldön, hogy a thaiföldiek a címszereplő által is használt svájci bicskát elkezdték „a MacGyver”-nek hívni.

9. Mindahányszor színre lépett egy potenciális barátnő MacGyver életében – például Nikki, Kate vagy Maria figurája – a női rajongók azonnal elkezdtek reklamáló leveleket írni, így néhány epizód után mindegyik színésznő távozott a sorozatból.

10. A MacGyver népszerűsége az évtizedek során olyannyira nem csökkent, hogy 2016-ban indítottak hozzá egy rebootot, az X-Men filmek Plazmájával, Lucas Till-lel a címszerepben. Az új MacGyverből már négy évad lement, és elvileg valamikor jövőre érkezik az ötödik is.


(via IMDb)