10 dolog, amit nem tudtál a Schindler listájáról

Minden idők egyik legmegrázóbb alkotása. Íme tíz érdekesség Spielberg első Oscar-díjas filmjéről!

1. A Schindler listája jelmeztervezőjének összesen 20 ezer statiszta számára kellett korabeli ruháról gondoskodnia. Anna B. Sheppard ezt úgy oldotta meg, hogy hirdetést adott fel a film forgatási helyszínén, Lengyelországban, ahol sokan el is hozták a harmincas-negyvenes évek óta őrzött ruháikat (olyan szegények voltak ugyanis, hogy örömmel adták el azokat jó pénzért a filmeseknek).

2. A forgatáson részt vett az Oskar Schindler által annak idején valóban megmentett holokauszttúlélő, Mila Pfefferberg (akinek alakját a filmbe is beleírták). Amikor Pfefferberg meglátta Ralph Fiennest a helyszínen, remegni kezdett, annyira hasonlított a színész az igazi Amon Goeth-re. Fiennes egyébként 13 kilogrammot szedett fel a szerep kedvéért, amit úgy ért el, hogy sok Guinnesst ivott.

3. Steven Spielberg a filmből származó összes honoráriumát és a jogdíjat a saját maga által létrehozott Shoah Alapítványnak ajánlotta fel, ahol a mai napig gyűjtik a holokauszttúlélők vallomásait, írott és videóra vett formában egyaránt. A rendező egyébként úgy nyilatkozott, azért nem akar saját magának a bevételből, mert úgy érezné, vérdíjat fogad el.

4. Spielberg egyébként az eredeti tervek szerint csak a producere lett volna a Schindler listájának, de az általa felkért összes rendező nemet mondott neki. Roman Polanski – aki maga is holokauszttúlélő – túlságosan érintettnek érezte magát, Martin Scorsese azzal hárított, hogy a filmet mindenképpen zsidó származású alkotóra kellene bízni, Sidney Lumet pedig úgy érezte, hogy már letette az asztalra a maga holokausztdrámáját A zálogossal. Végül a feladatra szintén felkért Billy Wilder (akinek ez lett volna az utolsó filmje, de végül mégsem mert nekivágni) győzte meg róla Spielberget, hogy rendezze meg saját maga a művet. A direktor tíz évet várt vele, mert amikor először felmerült az ötlet, még csak 37 éves volt, és nem érezte magát elég érettnek a feladathoz.

5. Steven Spielberg megkapta rá az engedélyt a lengyel hatóságoktól, hogy Auschwitzon belül is forgathasson, de úgy döntött, nem él a lehetőséggel, az áldozatok iránti tiszteletből. Ehelyett a kapukon kívül vették fel a vonatkozó jeleneteket, és tükrökkel érték el, hogy a másik oldalon található tábor is a helyszín részének tűnjön. Ami pedig a Plaszowban forgó jeleneteket illeti, az ottani kényszermunkatábornak a filmesek – a tábor eredeti tervrajzai alapján – felépítették a tökéletes mását: a 34 barakkal és hét őrtoronnyal ez volt a valaha épült legnagyobb filmes díszlet Lengyelországban.

6. A címszerep megformálására először Harrison Fordot kérték fel, de ő nemet mondott, mert félt, hogy az emberek szemében már túlságosan eggyé vált Indiana Jones figurájával, és ezzel elvonná a figyelmet a film súlyos mondanivalójáról. Liam Neeson előtt Fordon kívül szóba került még Bruno Ganz (ő később ironikus módon éppen Hitlert játszotta el A bukás – Hitler utolsó napjai című filmben), Stellan Skarsgård, Warren Beatty és Mel Gibson is. Kevin Costner pedig annyira el akarta volna játszani a szerepet, hogy megkereste Spielberget, és felajánlotta neki, hogy akár ingyen is vállalná.

Itzhak Stern szerepét pedig eredetileg Dustin Hoffman kapta, de valami félrement a kommunikációban, és a rendező úgy értelmezte, a színész mégsem akar szerepelni a filmben. Amon Goeth lehetett volna Tim Roth is, és ajánlottak szerepet Claire Danesnek és Juliette Binoche-nak is, de mindkét színésznő nemet mondott (előbbi amiatt, mert még iskoláskorú volt, viszont nem lett volna biztosítva az oktatása a forgatás ideje alatt).

7. Amikor Spielberg 2002-ben, 34 év után visszatért a Long Beach-i Állami Kaliforniai Egyetemre (ahol korábban megszakította a tanulmányait), hogy lediplomázzon, a vezető filmprofesszora elfogadta a Schindler listáját a diplomafilmjének. Normál esetben egyébként az ilyen diákfilmek rövidfilmek szoktak lenni, a direktor munkája viszont addigra már nyert pár Golden Globe-ot és Oscart.

8. A film egyik látványtervezője elmesélte, hogy semmilyen zöld ruhát, tárgyat, bútort vagy egyéb díszletelemet nem használtak, mert az a szín valamiért nem mutat jól a fekete-fehér kópián. A helyszínen egyébként külön ügyeltek arra, hogy tűnjön élőben bármilyen hiteltelennek, minden olyan színt és megvilágítást kapjon, hogy az majd jól mutasson fekete-fehérben.

9. A piros kabátos kislányos, ikonikussá vált jelenet ötletét Spielberg Audrey Hepburn színésznőtől vette, amikor együtt forgatták az Örökké című filmet. Hepburn mesélte a rendezőnek, hogy a II. világháború alatt látott egy hasonlóan öltözött kislányt, miközben az embereket bevagonírozták. Ez a látvány örökké beleégett az emlékezetébe, és miután elmesélte neki, Spielbergébe is. A kislányt egyébként a filmben egy Oliwia Dabrowska nevű lengyel gyerekszínész játszotta, akinek a szüleivel a rendező megígértette, hogy nem mutatják meg neki a filmet, amíg 18 éves nem lesz, hogy ne sokkolják a látottak. Sajnos a szülők nem tartották be az ígéretet, így a kislány már 11 évesen megnézte a Schindler listáját, ami valóban túl korainak bizonyult.

10. A film plakátjának megalkotására először a legendás grafikusművészt, Saul Basst kérték fel, aki (a maga megszokott minimalista stílusában, geometrikus elemekkel) egy szögesdrótra akadt papírdarabot vizionált, amin a Schindler által megmentett emberek neve szerepel. De hiába tervezte a művész olyan filmek ikonikus poszterét, mint a Szédülés, a Tűz van, babám! vagy a Ragyogás, és olyan filmek nem kevésbé ikonikus főcímét, mint az Észak-északnyugat, a Psycho, a West Side Story vagy a Spartacus, a Universal stúdió visszautasította a tervét.


(via IMDb)