10 izgalmas tény, amit lehet, hogy nem tudtál a Zsivány Egyesről

Az Oscar-díjas trükkmester, John Knoll ötletéből született a film, ami végül nem is olyan lett, mint a trailerben. Egy másik Oscar-díjas trükkmester, Dennis Muren egy Mennis Duren nevű űrlényként tűnt fel benne.

1. Az Oscar-díjas trükkmester, John Knoll ötlete volt a Zsivány Egyes. Az, hogy akár egy önálló mozifilm is készülhetne a Halálcsillag terveinek ellopásáról, akkor jutott eszébe az Industrial Light & Magic vezető látványtervezőjének, amikor 2012-ben meghallotta a hírt, hogy a Disney megvásárolta a Lucasfilmet és a kapcsolt részeit, ideértve a munkahelyét, azaz az ILM-et is. Hallotta a suskust arról, hogy lesz VII-VIII-IX. rész is, de ezek nem hozták lázba, elkezdte inkább tervezgetni a Halálcsillag tervrajzának ellopását, aminek hamar híre ment az ILM-nél, így a lelkes kollégái rábeszélték, vigye be az ötleteit a Lucasfilm frissen kinevezett igazgatónőjének, Kathleen Kennedynek. Az ötlet zöld utat kapott, Knoll pedig egy „story by” kreditet a stáblistán.

 

2. Mads Mikkelsen lett a Star Wars-kánon Robert Oppenheimere. A Zsivány Egyes története arról szól, hogyan kerül a Birodalom bolygópusztító szuperfegyverének, a Halálcsillagnak a tervrajza a lázadók kezébe. A főszereplők mind válogatott harcosok és fifikás csirkefogók, élükön azzal a Cassian Andorral, akit Diego Luna alakít (és akinek hamarosan saját kémes előzménysorozata indul a Disney+ csatornán). Nála is izgalmasabb karakter azonban Jyn Erso (Felicity Jones), aki eleinte nem is különösebben a hangzatos szabadságeszményekért segít a felkelőknek, hanem mert megígérte az apjának – aki történetesen a Birodalom legpengébb agyú tudósa, Galen Erso (Mads Mikkelsen), a Halálcsillag főkonstruktőre. Utóbbi karaktert a készítők az atombomba egyik atyjáról, Robert Oppenheimerről mintázták, akit élete végéig lelkiismeretfurdalás gyötört a pusztító fegyver kifejlesztése miatt, és aki végül kommunistagyanú miatt kiesett az amerikai kormány kegyeiből, így megalázott és mellőzött emberként halt meg 1967-ben.

 

3. Wen Jiang nem igazán értette először, miféle filmbe hívták szerepelni. Ő ugyanis inkább rendező és író Kínában, illetve akciófilmekből és háborús drámákból ismert sztár, így nem volt korábban dolga a Csillagok háborúja franchise-zal. Megkapta ugyan angolul a Zsivány Egyes forgatókönyvét, de egy kukkot sem értett belőle. A fanatikus Star Wars-rajongó fia fordította le neki, és kezdte el győzködni, hogy igenis vállalja el a nagydarab felkelő harcos, Baze Malbus szerepét.

Forrás: Fórum Hungary

 

4. Donnie Yent is a gyerekei beszélték rá, hogy szerepeljen a filmben. A Zsivány Egyes másik kínai sztárja nagyon sokat töprengett azon, hogy neki való film-e egy gigantikus költségvetésből készülő Disney-blockbuster, és elmenjen-e egyáltalán egy közel féléves filmforgatásra a világ túlsó felére, távol a családjától. Őt is a gyerekei beszélték rá, hogy persze, azonnal csomagoljon, így végre lesz egy jó filmje (milyen kedvesek...)! A karaktere, Chirrut Îmwe ráadásul eredetileg csak egy egyszerű harcos szerzetes volt, azt, hogy egy vak harcos legyen, akit átjár az Erő, már a színész javasolta a rendezőnek.

Forrás: Fórum Hungary

 

5. A rendezőnek komplett listája volt arról, melyik jelenet melyik korábbi kultfilmre hasonlítson. Amikor 2014-ben elkezdődtek a Zsivány egyes munkálatai, Gareth Edwards rendezőnek még nem volt végleges forgatókönyve, csak egy jelenetről jelenetre leírt sztorivázlat, amihez utólag lettek kitalálva a párbeszédek. Colin Goudie vágónak viszont a gördülékenyebb közös munka érdekében már ekkor tudnia kellett, hogy melyik jelenet mennyi játékidőt visz majd el, ezért kapott egy listát a rendezőtől arról, hogy a korábbi Star Wars-epizódok mellett milyen filmklasszikusokat kell újranéznie, hogy kiszámolja, egy űrsiklós jelent 2-3 perces legyen-e, vagy csak 45 másodperc, és mennyi szövegnek jut majd hely. Goudie egy interjúban elárulta: ahhoz a jelenethez, ahol Jynt kihallgatja a Felkelés vezérkara, A bolygó neve: Halálból használta fel azt a részt, amikor Ripley-t vallatja a Weyland társaság vezérkara.

 

6. Mennis Duren = Dennis Muren. Az egyik jelenetben feltűnt egy feje tetején kopasz, oldalt ősz hajú, ráncos bőrű űrlény, aki a hivatalos kánon szerint a sentinent fajba tartozik, és Mennis Duren névre hallgat. Bár a filmben Dilu Miah alakította a karaktert, a fizimiskája egyértelmű tisztelgés az Industrial Light & Magic hatszoros Oscar-díjas trükkmestere, Dennis Muren előtt, aki az 1977-es Csillagok háborúja óta több Star Wars-epizódon is dolgozott, de benne volt az E.T., a Szellemirtók 2, a Terminator 2, a Jurassic Park és a Juassic World stábjában is. 

 

7. Nyoma sem volt a filmben a legfelkapottabb jelenetfotónak. Emlékszünk még, hogy mennyi trailerben és újságcikkben mutatták Jynt birodalmi egyenruhában – azt sugallva, hogy vagy végig a gonoszokkal volt, vagy csak beépült közéjük, hogy ellophassa a tervrajzokat? Ilyen magányosan alagutakban kommandózós, birodalmi egyenruhás rész végül azonban nem volt a filmben, mert a tervrajzok keresésében és az adatok továbbításában végig Cassian Andor segített a lánynak (illetve a droid K-2SO, amíg élt). Ez a változtatás akkor történt, amikor a forgatókönyv feljavítására és az utóforgatás levezénylésére felkért Bourne-szakértő, Tony Gilroy belenyúlt a sztoriba, hogy az akciójelenetek kárára jobban el legyen mélyítve a Jyn és Cassian közt kibontakozó romantikus szál.

Forrás: Fórum Hungary

 

8. A híres TIE Fighter-jelenet is kimaradt. Pedig a trailerben még benne volt, és valószínűleg mindenki várta, hogy Halálcsillag tervrajzait ellopó főhősnő farkasszemet néz az adótoronyban egy birodalmi vadászgéppel. Ez végül nem került bele a filmbe, valószínűleg azért, hogy az átírt verzióban sokkal epikusabb lehessen Jyn, Cassian és Krennic igazgató nagy fináléja.

 

9. Vader ott sem volt a Halálcsillagon! Szintén kimaradt a Zsivány Egyes végleges változatból a trailer legemlékezetesebb jelenete, amelyben Vader a nézőnek háttal állt a Halálcsillag központjában, és épp a célpontbemérő kivetítőt nézte. A filmben végül nem a Halálcsillag fedélzetén láttuk, hanem a Mustafar lávabolygón felépített kastélyában találkozott Krennic igazgatóval, a végső űrharcnál pedig a csillagrombolójáról ment át fénykardozgatni arra a fregattra, amitől a Leia hercegnőék végül sikeresen elszakadtak, így kereket tudtak oldani a tervrajzokkal.

 

10. Trump épp Vader jelenetét nézte Szíria bombázásakor.  2017-ben egy igen vicces sajtófotó járta be a világot „a két zsarnokról”, Donald Trumpról és Darth Vaderről. Trump ugyanis épp a Zsivány Egyest nézte a Florida felé tartó elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén, és pont annál a résznél jelentette be a sajtónak, hogy az Egyesült Államok rakétatámadást indított egy szíriai légibázis ellen (válaszcsapásként egy civileket is sújtó vegyifegyveres akcióra), amikor épp a rettegett Sith lovag tűnt fel a képernyőn a Császár vöröspáncélos gárdistáival.