12 dolog, amit nem tudtál a John Wick-filmekről

Habár most hétvégén csak a második részt tűzte műsorra a tévé, annyira szeretjük az összes John Wick-filmet (és szerintünk ti is), hogy mindegyikből választottunk valami érdekességet a kulisszák mögül.

1. A John Wickben a címszerepet alakító Keanu Reeves végezte saját bevallása szerint a kaszkadőrmutatványok 90 százalékát. A színész olyan komolyan vette a szerepet, hogy hónapokon át napi nyolc órán át gyakorolta a kedvéért a küzdősportokat, és a fegyverekkel is megismerkedett. Elhivatottságára pedig jellemző, hogy az éjszakaiklub-jelenetet influenzásan, 40 fokos lázzal is végigcsinálta.

2. A filmet rendező Chad Stahelski eredetileg kaszkadőr: ő volt Keanu Reeves dublőre a Mátrix-filmekben.

3. A John Wick sztoriját részben valóban megtörtént események inspirálták. 2009 áprilisában egy Marcus Luttrell nevű egykori tengerészgyalogos (akinek a memoárja alapján egyébként A túlélő című háborús film készült) lövésekre ébredt, majd holtan találta a kertjében DASY nevű kutyáját, egy labradorkölyköt. Még látta elhajtani a tetteseket, ezért felfegyverkezve üldözőbe vette őket, és négy megyén át a nyomukban volt. Végül szerencsére nem került sor önbíráskodásra: a rendőrség tartóztatta le az elkövetőket, akiket meg is büntettek állatkínzás miatt.

A filmben a kutyát Daisynek hívják (a DASY egyébként egy rövidítés volt, amit Luttrell a szakasza tagjainak nevéből rakott össze), és egy Andy nevű 8 hetes beagle alakította, akit úgy vettek rá, hogy rögtön felugorjon Keanu Reevesre, hogy a sztárnak szalonnazsírt kentek az arcára.

4. A címszereplő megformálására Reeves előtt

Sylvester Stallone-nak, Dolph Lundgrennek, Jean-Claude Van Damme-nak, Bruce Willisnek, Kurt Russellnek, Nicolas Cage-nek, Kevin Costnernek, Johnny Deppnek és Jason Stathamnek is

esélye volt.

5. A John Wick: 2. felvonásban az alkotók emelték a tétet, és a korábbi 84 helyett ezúttal 116 a gyilkosságok száma, ezenkívül Keanu Reeves 90 helyett már a kaszkadőrmutatványok 95 százalékát hajtotta végre saját maga. A folytatás ezenkívül nagyjából kétszer annyit kaszált a mozipénztárakban is (az első rész észak-amerikai jegybevétele 43 millió dollár, a második részé 92 millió volt, világviszonylatban pedig a filmek 86, illetve 171,5 milliót kaszáltak).

6. A második John Wick-film forgatásakor az alkotást még trilógiának szánták, így nagy volt az öröm, amikor 2019-ben, mindössze napokkal a harmadik rész premierjét követően bejelentették, hogy negyedik film is készül (a John Wick: Chapter 4-t eredetileg már idén májusban bemutatták volna, de a koronavírus miatt 2022-re csúszott a bemutató; a jó hír viszont, hogy állítólag ötödik rész is készül).

7. A John Wick: 2. felvonás volt az első alkalom, hogy Laurence Fishburne és Keanu Reeves a 2003-as Mátrix – Forradalmak után ismét egy filmben játszott. Az egyik jelenetben történik is egy utalás a Mátrixra, amikor Reeves azt mondja Fishburne karakterének, hogy „szóval azt hiszem, van választása” (korábban Fishburne figurája állította választás elé a Keanu Reeves által megformált Neót, így a mondat variációja többször is elhangzott a Mátrix-trilógiában).

8. A filmbeli olasz szabót

a John Wick-filmek jelmeztervezője,

Luca Mosca formálta meg.

9. A John Wick: 3. felvonás – Parabellum forgatása során Halle Berry eltörte három bordáját. De a színésznő valószínűleg még így is jobban járt, mint az első részben Michael Nyqvist, akinek leszakadt a füle, és nyolcvan öltéssel kellett visszavarrni. Sofia szerepére egyébként Berry előtt olyan színésznők voltak esélyesek, mint Jennifer Beals, Eva Longoria, Salma Hayek, Penélope Cruz, Marion Cotillard, Uma Thurman és Marisa Tomei.

10. A John Wick 3. egy-egy mellékszerepét játszó Mark Dacascos (Zero) és Asia Kate Dillon (az Ítélethozó) olyan nagy rajongói voltak az első és a második résznek, hogy amikor felajánlották nekik, hogy szerepelhetnek a harmadik filmben, úgy mondtak igent az ajánlatra, hogy el sem olvasták a forgatókönyvet.

11. Keanu Reevesen kívül csak Ian McShane (Winston) és Lance Reddick (Charon) jelenik meg a trilógia mindhárom részében – és az IMDb-s adatlap szerint várhatóan a negyedik filmben is benne lesznek.

12. A John Wick-filmek alkotói közül valaki titkos vonzalmat táplál a némafilmsztár, Buster Keaton munkái iránt, hiszen a 2. felvonásban Ifjabb Sherlock detektív című filmjéből, a 3. felvonásban pedig A kecske címűből vetítenek egy részletet a falra egy-egy jelenet hátterében.


(via IMDb)