5 dolog az Agymenőkből, ami ma már inkább kellemetlen, mint vicces

  • PORT

Az Agymenők máig óriási siker, de lássuk be, akadnak benne olyan dolgok, amik ma már nem feltétlenül állnák meg a helyüket a képernyőn.

Az Agymenők kétségtelenül minden idők egyik legjobb és leginkább kedvelt sitcomja, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a főszereplő, Sheldon Cooper életének előzményeiről spin-off is készült. Ugyanakkor elvitathatatlan tény az is, hogy a sorozatban akadt egy-egy olyan pillanat, ami akkoriban talán nagyon viccesnek tűnt, de mára már inkább kínos. Összeállításunkban most megmutatjuk, mik azok a dolgok, amik 2025-ben már tutira nem kerülhetnének be a sorozatba. 

Forrás: HBO Max

 

Sheldon nem bánik jól a nőkkel 

Sheldon Cooper finoman szólva nem bánik jól a nőkkel. Ha konkrét példán keresztül szeretnénk szemléltetni, mit is értünk ez alatt, akkor ott van a 6. évad 12. epizódja, melyben Sheldon a csinos doktorandusszal, Alex Jensennel kerül összetűzésbe. A nő ugyanis megkérdezi a sorozat másik oszlopos karakterét, Leonardot, hogy lenne-e kedve vele munkán kívül is időt tölteni, ami mélységesen irritálja Sheldont, aki aztán megpróbálja megfélemlíteni Alexet, valamint kritizálja, amiért üldözi Leonardot. Sőt, egyenesen közli vele, hogy ő a biológiai késztetéseinek a rabja, valamint egy nemi úton terjedő betegségekről szóló képes könyvet is ad a lánynak, a hab a tortán pedig, hogy azt mondja neki,

Egy nő olyan, mint egy ikrás szendvics egy forró texasi napon. Tele van petével, de rövid ideig kívánatos.”

A viselkedése miatt aztán Sheldon a HR osztályon landol, ahol nem csak megismétli az ikrás hasonlatot, de még ront is rajta, hiszen arról kezd el beszélni, hogy minden nő a biológiai késztetések rabszolgája, végül a menstruációs ciklusokról értekezik. Ugye nem kell túlmagyarázni, hogy ez az egész miért nincs rendben? 

Howard perverz viselkedése 

Ezen nincs mit nagyon szépíteni, Howard elég perverz a nőkkel a sztori szerint. Amikor találkozik Pennyvel, gyakorlatilag folyamatosan zaklatja a lányt, valamint rendszeresen sértő megjegyzéseket tesz neki. Ha pedig mindez nem volna elegendő, akkor egyszer egy plüssmackót is ad neki ajándékba, amiben egy kamerát rejt el, sőt egy távirányítós autóra szerelt kamerát is használ annak érdekében, hogy kémkedjen a lány után. Amikor Pennynél betelik a pohár, egyszerűen alaposan kiosztja Howardot, aki ezután mély depresszióba zuhan, és bebújik az ágyába duzzogni. A többiek kérlelik Pennyt, hogy kérjen bocsánatot, a lány végül be is adja a derekát. Howard azonban teljesen kihasználja a helyzetet, és arra kéri Pennyt, ölelje meg. A férfi ekkor megpróbálja megcsókolni a lányt, aki ezt egy óriási öklössel reagálja le...Legyünk őszinték, Howard megérdemelte.

Raj szelektív mutizmusa egy valódi állapot – de a sorozat rosszul kezeli

A szelektív mutizmus egy valódi betegség, egy olyan mentális állapot, amely megakadályozza, hogy egy személy szabadon beszéljen (általában) idegen emberekkel anélkül, hogy szorongani kezdene. Az Agymenők sztorija szerint Raj esetében a nőkkel való kommunikáció során jön elő a betegség, amit a történet szerint a férfi alkohollal próbál meg orvosolni.

Raj ilyenkor elveszti az összes gátlását, és annyira sokat iszik, hogy jellemzően nem is emlékszik arra, miről beszélt. Ráadásul az ital hatására furcsán nőgyűlölővé is válik, ami még inkább szürreálissá teszi ezt az egész helyzetet. 

Raj sok kritikát kap, mert ő az egyetlen színesbőrű főszereplő

Az Agymenőkben Raj az egyetlen színesbőrű főszereplő, a sorozat pedig rendszeresen emlékezteti is a nézőket arra, hogy a férfi indiai. Ezzel egyébként nem is lenne feltétlenül baj, ha pozitív értelemben emelnék ki a dolgot, de valójában a széria egésze alatt csak rosszul elsütött poénokat hallani azzal kapcsolatban, hogy Raj mennyire nem szereti Indiát, valamint az otthoni ételeket. Sőt, a forgatókönyvírók többször beemelték a történetbe, hogy a indiai ételek emésztési problémákat okoznak, és azt sem voltak restek kiemelni, hogy Raj szülei mennyire szigorúak. Az Agymenők tele van a férfi származását illető sztereotípiákkal és durva viccekkel, Howard például rendszeresen arról beszél, India mennyire primitív és borzalmas hely, Raj pedig sosem áll ki magáért igazán. Ezek a poénok egyébként talán már annak idején sem voltak annyira humorosak, ma pedig már végképp nem állnák meg a helyüket a képernyőn. 

Alapvetően szexista 

Ha a nagy egészet nézzük, akkor ki lehet mondani, az Agymenők bizony alapjaiban véve elég szexista. A sorozat férfi szereplői ugyanis rendszeresen szörnyen bánnak a partnereikkel. Leonard például a sorozat egy pontján titokban átírja Penny egyik dolgozatát, mert alapvetően úgy véli, a lány túl buta ahhoz, hogy egyedül megcsinálja. Emellett gyakran tárgyiasítja is őt, az egyik epizódban egy csapat férfinak dicsekszik arról, hogy megszerezte magának a lányt. A sorozat egy másik karaktere, Howard pedig úgy kezeli a párját, Bernadettet, mintha az édesanyja lenne, akiről azt feltételezi , majd minden házimunkát elvégez, neki pedig semmit nem kell csinálni. Sheldon talán messze a legrosszabb ilyen szempontból: amikor Amy megpróbálja kezdeményezni a fizikai közelséget kettejük között, Sheldon pszichopataként kezeli őt, és megszégyeníti.

Ami a legfurcsább, hogy a sorozat női szereplői többször megpróbálják a párjaik tudtára adni, hogy a viselkedésük nem oké, de valójában érdemi megoldás sosem születik a témák kapcsán. Legalábbis a nézők szeme láttára biztosan nem. 

via Slashfilm