5 érdekesség A Pál utcai fiúk című filmről

Magyar gyerekszínészek helyett angol fiatalok alakították Bokát, Áts Ferit és a többieket. Nemecsek eredetileg életben maradt volna Fábri Zoltán kultikus filmjében!

1. Közel sem Fábri Zoltáné volt az első Pál utcai fiúk-film! Gyerekkorunk meghatározó olvasmányélményét (azért nem írok „kedvenc kötelező olvasmányt”, mert én A kőbaltás embert sokkal jobban szerettem!) Molnár Ferenc 1907-es ifjúsági regényét először 1917-ben filmesítették meg. De 1924-ben is készült belőle adaptáció, ezután jött az 1934-es hollywoodi verzió No Greater Glory címmel, 2003-ban pedig az olasz is filmre vitték. Természetesen mindmáig Fábri '60-as évekbeli, nagyszabású családi mozija számít klasszikusnak .Sőt, mozgóképtörténeti mérföldkőnek, ami 1969-ben Oscar-jelölést is kapott a legjobb külföldi film kategóriában!

2. Magyar gyerekszínészek helyett angolok alakították Bokát, Nemecseket és a többieket. Molnár Ferenc regényének megfilmesítési jogai a '60-as években egy Bohém Endre nevű amerikai-magyar producernél voltak, aki még a '20-as években emigrált az Egyesült Államokba. Ő kérte fel Fábri Zoltánt a rendezésre, a végső forgatókönyvet is együtt írták meg a könyv alapján. Bohém ötlete volt az is, hogy Bokát, Áts Ferit és a többi híres szereplőt ne magyar gyerekszínészek alakítsák, hanem angol fiatalok, akiket egy londoni színészképző iskolából válogattak ki. 

3. Nemecsek életben maradt volna az eredeti filmes befejezésben! További érdekesség, hogy a hollywoodi filmeken szocializálódott Bohém meg akarta változtatni a film befejezését: nála a történet happy enddel ért volna véget, és a kis Nemecsek Ernő nem halt volna meg! Fábri azonban kezdettől fogva regényhű adaptációban gondolkodott, így végül az ő akarata érvényesült.

4. A grundot nem is a Pál utcában rendezték be! Az eredeti regényben az események Budapest VIII. kerületében játszódtak, de mivel Fábriék itt nem találtak megfelelő forgatási helyszínt, a grundot inkább a XIII. kerületben építették fel. A Füvészkert-béli jeleneteket a vácrátóti arborétumban vették fel, itt játszódik a vörösingesek éjszakai gyűlése és Nemecsek emlékezetes fürdőzése is. Egészen friss hír, hogy pár nappal ezelőtt Nemecsek Ernő szobrot is kapott a Füvészkert pálmaházának medencéjében.

5. Egy 50 éves film, ami valójában 51 éves. Bár Fábri filmje már 1968-ban elkészült, a hivatalos magyarországi premierre csak 1969. április 3-án került sor. A korabeli sajtóban ez a hír is ugyanúgy helyet kapott, mint a pártkongresszus, az állami kitüntetettek és az első színes tévéadás: „Pekingben összeül a Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusa. Bemutatják Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk c. filmjét. A felszabadulás 24. évfordulója alkalmából nyolc egyházi személyt részesítenek állami kitüntetésben. Az MTV az első színes adást sugározza.”

A forgatási érdekességek forrása: Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchív