7 meglepő tény a Sorstalanságról

  • PORT

A Sorstalanság ma este a tévében.

A Koltai Lajos rendezésében készült Sorstalanság című filmet 2005-ben mutatták be, az alkotás Kertész Imre azonos című regénye alapján készült. Most mutatunk 7 érdekességet, amit nem biztos, hogy hallottál a filmről. 

Ez volt Koltai Lajos első rendezése 

Koltai Lajos a film készültekor már világhírű operatőr volt, neve például olyan alkotásokhoz kapcsolódik, mint a Mephisto vagy a Malèna, rendezői székben azonban egészen a Sorstalanságig nem ült. Rendezőként azóta két filmet jegyez: a 2007-es Este és a 2023-as Semmelweis című produkciókat. 

Ennio Morricone szerezte a film zenéjét 

A filmben felcsendülő aláfestő zenéket a legendás Ennio Morricone szerezte. Morricone neve olyan ikonikus alkotásokhoz köthető, mint például a Volt egyszer egy vadnyugat, a Jó, a Rossz és a Csúf vagy a Volt egyszer egy Amerika. 

Nagyszabású vállalkozás 

A Sorstalanság egyértelműen a magyar filmtörténet egyik legnagyszabásúbb vállalkozása. Magyar filmben ezt megelőzően még sosem volt ennyi beszélő szereplő, és soha korábban nem építettek akkora díszletet sem, mint ami az alkotás kedvéért készült. 

Oscar-várományos 

A filmet Magyarország hivatalosan is nevezte Oscar-díjra, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, de a jelölést végül nem kapta meg. Ennek ellenére több nemzetközi filmfesztiválon is vetítették, például Berlinben. A Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon a produkció operatőrét, Pados Gyulát Arany Hattyú-díjjal jutalmazták. 

Hatalmas költségvetés, nemzetközi stáb

A Sorstalanság a legmagasabb költségvetésű film volt, közel 2,5 milliárd forintból készült el. Az alkotás egyébként magyar-német-brit koprodukció, s bár a főbb szerepekben hazai színészek láthatók, sok külföldi is részt vett a munkálatokban. 

Elfogyott a pénz 

Nagyjából a forgatás félidejénél váratlanul elfogyott a pénz, így a gyártás több hónapra leállt, mert új befektetőt kellett keresni. Elképesztő, de ez a kényszerszünet végül a film javára vált, a főszerepet alakító Nagy Marcell ugyanis éppen pubertáskorban volt, s mire újraindultak a munkák, fizikailag érettebbnek, magasabbnak tűnt és a hangja is mélyebb volt. A történet szerint a fiú túléli a haláltábort, ami értelemszerűen rendkívül megrázó élmény, emiatt eredetileg a karaktert sminkkel akarták idősebbnek láttatni. Erre végül a valódi idősödésnek hála, nem volt szükség. 

Rekordnézettség 

A nézettségi statisztikák szerint a filmre 449 724-en váltottak jegyet a mozikban, így jelenleg a tizedik legnézettebb film a rendszerváltás óta. Mint ismert, ezt a listát jelenleg a 2024 végén bemutatott Hogyan tudnék élni nélküled? vezeti, míg a második helyen szintén az év végén debütált Futni mentem található. 

via IMDb, Wikipédia