A megcsalási botrányba keveredett Solti Ádám és a felesége együtt vetélkednek a tévében

A házaspár szerepelni fog a Drágám, add az életed! jövő heti adásában.

Alig két hete árulta el a Blikknek Solti Ádám színész, hogy több éven át tartott szeretőt a felesége, Solti Berni mellett, és a viszonyból még egy fia is született.

"Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, elsősorban a feleségemtől, akit megcsaltam, és akinek évekig hazudtam, olyan mérhetetlen fájdalmat okoztam, amelyet nem érdemelt meg. A rajongóktól, színházba járóktól, a nézőktől és az olvasóktól is bocsánatot kell kérnem, mert minden bizonnyal most csalódnak majd bennem"

- nyilatkozta a sztár, aki még az X-faktoros szereplése idején jött össze egy rajongójával. Amikor 2020-ban a nő közölte vele, hogy gyereket vár tőle, könyörgött neki, hogy vetesse el, de végül elfogadta a döntését.

A felesége, Berni is tudomást szerzett az afférról, és elhagyta a férfit. Később mégis megbocsátott neki, mondván:

Mindenki követhet el hibákat az életben, de a férjem rászolgált arra, hogy kapjon tőlem egy második esélyt”.

Soltiék, akik korábban már szerepeltek a Nyerő Párosban is, május 30-ától, a Drágám, add az életed! vetélkedőjének negyedik hetében csapnak össze más híres párokkal. A Story magazinnak úgy nyilatkozott a színész, hogy jó élmény volt a vetélkedő.

Úgy érzem, még inkább összekovácsolt minket, és megerősítette a kapcsolatunkat.”

Via: 24 / Story magazin / Blikk