A rózsák háborúja: a fekete komédia és ami mögötte van

Tudtad, hogy Michael Douglas és Kathleen Turner filmje egy valódi túszejtést is inspirált?

  • A film és a forrásául szolgáló Warren Adler-regény címét természetesen a York- és a Lancaster-házak közötti trónutódlási harc ihlette, amely 1455 és 1487 között zajlott. Itt a főszereplő házaspár vezetékneve a rózsa, vagyis a Rose, a küzdelem pedig nem a trónért, hanem a válás kimondásáért folyik.
  • Warren Adler műveiből A rózsák háborúja mellett egyelőre mindössze egy adaptáció készült, az 1999-es Zuhanás Harrison Forddal. Az író A rózsák háborúja adaptációjának bemutatása után 15 évvel megírta a folytatást A rózsák gyermekei címmel, amelynek 2017-ben bejelentették a filmverzióját, de a projektről azóta sem hallani.
  • Magától értetődőnek tűnhet, hogy a főszerepeket Michael Douglasra és Kathleen Turnerre osztották, hiszen korábban két sikerfilmet is összehoztak közösen (A smaragd románca; A Nílus gyöngye), de Barbara szerepére sokáig Cher volt a fő esélyes.

  • A rendező, Danny DeVito szerint a film első vágása 184 perces volt, ezt faragták le végül 1 óra 56 percre. A törölt jelenetek közül 20 percnyi látható a DVD-kiadás extráiban, illetve az előzetesekben.
  • Több rokont is sikerült beprotezsálni a filmbe: a férfi, akit Michael Douglas karaktere túllicitál a történet elején, Phillip Pearlman, Danny DeVito apósa, dr.  Hillermant pedig Michael Adler, a regény szerzőjének a fia alakítja.
  • A 20th Century Fox logójának feltűnésekor hallható harsonaszólamot Alfred Newman szerezte és rögzítette 1953-ban. A dallamot a fia, David Newman 1989-ben újrakeverte, hogy a harsona utolsó hangja észrevétlenül belesimuljon a film főcímzenéjébe.
  • Phil Collinst is felkérték, hogy írjon egy dalt a film számára, és el is készült a "Something Happened On The Way To Heaven” című kompozícióval, de olyan későn, hogy addigra a producerek visszavonták a felkérést. A dal végül a zenész 1989-es albumára ("...But Seriously”) került fel.
  • Az egyik emlékezetes jelenetben Barbara engesztelésképpen vacsorát készít a férjének, majd elhiteti vele, hogy a finomság valójában a férfi kutyájából készült. A jelenet állítólag annyira felzaklatta a tesztközönséget, hogy utólag bele kellett tenni egy snittet a kutyáról, jelezve, hogy kutya baja, és Turner karaktere tényleg csak blöffölt.

  • A Danny DeVito által alakított ügyvéd a regényben egészen más karakter. Nem Gavin Damatónak, hanem Murray Goldsteinnek hívják, túlsúlyos, állandóan szivarozik, és a sztori szerint régen rabbi volt.
  • Oliver Rose (Michael Douglas) antik sportautója egy 1960-as British Morgan Roadster Plus 4 modell, más néven Morgan 4/4. Az értékes kocsit a film kedvéért valóban összetörték. Később egy gyűjtő megvette és restaurálta, végül pedig a Discovery Channelen futó  "Chasing Classic Cars" című dokusorozat műsorvezetője vette meg.
  • A rózsák háborúja nem épp karácsonyi hangulatú film, mégis karácsony előtt mutatta be a 20th Century Fox. Az előzetes is rájátszik erre, hiszen a cím tipográfiája egy karácsonyfát idéz.
  • 2009 augusztusában egy Richard Shenkman nevű férfi 13 órán át túszként tartotta fogva exfeleségét, miközben a megölésével fenyegetőzött. Végül porig égette a házukat, de a nőnek sikerült megszöknie, és elmondta, hogy a férfi A rózsák háborúja megszállottja volt, és többször elmondta, hogy az ő történetük is úgy fog véget érni, mint a film. A exférjet végül 70 év börtönre ítélték.