A Szex és New York sztárja alul maradt

Legyőzték a népszerű csajsorozat Mirandáját alakító Cynthia Nixont, aki elindult New York állam kormányzói székéért.

A színésznőből aktivistává és politikussá avanzsáló Nixont Andrew Cuomo verte meg, aki győzelme esetén már harmadik ciklusát kezdené kormányzóként. A választásoknak ez még csak az első fordulója volt, és mivel mindketten demokrata színekben indultak, most csak közülük választottak a szavazók: a sztár mintegy harminc százalékkal kapott kevesebb voksot kihívójánál.

Forrás: Desiree Navarro / WireImage / Getty Images

 

A színésznő kampánya – melynek során sztárbarátait is bevetette, ezenkívül több szokatlan megoldást is választott, például népszerű talkshow-kban korteskedett – ugyanakkor nem nevezhető eredménytelennek, mivel (ahogy arra egy sor Twitter-bejegyzésben ő maga hívja fel a figyelmet) számos ponton meghátrálásra kényszerítette ellenfelét.

A kemény kampány, így végső soron Nixon érveinek hatására Cuomo olyan témákban gondolta meg magát, engedve a liberálisabb szellem hatásának, mint a marihuána legalizálása, a környezetvédelem vagy a szavazati jog kiterjesztése.

A választások végső fordulójára majd csak november 6-án kerül sor, és mivel Cynthia Nixont a Demokrata Párton kívül a New York-i Working Families Party is támogatja, az ő színeikben még versenyben maradhatna, de eddig nem jelentették be, hogy folytatná a kampányt.


(via Rolling Stone, The Wrap)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu