Akár jól is elsülhetett volna

Ha azt nézzük, milyen sztárok játszanak benne, és milyen tehetségek álltak mögötte, akkor némileg meglepő, hogy a Vesztesek bosszúja nem lett nagyobb siker, de van magyarázat!

Van olyan, nem is olyan ritkán, hogy ugyanabban a témában egyszerre két film is kijön, és ilyenkor a kevésbé „izmos” produkció szívja meg, ami mögött nem áll annyi pénz, amiben kevesebb világsztár játszik. Ez történt 2010-ben is, amikor egyszerre mutatták be a 80-as évek oly népszerű tévésorozata alapján készült A szupercsapatot és egy képregény feldolgozást, a Vesztesek bosszúját.  

Igen, a Vesztesek bosszúja egy Vertigo Comic képregényszéria, az Andy Diggle és Jock által jegyzett The Losers alapján készült, és hát lássuk be, a sztorija tényleg olyan, mint A szupercsapaté, csak jóval keményebb a stílus. Adott ugyanis egy elit kommandós osztag, a legjobbak a szakmában, akiket elárulnak és cserben hagynak a feletteseik a bolíviai dzsungel mélyén, miközben egy drogbáróval számolnak le. Clay, Jensen, Roque, Pooch és Cougar érthető módon elég dühös, és elhatározzák, hogy nem hagyják annyiban a dolgot. Úgy döntenek, hogy megkeresik az árulót, és leszámolnak vele. Az akcióban a gyönyörű és titokzatos Aisha (Zoe Saldana) lesz a segítségükre.

Ez persze nem egy nagy sztori, kismillió B-kategóriás film is dolgozott már ilyesmivel – ami igaz A szupercsapatra is -, és itt sokkal inkább a szereplőgárda és a készítők azok, akikre érdemes figyelni. Saldana mellett ugyanis a már a The Walking Dead előtt is magasan jegyzett Jeffrey Dean Morgan , a mindig baromi menő Idris Elba, illetve a közvetlenül az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011) címszerepének eljátszása előtt álló Chris Evans viszik a főbb szerepeket. Evans különösen jó választás volt a csapat dilinyósának szerepére – kecskeszakállával amúgy sem lehet nagyon komolyan venni -, de az alkotók listáját is érdemes végigfutni. Bár a francia rendező, Sylvain White (Az ismeretlen rém) nem túl nagy név, de a forgatókönyvet például Peter Berg írta, a producerek között pedig két nagyágyú is ott van Akiva Goldsman és Joel Silver személyében.

Nem csoda, hogy egy teljesen korrekt, nagyon is nézhető film lett a végeredmény, amiben több is volt, mint amit akkor láttak benne, csak ugye erős volt a verseny ebben a témában.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu