Amikor 140 emberrel végzett két oroszlán - Ragadozók

  • Vízer Balázs

Az 1890-es évek végén két semmitől sem visszariadó hímoroszlán mintegy 140 emberrel, köztük angol mérnökökkel is végzett a britek vasútépítésén, és ez persze filmre kívánkozott. Olyan filmre, amit Zsigmond Vilmos fényképezett!

A hazai forgalmazók rendszerint kicsit – néha nagyon – túltolják a magyar címadást, rendre az eredetinél harsányabb, hatásvadászabb címet igyekeznek adni, ennél a filmnél viszont pont az ellenkezője történt. Vagy az illetékes kolléga indult sietve nyaralni, és összecsapta a munkát, vagy az eredeti címet rühellték nagyon, és az angol The Ghost and the Darknessből (A Szellem és a Sötétség) valahogy Ragadozók (1996) lett, az évtized talán legsemmitmondóbb címe. Pedig tényleg ragadozókról szól a film, Afrika leghírhedtebb emberevőiről, és aki úgy nőtt fel, hogy Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond könyveit olvasta, az biztosan halott korábban is a tsavói oroszlánokról.

Konkrétan két oroszlánról van szó, akik a ma Kenya területén lévő Tsavo közelében folyó vasútépítés munkásai közül szedték áldozataikat, egyes becslések szerint nem kevesebb, mint 140 embert. Sok elmélet született arról, miért szoktak rá a nagymacskák az emberhúsra. Egyesek szerint a korábban tomboló kolerajárvány temetetlen hullái miatt kaptak rá az új étrendre, mások szerint az építkezés elriasztotta a zsákmányállatokat, már amit nem vadásztak le a munkások etetésére, de olyan elmélet is van, hogy valamilyen fogrendellenesség miatt nem tudtak vadállatokat elejteni. Talán ezek közül több is igaz, a lényeg, hogy a két, arrafelé jellemzően sörénytelen hímoroszlán rászokott az emberhúsra, és egyre merészebbé vált, gyakran a sátrukból hurcolva el a szerencsétleneket. Sok csapdát kikerült a két félelmetes hírű ragadozó, de végül egy Patterson nevű angol mérnök végzett velük, majd megírta történetüket, és hihetetlen sok pénzt keresett ezzel, no meg azzal, hogy a két kitömött állatot eladta egy chicagói múzeumnak – akiktől a kenyai állam évek óta igyekszik visszaperelni őket.

Nos, a veterán rendező, Stephen Hopkins (Meggyanúsítva, Az ítélet éjszakája) filmje nagyjából fele-fele arányban hozza a tényeket és a fikciót. Patterson (Val Kilmer), mint láttuk, valóban élt, a másik főhős, a nagymellényű Afrika-vadász Remington (Michael Douglas) viszont egyáltalán nem. Igaz, ő nagyrészt azért került a filmbe, mert a produceri teendőket vállaló Douglas az utolsó pillanatban úgy döntött, kell neki egy főszerep. Amivel az őrületbe kergette szegény rendezőt, akinek amúgy sem volt könnyű dolga. A dél-afrikai forgatás egy rémálom volt: volt, akit kígyó harapott meg a stábból, volt, akit skorpió, ketten vízbe fulladtak, amikor váratlan áradások sodorták el a díszleteket és a járműveket, másokra vízilovak vadásztak.

Végül Douglas saját maga vágta meg a kész anyagot, és 45 percet csak úgy kidobott belőle, ami jókora logikai bukfenceket is okozott a történetben, így viszont ő maga több játékidőt kapott. Nem is szerették a filmet a kritikusok, a közönség viszont igen. Nekik bejöttek a vadászkalandok, az emberevőket belengő misztikum és az ekkor még óriási sztárnak számító Val Kilmer és Douglas játéka és marcona külseje, mi pedig azért is szeretjük, mert Zsigmond Vilmos fényképezte, aki érezhetően beleszeretett az afrikai tájba – és ami azt illeti, Jerry Goldsmith is elég hatásos, és a film meglepő módon egy Oscart is hazavihetett, amit a hangkeverésért felelős Bruce Stambler kapott.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu