Amikor az angyalok megindultak ellenünk - Légió

Van olyan, hogy a Jóistennek elege lesz belőlünk, és én meg is értem, miért, és ezúttal angyalait küldi ellenünk, akik viszont megszállottakkal végeznék le a piszkos munkát - ha nem jönne Paul Bettany!

Paul Bettany régi nagy kedvencünk, elsősorban azért, mert annyira sokoldalú. Ő jó a drámában, a vígjátékban, a fantasyben vagy történelmi filmben, és ugyanolyan jó főszereplőnek, klasszikus hősnek, mint karakterszínésznek. Mert mindent el tud játszani, jót, rosszat, kicsit, nagyot, ami egyrészt közhely, másrészt rá pont igaz. Például el tud játszani egy szárnyait elveszítő arkangyalt, aki egyetlenként siet az emberiség segítségére.

Az Úr megint elveszti hitét az emberiségben, megelégeli bűneit. Most nem özönvizet zúdít ránk, hanem Gábriel arkangyal vezetésével leküldi a Földre az angyalok légióját, hogy pusztítsák el az egész emberi fajt. A mennybéli sereg azonban nem várt ellenállásba ütközik. Az emberiség egyetlen reménysége az új-mexikói sivatag egyik pihenőhelyén dolgozó, illetve veszteglő néhány emberben van, akik akaratlanul is az apokalipszis frontvonalában találják magukat. Szerencsére Mihály arkangyal a segítségükre siet, mert ő még bízik az emberiségben, és saját szárnyát lenyesve, illetve egy csomagtartónyi fegyverrel felszerelkezve megérkezik a Paradise’s Fall nevű benzinkúthoz. Hamarosan kiderül, hogy feladatuk annak a várandós pincérnőnek a védelme, aki a második Messiást, az emberiség utolsó reményét hordja a szíve alatt.

A Légió (2010) kissé zavarbejtő módon majdnem egy időben jött ki egy nagyon hasonló tematikájú másik filmmel, A pap - Háború a vámpírok ellennel (2011), aminek szintén Bettany volt a főszereplője, abban is az emberiséget kellett megmenteni, és azt is Scott Charles Stewart rendezte, mert akkoriban olyan divatosak voltak az ilyen világmegváltó dolgok. A lényeg azonban az, hogy egy pazarul megcsinált túlélőfilmről van szó, a műfaj kötelező elemeivel és klasszikus figuráival, a hőssel, az önfeláldozóval, a magát megváltóval és a gyávával, és egy jó gonosszal, a mindig hasonló figurákat alakító, de most szárnyakat is kapó Kevin Durand-nal Bettany méltó ellenfeleként, és van egy nagyon veszélyes öregasszony is. Az ő támadása a legizgalmasabb rész, mert az ne tévesszen meg senkit, hogy angyalok indulnak az emberek ellen – a piszkos munkát megszállt emberek végzik el, akik olyanok, mint a zombik, és innentől az egész olyan, mintha a The Walking Dead előzményfilmjét néznénk. És apropó sorozat, a 2014-ben a SyFy egy Dominion című szériát készített el, ami 25 évvel az itteni események után játszódik, és ami két évadot élt meg.