Amikor Bruce Willis igazán pörgött

Nem azt mondom, hogy Az utolsó cserkész (1991) Bruno legjobb filmje, de az biztos, hogy azon szerepeinek egyike, ahol a színész igazán formában volt, és ahol minden mondata ült.

Mai szemmel nézve a jellegzetesen kilencvenes évekbeli akciófilm, Az utolsó cserkész (1991) azért emlékezetes, mert a forgatókönyvét az a Shane Black  jegyzete, ráadásul akkor rekordösszegért, akit ma már rendezőként ismerünk, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Durr, durr és csók, a Vasember 3. vagy a Rendes fickók. És azért is, mert Black a főszereplő Bruce Willisnek olyan dumákat írt, hogy azokat még ma is szokás idézni, de ne szaladjunk így előre. A pályáját színészként kezdő Black, aki olyan filmekben szerepelt, mint a Ragadozó, forgatókönyvíróként már túl van a Halálos fegyver (1987) hatalmas sikerén – poénként az Utolsó cserkészben ez a film megy a tévében -, és olyan ígéretes tehetségnek számított, hogy új filmje forgatókönyvét 1.75 millió dollárért vette meg a Warner Brothers. A rekord 67 napig állt, majd jött Joe Eszterhas, és kerek három millióért adta el az Elemi ösztön (1992) szkriptjét.

Szóval ott áll Black a szuper forgatókönyvével, és Joel Silver szuperproducer megszerzi neki Tony Scottot rendezőnek, Bruce Willist pedig főszereplőnek, mellé ráadásként Damon Wayanst, mert ekkor nagyon mentek ezek a fekete-fehér párosok. Minden szipiszupi volt, majd megkezdődött a forgatás, és szinte minden játékos jól felszívta magát. Ami a vásznon aztán baromi jól mutatott, mert ez a gyors pofonok és nagy beszólások filmje, de ez az adok-kapok a munkában is ott volt, annyira forrott az adrenalin mindenkiben. Silver egyfolytában Scottot csicskáztatta – aki aztán bosszúból róla mintázta Lee Donowitz karakterét a Tiszta románcban (1993) – Willis pedig feladatának érezte, hogy szétszedje a forgatókönyvet.  És mivel a producer nagy haverja volt, megtehette, hogy kihagyja vagy átírassa a jelenetek majd’ felét, és ezzel sokkal viccesebbre, könnyedebbre vegye az egész film hangulatát.

Persze utólag a fene tudja, kinek volt igaza, merthogy Black eredeti sztorija nagyon sötét volt, egy történetszálban pedig még gyilokpornó is volt, az is lehet, hogy jobban jártunk így, egy klasszikus magánszimat mesével. Aki nem más, mint az egykor FBI ügynök (Willis), aki annak idején még az elnök életét is megmentette, de most testőrködésből él. Azt sem csinálja elég jól, mert a gondjaira bízott sztriptíztáncosnőt (a nagyon fiatal Halle Berry) kapásból megölik, ő pedig a szakmai becsületén esett csorbát a csaj ex-futballsztár pasijával együtt igyekszik kiköszörülni. Az ügy felgöngyölítése közepette arra kell rájönniük, hogy súlyos korrupció húzódik a háttérben, méghozzá egy aljas politikus és egy focicsapat tulajdonosa közt. Lesz is nemulass, és a vidámabbra sikerült sztori sem mentes a sötét felhangoktól. Meg rengeteg poéntól, mint amikor a vicces kedvű bérgyilkos megkérdi Willist, hová kéri a golyót, mellbe vagy szájba? – mire jön is a válasz: „A feleséged is ezt kérdezte”.