Amikor nagyon rossz volt németnek lenni…

Az ország legyőzve, a városok romokban, mindenhol a szövetségesek katonái, apuról kiderül, hogy háborús bűnös, anyu eltűnik, vajon mire számíthat ilyenkor egy szép, fiatal árja lány?

Átlagos polgára számára a III. birodalom a valaha volt legnagyobb sikertörténet volt, a Reich katonái mindenkit legyőztek, akivel szembekerültek, Európa nagy részét leigázták és kifosztották, technikai újdonságok elképesztő sora jelent meg, az életszínvonal szinte végig magas volt, kivéve persze, ha valaki a szövetséges légierő által bombázott nagyvárosokban élt, és mindezért egy embernek, Adolf Hitlernek járt a köszönet. Aztán áttört a gát, az ellenséges hadseregek, ha nehéz harcokban is, de teljes győzelmet arattak, Hitler pedig a legkönnyebb utat választotta, magára hagyva az árja népet, oldják meg! A Lore egy olyan lány története, akinek meg kell oldania a túlélést, a biztonságba jutást, a talpra állást és a kijózanodást – és a felnövést is, úgy mellesleg.

Lore (Saskia Rosendahl) családjában a legnagyobb gyerek az öt közül, apja és anyja a birodalom hű híve és kiszolgálója, de ennél többet nem tud a munkájukról. Aztán egy nap kiderül, hogy Németország elvesztette a háborút, apu eltűnik, anyu is fogja a bőröndjét, de előtte még megkéri a tinilányt, vigyázzon már a többi gyerekre, és induljon el velük nyugatra, a nagymamához, ott jobbak az esélyeik. Csakhogy a maradék családi ékszeren vett vonatjegyek semmit sem érnek a szétesett országban, így a gyerekek gyalog vágnak neki az úton, és most először kénytelenek szembenézni a háború pusztításával és az azt követő káosszal. És azzal, hogy apuka mivel is foglalkozott az elmúlt pár évben. És ekkor jelenik meg egy különös, Loréval egyidős vagy talán egy-két évvel idősebb fiú (Kai-Peter Malina), aki egy táborból jött, ahol el sem képzelhető borzalmakat élt át, és aki a kis társasághoz csapódik – akik nem tudják, mit kezdjenek vele, hiszen éveken át azt tanulták, ezeket az embereket gyűlölniük kell.

Nem, a Lore (2012) nem holokausztfilm – megkockáztatom, hogy nincs is fontos zsidó szereplője -, hanem a németekről szól, vagy, ha máshonnan nézzük, egy egyetemes kérdésről. Arról, hogyan lehet embernek maradni egy olyan világban, ahol az embertelenség a norma, ha csak átmenetileg is. És az egyébként nem is német, hanem ausztrál rendezőnő, Cate Shortland tökéletesen mutatja be azt, hogyan száll alá a csillogó tekintetű árja kislány, aki olyan, mintha a harmadik birodalom valamelyik propagandaplakátjáról lépett volna le, egy olyan pokolba, amelyből nem léphet ki máshogy, csak bemocskolódva, még akkor is, ha nem tesz semmit, csak tanúja a történteknek. És Shortland olyan lenyűgözően és meggyőzően mutatta be mindezt, hogy megváltotta vele a jegyét Hollywoodba, és ő készíthette el a „hamarosan” érkező Fekete Özvegyet (2020), de az már egy másik lány története egy másik konfliktussal.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu