Amikor Szabó István három szerepet bízott Ralph Fiennes-ra

  • Vízer Balázs

Az ekkor második fénykorát élő Szabó István a rendszerváltás után született talán legizgalmasabb magyar történelmi drámát készítette el egy családot kísérve el több generáción át, és mindenhol Ralph Fiennes-ba botlunk.

A napfény íze

 

Ha van a rendszerváltás utáni „modern” hazai filmgyártásnak monumentális alapfilmje, olyan produkció, amely tényleg mesél a magyar történelemről, az nem A Hídember (2002) vagy a szintén méregdrága Sorstalanság (2005), netán az 1956-os forradalmat csajozós filmként bemutató Szabadság, Szerelem (2006), de nem ám. Ezt a címet a Szabó István írta és rendezte, időben a fentieket megelőző A napfény íze (1999) érdemli, még akkor is, ha a film magyar-osztrák-kanadai-német koprodukció, a főszerepet pedig egy világhírű angol színész alakítja.

Az Oscar-díjas Szabó István filmje egy család története és egy évszázad krónikája. Egy magyar évszázadé és egy családé, amely annyi mindenről lemondott, hogy magyar lehessen. Sonnenschein Manó tizenkét évesen, gyerekként jön a fővárosba az apja gyógylikőr receptjével, és ezzel alapozza meg a család vagyonát. Fia már állami hivatalt tölt be, bíró, majd a végletekig császárhű főbíró lesz. Vali, a felesége két fiút szül neki, de házasságuk tönkremegy, mivel az asszony szerint férje eladta magát a császárnak, megszállottja munkájának. A család fiatal tagjai csak úgy tudnak érvényesülni, ha megváltoztatják zsidó vezetéknevüket, és a Sors név mellett döntenek. Ádám fiuk élsportoló lesz, a legjobb vívó az országban, a siker kedvéért még kikeresztelkedni is hajlandó - hiszen magas szinten zsidó nem sportolhatott -, de sem ez, sem olimpiai bajnoki címe nem menti meg a II. világháború alatti üldöztetéstől és végül a megalázó haláltól. Ádám fia Iván, aki túléli a holokausztot, és aki nem tudja megbocsátani magának, hogy apja halálakor csak tehetetlenül állt, beáll az ÁVÓ-ba. Rendőr lesz a személyi kultusz legvadabb éveiben, de kiábrándul a kommunista államrendből, ahol ő mindig is (osztály)idegen marad. 1956-ban már forradalmi szónokként látjuk viszont.

Szabó egy rendezői huszárvágással mindhárom férfi főszerepet, Sonnenschein Ignácét, Sors Ádámét és Ivánét ugyanarra a színészre, a szerintem mind a mai napig messze alábecsült Ralph Fiennesra bízta. Ebben az a furcsa, hogy Fiennes a legtipikusabban brit színész, akiről máskor messziről ordít a nemzetisége, de itt elhisszük neki, hogy a császárság bírája, a Horthy korszak vívóbajnoka, majd áldozata és a kommunizmus végrehajtója. Fiennes zseniális, karizmája még kisebb zökkenőkön is átsegíti a filmet, merthogy a 170 perces játékidő alatt, amely több sorsdöntő korszakot is átölel, néha törvényszerűen leül a történet. Persze nem csak Fiennes nagyszerű, Szabó neve ekkor még elképesztő vonzerővel bírt, és A napfény ízéhez olyan sztárokat szerzett meg, mint Rachel Weisz, William Hurt, Jennifer Ehle vagy Deborah Kara Unger, akik mellett persze olyan nagyszerű magyar színészek is játszanak, mint például Törőcsik Mari.

A film három Európa Filmdíjat nyert: a forgatókönyvírókat, Szabó Istvánt és Israel Horowitzot, a főszereplő Ralph Fiennes-t és Koltai Lajos operatőrt jutalmazták, de hasonló kategóriákban több Golden Globe jelölésig is eljutott a film. Amely szerény véleményünk szerint valóban a magyar közelmúlt leghitelesebb modernkori mozgóképes ábrázolása, miközben érzékeny és részletgazdag családmese is. Sors Ádámot például két, a Holokauszt alatt meggyilkolt magyar vívó alakjáról mintázták, Petschauer Attiláról és Kabos Endréről (utóbbi tényleg aranyérmet hozott el az 1936-os berlini olimpiáról.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu