Angelina a Balkánra ment, de nem értették meg

A vér és méz földje egy őszinte, tisztességes és hiteles film, mégsem szokás szeretni, mert nem hiszik el a rendezőnőnek, hogy tényleg tudja, miről beszél.

Angelina Jolie hosszú évekig volt az ENSZ jószolgálati nagykövete, és ebben a minőségében gyakran járt az ostromlott, majd felszabadított Szarajevóban is, ismerte az ottani helyzetet, a konfliktus kiváltó okait, és tisztában volt azzal is, milyen leírhatatlan szörnyűségek történtek a háború során. Mivel már régóta voltak rendezői ambíciói, végül ezt a témát választotta első filmje központi motívumává, amihez rengeteg kutatómunkát végzett, A vér és méz földjént pedig végül Magyarországon, elsősorban Budapesten és Esztergom környékén forgatta le. Ezért is van az, hogy a filmben látható egyenruhák vagy a magyar hadsereg átszabott darabjai, vagy a szovjetek által itt felejtett uniformisok, járművek, katonai eszközök, amikre aztán a szerb és a bosnyák alakulatok többnyire elképzelt, kitalált jelzéseit varrták fel, de ez az egyetlen tetten érhető pontatlanság.

Ugyanis egy rémisztően valóságos történetről van szó, még akkor is, ha mindennek egy klasszikus Rómeó és Júlia történet szolgáltat keretet. Rómeó jelen esetben egy boszniai szerb rendőr, Danijel (Goran Kostić), Júlia pedig itt Ajla (Zana Marjanović), a boszniai muszlim festőművész, akik már együtt voltak a háború előtt, a kitörő konfliktus azonban elszakítja őket egymástól. Mármint szó szerint: az esti randijuknak helyet adó szórakozóhelyet érik az első szerb lövedékek, a srác is súlyosan megsebesül, majd hónapokig nem találkoznak, hogy aztán tragikus körülmények hozzák őket újra össze. Danijel már apja, Nebojsa Vukojevich tábornok (Rade Šerbedžija) alatt szolgál a szakadár szerb hadseregben, és annak a „nemi erőszak tábornak” a parancsnoka, ahova a lányt hurcolják, miután elfoglalták azt a városrészt, ahol lakott – nem mellesleg lemészárolva mindenkit, akinek bármi hasznát látnák, férfiakat, öregeket.

A lány egykori szerelme foglya lesz, ennél fogva kivételes elbánásban részesül, miközben tudja, mi történik társaival, és mi történhet vele, ha vége a protekciónak. Kapcsolatuk újra felizzik, de már nem a kölcsönösségen alapszik, és miközben a lánynak egyre inkább a szökésen jár az esze, a fiúnak szembe kell szállnia elvakult nacionalista apjával, aki a viszonyt fajgyalázásnak tekinti. És amit közben, hol háttérként, hol a történet szerves részeként látunk, az felvonultatja mindazt, amiről maga a konfliktus szólt, az etnikai tisztogatást, a szisztematikus nemi erőszakot, a civilek élő pajzsként való felhasználását és persze azt, hogy ott sokszor olyanok ölték egymást, akik korábban szomszédok, iskolatársak vagy barátok voltak.

És Angelina Jolie 2012-es filmjével hihetetlenül érzékeny témába nyúlt, nem is olyan régi sebeket tépve fel. Az első támadók meglepő módon a bosnyákok voltak, boszniai nőszövetségek követelték a film bojkottját, mert az terjedt el a még el sem készült alkotásról, hogy az arról szól, hogy egy nő az őt megerőszakoló katonába szeret bele, a szerbek pedig elintézték az egészet azzal, hogy ez is csak egy újabb, teljesen alaptalan támadás ellenük, már megszokták az ilyesmit. A nyugati kritikusok azon fanyalogtak, hogy a film szürke és az erőszak mennyiségéhez képest visszafogott, mert ők egy hollywoodi produkció látványvilágára számítottak, pedig Jolie pont ezzel ment szembe, a magyar kritikusok pedig azt kérték számon, miért beszélnek a délszlávok angolul, ami mellesleg ostobaság: a filmet leforgatták angol ÉS délszláv verzióban is. Nyilván mindenkinek megadatott, hogy szeresse vagy sem, de A vér és méz földje szép, tisztességes és nagyon őszinte munka egy elsőfilmes rendezőtől.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu