Apja és lánya, a két simlis

Lehet szimpatikus egy kislány, aki abból él, hogy másokat szed rá? Simán, ha a nagy gazdasági világválság idejében járunk, az áldozatok rászolgáltak a sorsukra, a lány pedig Tatum O’Neal.

Ez volna az a film, amelyért az akkor – nem a forgatáskor, hanem a díjátadón – még csak 10 éves Tatum O'Neal Oscar-díjat nyert, az addigi legfiatalabb díjazottként. Ő a cigiző vagány kislány, akinek két választása van, az árvaház vagy a szélhámos szakma, és mivel az utóbbihoz vele született tehetség van, nem is kell sokat gondolkodnia a dolgon. Már csak azért sem, mert balesetben elhunyt édesanyja temetése után feltűnik a kisvárosban Moses Pray, az utazó bibliaárus, aki azt ígéri a gyászoló szomszédoknak, hogy elviszi a kis Addie-t idős nagynénjéhez, aki majd gondoskodik róla.

A helybeliek abszolút megbíznak Mosesben, hiszen nemcsak, hogy Bibliákat árusít, hanem teljesen ártatlan és rendes embernek tűnik – sőt, arra gyanakodnak, hogy ő a kislány igazi apja. Csakhogy a férfi dörzsölt szélhámos, és az ártatlan tekintető kislány remek „munkaeszköz” számára ahhoz, hogy mások bizalmába férkőzzön.

A végül 1973-ban bemutatott film terve hosszú éveken át hánykolódott Hollywoodban, egy ponton Paul Newman és kislánya játszotta volna a főszerepet, majd végül Peter Bogdanovich vállalta a rendezést. Ő már korábban dolgozott korának szívtiprójával Ryan O'Neallel, akinek kislánya, Tatum ugyan még nem játszott filmben, de forgatásokon, díszletek között töltötte a gyerekkorát, így logikus választás volt a kis Addie Loggins eljátszására – sőt, telitalálatnak bizonyult, lejátszva saját apját is a vászonról. Ő a 30-as években, a nagy gazdasági válság idején játszódó történet igazi hőse.

Ez a kor évtizedekre meghatározta Amerika gondolkodását, klasszikus regények, filmek alaptémája lett, nem csoda, hogy a Papírhold is olyan sikeres és népszerű lett bemutatása után. Pedig csak látszólag egyszerű történetről van szó, hiszen egy 9 éves kislány és egy harmincas pasas utazik együtt, csiszolódik egymáshoz és használ ki másokat – és persze egymást is. A férfinak ugyanis esze ágában sincs segíteni a kislánynak, az anyja haláláért kárpótlásként kizsarolt pénzt is magára költi, így Addie-nek kell mindent kiharcolnia saját magának és közben felnőnie egy kicsit.

Tatum O’Neal, aki helyzeténél és neveltetésénél fogva nyilván aligha tudhatott bármit is a nélkülözésről és a reménytelenségről, csodásan hozza ezt a fantasztikus gyereket, aki néha olyan eltökélt, hogy az már ijesztő.