Az HBO ismét hátborzongatóan jó krimisorozatot csinált! A kívülálló lesz az új True Detective?

Sajnos még csak négy rész ment le a legújabb Stephen King-adaptációból, most lenne jó előre ugrani az időben március közepére!

Nemrég elstartolt az HBO új krimisorozata, A kívülálló, amit valamiért most nem övez akkora hype, mint tavaly a Trónok harcát vagy a Csernobilt, holott a világ legnépszerűbb horrorírója, Stephen King szolgáltatta hozzá az alapanyagot. A dolog már csak azért érthetetlen, mert King A kívülálló című regénye (amely tavaly óta már magyarul is elolvasható) önmagában is zseniális, a sorozatverzióban pedig olyan ismert sztárok szerepelnek, mint Ben Mendelsohn, a Zsivány Egyes és a Ready Player One főgonosza, és Jason Bateman, akire most már tényleg nem lehet azt mondani, hogy csak egy vicceskedő pojáca, hiszen ő a sorozat egyik producere, sőt, két epizód rendezője! Ráadásul olyan jól alakítja a főszereplőt, a brutális gyermekgyilkossággal megvádolt kisvárosi baseballedzőt, Terry Maitlandet, hogy az egyik jelenetben még simán elhisszük neki, hogy a karakter ártatlan, aztán meg már a pokolra kívánjuk, mert egy bestiális pszichopata!

Fotó: HBO

 

A történet középpontjában ezúttal is a vidéki amerikai kisvárosok zárt és belterjes közössége áll – hiszen ez King egyik kedvenc, visszatérő toposza. Súlyos titkok lappanganak a mélyben, és mivel mindenki ismer mindenkit, előbb-utóbb felrobban a puskaporos hordó. Vajon a köztiszteletben álló edző, akire tényleg a fél város rábízta a gyerekét, hogy a lurkó ütögessen párat a városszéli baseballpályán, valóban képes volt megölni egy gyereket (sőt, falatozni belőle!!!)? Ha igen, akkor korábban hány kölyköt méregetett úgy ütőlengetés közben, hogy ha alkalma nyílik rá, becsalja a közeli erdőbe és elvágja a torkát?

Aztán ott van az álmos kisváros rendőrfőnöke, akit Ben Mendelsohn alakít igen meggyőzően. Vajon tényleg elhiszi, hogy régi ismerőse, az edző a gyilkos? Vagy csak azért akar mindenáron sittre vágni egy tettest, és vadászkopóként loholva összegyűjteni minden bizonyítékot, mert annak idején ő is elveszítette a gyerekét? Mi van, ha az egész város előtt meghurcolt Maitland tényleg ártatlan, de az élete már sosem lehet a régi, mert mindenki szeme láttára, a baseball pályán tartóztatták le, bekerült a hírekbe is, és annyit szekálják a gyerekeit a suliban, hogy ki kellett őket venni onnan?

De van még egy igen erős alakítás a sorozatban! Maitland ügyvédjét az a Bill Camp játssza, aki már az HBO 2016-ban nagy sikerrel vetített, lassan hömpölygő krimisorozatában, az Aznap éjjelben is zseniálisan hozta a főszereplő gyilkossági nyomozót, akin keresztül kiváló bepillantást nyerhettünk az amerikai igazságszolgáltatás rendszerébe, ahol az esetlegesen ártatlanul meghurcolt elítéltek csak apróbb anomáliák az olajozottan működő, szenvtelen és kíméletlen gépezet működésében. A Bill Camp által megformált védőügyvéd A kívülállóban maga is nyomoz, így a néző ugyanolyan sokkoló képsorokon keresztül döbben rá, hogy a térfigyelő és biztonsági kamerák tényleg mindent rögzítenek róla, amilyeneket már az Aznap éjjelben is láthattunk.

A kívülálló a fenti kiváló szereplőgárdával, valamint a nyomozómunka (bizonyítékgyűjtés, tanúkihallgatás, stb.) már-már dokumentumfilmes részletességgel való bemutatásával önmagában is izgalmas krimisorozat lehetne. A Stephen King-regényekre olyannyira jellemző, életszagú karakterábrázolás természetesen itt is masszívan jelen van. A nézőnek könnyű beleélnie magát az ártatlanul(?) meghurcolt edző, a munkamániája miatt depressziós rendőr, a gyászoló szülő vagy a gyerekeiért bármire képes anya szerepébe.

Fotó: HBO

 

Az igazán nagy csavar viszont ott van a történetben, hogy az HBO alkotógárdája mesterien csempészte bele a természetfeletti elemeket ebbe az amúgy teljesen szokványos krimisorozatos közegbe! Ahogy haladunk egyre előre a heti epizódokban (jelen cikk megírásakor került fel épp a 4. rész az HBO GO-ra), úgy lesz egyre hátborzongatóbb a kisvárosi gyerekgyilkosság ügye: minden jel arra mutat ugyanis, hogy Maitland edzőt egyszerre látták véres fizimiskával bóklászni az erdőben, és kilométerekkel odébb felszólalni egy pedagóguskonferencián! És ki az ördög az a rosszarcú, kapucnis alak, aki folyton a főszereplők közelében sündörög? Ugyanaz a titokzatos figura, aki az edző gyerekeinek susmorog a sötétben, a frászt hozva a nézőkre?

Mivel ez nem az X-akták világa, a sorozatbéli kisvárosi nyomozók csak igen-igen sokára akarják elhinni: minden jel arra mutat, hogy egy alakváltó gyilkos ölte meg a gyereket, akit a bűnüldözés hagyományos módszereivel nem fognak tudni elkapni, kénytelenek lesznek látnokok és más holdkórosok segítségét kérni. Utoljára talán a True Detective első évadában volt ennyire izgalmas, hogy egy szokványosak tűnő bűnesetbe alattomosan bekúszott a természetfeletti – aki hozzám hasonlóan akkor csalódott volt, hogy a Sárga Király, a pogány rítusok meg a többi misztikus elem csak csali és terelés volt a készítők részéről, azt most mindenképpen kárpótolni fogja az HBO A kívülállóval. Ilyenkor rossz, hogy ez nem egy egyetlen éjszaka alatt ledarálható Netflix-sorozat, és még csak négy rész ment le belőle. Milyen jó lenne most előre ugrani az időben március közepére, amikor már hozzáférhető a teljes évad!

Ítélet: 8/10

Kiknek ajánljuk? Stephen King-rajongóknak kötelező, de azoknak is, akiknek bejön a True Detective, az Aznap éjjel és az X-akták!