Az ifjú Sheldon alkotói nem tudnak hibázni – Kritika a sorozat második évadáról

Alig telt el néhány hónap az első szezon befejezése után, máris megérkezett a folytatás az Agymenők spin-offjaként/előzményszériájaként készült sitcomhoz. A sietség szerencsére nem látszik meg rajta, sőt: az alkotók még a korábbiakhoz képest is tudtak javítani.

Az ifjú Sheldon első évadáról szóló kritikában megállapítottuk: annak ellenére, hogy vígjátéksorozatról van szó, a széria elsősorban a fiatal, többgyerekes anya, Mary és fia, a 9 éves minizseni, Sheldon drámája. Miközben tanúi lehetünk, hogyan próbál alkalmazkodni ez a csaknem tökéletes anya, aranyszívű ember és jó keresztény azokhoz a speciális igényekhez, amiket rendkívül intelligens, ám szociális szempontból kihívásokkal küzdő fia nevelése támaszt, a poénforrást inkább a szintén elsőrangúan megírt mellékfigurák (George, az egyszerű, mégis érzékeny apa, ifjabb George, a tökkelütött báty, Missy, a gyönyörű, elkényeztetett és szemtelen kis ikertestvér vagy Mimó, a szerencsejáték-függő, az életet nagykanállal faló nagymami) szolgáltatták.

Ennek ábrázolása során az alkotók ha nem is mutatták be tökéletesnek a főhőst, de valahogy azt érzékeltették, hogy rendben van úgy, ahogy van. Eközben szinte mindig ő volt a középpontban, a fókusz csak ritkán mozdult el róla. Az új évadban egyrészt tágítanak a fókuszon, több mindenki kerül bele, és ilyenkor még olyan is van, hogy Sheldon csupán mellékalakként bukkan fel egy epizódban (például a hatodikban, a halloweeniben). Másrészt a készítők azt is megmutatják, hogy igenis van olyan, amikor kedvencünk valamit nem jól csinál, valami nem sikerül neki, vagy valaki jobb nála.

Forrás: Warner Bros. Entertainment

 

Az új részekben Sheldonnak rá kell jönnie, hogy bizony ő sem tudhat mindent (lásd azt az epizódot, amikor zavarja a hűtő zümmögése, viszont a probléma feltárásakor csak szétszednie sikerül a gépet, összerakni már nem), meg kell tanulnia, hogy vannak, akik még nála is okosabbak (az egyik részben szembesül egy matek- és fizikazseni kortársával, egy kislánnyal, aki lepipálja egy feladatban), sőt még olyan helyzet is adódhat, hogy butának tartott ikerhúga jobbnak bizonyul nála valamiben, amit mások is (f)elismernek (az ikerkutatásos epizód talán a legjobban sikerült).

A Sheldon tökéletlenségére rámutató részekben pedig ezúttal már nem fogják vissza magukat a környezetében élők, és számon kérik hiányosságait a kis zsenin. Abban a részben például, amikor egy távoli ismerős életét veszti egy autóbalesetben, mire a kisfiú egy perccel a tragédia bejelentése után már valami csak számára érdekes témáról kezd el csacsogni, felróják neki érzéketlenségét. Ez a fajta felemás jellemfejlődés, pontosabban a jellem sokrétűbb, fejlettebb bemutatása pedig nagyon jót tesz a sorozatnak, és még a korábbiaknál is jobb lesz tőle.

Forrás: Warner Bros. Entertainment

 

Hiszen ezzel sikerült megkerülni azt a hibát (nevezetesen az állandóságot, a mechanikusságot), amibe nagyon könnyen beleeshet egy olyan sitcom, amelynek nincs egy nagyobb ívű cselekménye, csak mikrotörténései. Ha a sztori nem fejlődik dinamikusan, hát fejlődjenek a karakterek, illetve legyenek dinamikusabbak a viszonyok! Ezt leszámítva persze Az ifjú Sheldon szerencsére olyan, mint amilyennek tavalyi bemutatáskor megszerettük. Egy kedves, és továbbra sem feltétlenül fergeteges poénjaival taroló, de azért a korábbiaknál derűsebb széria (az első évadról írt kritikában a világ legszomorúbb vígjátéksorozatának neveztük), színes és szerethető karakterekkel.


Kiknek ajánljuk? Az Agymenőknek idén ősszel kezdődött a zárószezonja, szóval lassan el kell búcsúznunk a kockáktól és hozzátartozóiktól. Viszont Az ifjú Sheldon a második évadában sem válik Agymenők-pótlékká, hiszen senki nem jelenik meg benne az „anyasorozatból”; a felnőtt Sheldont alakító Jim Parsons ezúttal is csak hangjával van jelen: ő a narrátora az epizódoknak. És mivel Az ifjú Sheldon jellegében szerencsére teljesen más, mint a gyakran erőltetett és fárasztó Agymenők, mára kialakult a saját külön rajongótábora, akiknek minden bizonnyal nem is kell külön ajánlani a művet.

Ítélet: 8/10