Befutott végre az első előzetes a várva várt Végítélet tévésorozathoz!

Stephen King bestsellerének legfrissebb feldolgozása december 17-én debütál a CBS csatornán.

A CBS tévécsatornánál is úgy döntöttek, meglovagolják az épp zajló sokadik Stephen King-reneszánszt, és minisorozatot készítettek a horror királyának 1978-as bestselleréből, a Végítéletből. Ebből a kultikus regényből 1994-ben már készült egy minisorozat, amit ráadásul maga Stephen King jegyzett forgatókönyvíróként, de szinte alig akad olyan King-rajongó, aki meg lett volna anno elégedve vele, úgyhogy ideje volt már egy remake-nek! Íme az új verzió előzetese:

A sorozat egy, ma már igencsak közhelyesnek számító, ám az eredeti regény 1978-as megjelenésekor, (egy évvel az első Mad Max-film előtt!) még frappáns ötletnek számító fejleménnyel nyit: pusztító járvány végez Amerika majdnem teljes lakosságával, csupán maroknyi ember éli túl a halálos kórt. A civilizáció romjai közt élők két táborra szakadnak: az egyik csoport a tiszteletre méltó Abigail anyát (Whoopi Goldberg) követi Nebraskába, a másik pedig a Sötét Ember (Alexander Skarsgård) hívására „a bűn városába”, Las Vegasba indul. Naná, hogy a két fél közti végső ütközet elkerülhetetlen!

Az új változatot a Csillagainkban a hiba és az Új mutánsok rendezőjeJosh Boon készítette el a CBS-nek (ő egyébként egy másik híres King-regényből, A Talizmánból is megírta már a forgatókönyvet). A december 17-én adásba kerülő új széria stáblistája igencsak imponáló: Whoopi Goldberg és Alexander Skarsgård mellett benne lesz többek között a Westworld tévésorozat sztárja, James Marsden is, valamint Amber Heard, aki mostanában leginkább a Johnny Depp-pel való perlekedése miatt kerül be a hírekbe. (via Uproxx)

Forrás: CBS