Bill Cosby kutyaként ugatott a tárgyalásán

Bill Cosby, Amerika egyik legismertebb tévés személyiségét és komikusát börtönbüntetésre ítélték szexuális erőszak miatt.

A vád szerint egy nőt 14 éve az otthonában bedrogozott majd megerőszakolt. Az esküdtszék minden vádpontban bűnösnek találta. A komikust már 2017-ben,  tavaly nyáron bíróság elé állították ugyanebben az ügyben: az áldozat Andrea Constand azt állította, hogy a férfi 14 éve elkábította, majd megerőszakolta. Akkor a tárgyalás eredménytelenül zárult le, mivel az esküdtszék nem tudott egyhangú döntést hozni, ez alkalommal viszont minden vádpontban bűnösnek találták.

Fotó: Mark Makela/Getty Images

 

Az esküdtszék 5 nőből és 7 férfiból állt, a vádpontok a következők voltak: beleegyezés nélküli behatolás, szexuális aktus öntudatlan áldozattal, elkábítás. A New York Times szerint mindhárom vádpontnak 10 évig terjed a büntetési tétele, vagyis akár 30 évet is kaphat, melyet Cosbynak egyidejűleg kell majd letöltenie.

A vádak


Andrea Constand csak egy volt abból a több mint ötven nőből, akik az utóbbi években megvádolták Cosbyt szexuális erőszakkal, ám csak Constand ügye jutott el a vádemelésig. A nő arról számolt be, hogy 2004-ben felkereste Cosbyt az otthonában, hogy szakmai tanácsokat kérjen tőle, de a férfi begyógyszerezte őt, majd amikor eszméletét vesztette, megerőszakolta. Cosby nem tett tanúvallomást saját védelmében, de ügyvédei szerint a szexuális aktus beleegyezésen alapult.

Fotó: Mark Makela/Getty Images

 

A tárgyalás alatt még öt nő vallott hasonló eseményekről, köztük a világhírű modell, Janice Dickinson. Ő azt mondta, hogy Cosby 1982-ben egy hotelszobában begyógyszerezte – a férfi azt hazudta, hogy Dickinson menstruációs fájdalmaira ad gyógyszert - , majd ezután erőszakoskodott vele. Cosby védői azt állították, hogy Dickinson csak kitalálta a történetet arra hivatkozva, hogy a modell által írt önéletrajzi könyvében a szállodai találkozóról írva egy szót sem ejtett a nemi erőszakról. A bíróságon tanúskodott a könyv kiadója is, aki azt mondta, hogy azért hagyták ki a könyvből az esetet, mert jogilag nem lett volna védhető.

Az ítélethirdetés után Steven T. O’Neill, a bíró úgy fogalmazott, hogy „rendkívül bonyolult ügy” volt, az esküdtszékről pedig azt mondta, hogy „sokat áldoztak, de az áldozat az igazságszolgáltatás szolgálatában történt”. Miután az esküdtek elhagyták a termet, Cosby kirohanást intézett Kevin Steele kerületi ügyész ellen, aki amellett érvelt, hogy vonják vissza az óvadékfizetés lehetőségét.

A bíró úgy döntött, hogy Cosby szabadlábon maradhat az ítélet végrehajtásáig.

Cosby ugatott, mint egy kutya


A tárgyaláson egyébként több furcsaság is történt. Az ügyben eljáró bíró engedélyezte az esküdteknek, hogy a tárgyalás második napjának délutánján meglátogassa őket egy terápiás kutya, tekintve az ügy bonyolultságát és azt, hogy mennyire igénybe veszik őket a történések lelkileg. A kutya, amely a bíróságon dolgozik, az esküdtek számára nagy segítséget nyújthatott, mivel több tucat plusz órát tanácskoztak, hogy döntsenek Cosby sorsáról.


Amikor a bíró megtette a bejelentést a kutyáról, Cosby felállt az asztalától, és elkezdett ugatni, mintha kutya lenne. A tárgyalás első napja sem múlt el fura események nélkül: egy meztelen felsőtestű tiltakozó rohant fel a bíróság lezárt lépcsőjére, akit rögtön le is tartóztattak, és szintén a tárgyaláson történt, hogy Cosby védőügyvédjét pedig szunyókáláson kapták.

via NME; Vulture