Börtönbüntetést kapott a Született feleségek sztárja

  • PORT.hu

Véget ért a csaláson ért Felicity Huffman való életbeli szappanoperája: múlt pénteken kiderült, mennyit kapott, amiért lefizetéssel akarta bejuttatni a lányát az egyetemre.

Korábban többször is írtunk róla, hogy a Született feleségek című sorozattal híressé vált színésznő áprilisban bűnösnek vallotta magát az amerikai történelem valaha volt legnagyobb főiskolai felvételi csalássorozatában, melynek keretében a sztár – harminchárom másik szülővel együtt – 15 ezer dollárt fizetett megvesztegetés gyanánt egy egyetemi adminisztrátornak, aki kijavította a helytelen válaszokat a sztár lányának felvételivizsga-lapján, így a gyerek a valós eredményénél nagyjából 400 ponttal többet szerzett a teszten, amin ráadásul kétszer annyi ideig dolgozhatott, mint a többiek.

Az ügyészség már az elejétől kezdve letöltendő börtönbüntetést akart kérni a sztárra: végső beadványukban az először felmerült négy hónapot egy hónapra mérsékelték, miközben Huffman védői a próbaidőt és a közmunkát próbálták elérni. Múlt pénteken végül kompromisszumos megoldás született, és a színésznőt 14 nap börtönbüntetésre ítélték – ezenkívül, ahogy ügyvédeivel szerették volna, megkapta a próbaidőt (egy év) és a közmunkát is (250 óra), továbbá 30 ezer dolláros bírságot is be kell fizetnie.

Felicity Huffman férjével, William H. Macyvel érkezett a bostoni bíróságra. Forrás: Nic Antaya for The Boston Globe via Getty Images

 

„Az anyaság nem jelent mentséget. Ez az ügy pedig annál is inkább felháborító, mert egy olyan rendszerben akart plusz előnyökre szert tenni a gyerekét lobogtatva, amit már eleve eltorzított a pénz és az egyéb privilégiumok” – indokolta a döntését a bíró, akire a jelek szerint nem hatottak Huffmannek az ítélethirdetés előtt ejtett könnyei és elmondott szavai („Féltem, buta voltam és nagyot hibáztam. Mélységesen szégyellem, amit tettem.”).

„Már elnézést, de erről szól a szülőség. Ez még nem jelenti azt, hogy bűnözők lehetünk. Hogy indokolt lenne a csalásunk”

– reagált az ügyészség képviselője is a bíróságon arra a korábbi levélre, amit Huffman írt az ügyében, és azzal védekezett benne, hogy ő csak megpróbált jó anyaként segíteni a gyerekének.

A színésznőnek egyébként talán a börtönnél és az egyéb büntetési tételeknél is nagyobb fájdalom, hogy férje, a szintén színész William H. Macy szerint (aki feleségéhez hasonlóan beadványként írt egy levelet a bíróságnak) a botrány márciusi kirobbanása óta Huffman nem kap színészi felkéréseket, és meghallgatásokra sem hívják. Felicity Huffman egyébként az első a csalássorozatban részt vett szülők közül, akinek ítélet született az ügyében, mivel a többiek (köztük például egy másik színésznő, Lori Loughlin) nem kötöttek arról szóló megállapodást, hogy elismerik a bűnösségüket. Huffmannek október 25-én kell megkezdenie börtönbüntetése letöltését.


(via Variety)

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás