Buták és gazdagok

  • Vízer Balázs

Mi lenne, ha a Downton Abbey szereplői arrogáns seggfejek lennének, kicsit olyanok, mint a saját valóságshow-t futtató Kardashian nővérek? Erre a feltevésre varrt gombot két éles eszű komika a Kúriában.

Nem számít, ha valaki ellenszenves, buta, hiú és semmihez sem ért, ha gazdag. Ez rengeteg valóságshow alapja, és ez az egyszerű igazság már sokakat juttatott igen magas pozícióba. És ezt ismerte fel a két egykori stand up komikus lány, Natasha Leggero és Riki Lindhome is, akik nem csak ötletgazdái és forgatókönyvírói a sorozatnak, hanem egyben főszereplői is. Ők addig házaltak a rémes arisztokrata családra épülő ötletükkel, míg meg nem győzték a Comedy Centralt, hogy gyártson belőle sorozatot, amihez aztán Ben Stiller produkciós cége, a Red Hour is társult, és megszületett a Kúria, eredeti címén az Another Period, amelynek a menstruációra utaló szóviccét a hazai fordítás már nem vállalta be, és milyen jól tette.

Kúria

A sorozat a betegesen gazdag új-angliai Bellacourt család és számos szolgálójuk életét követi nyomon. A történelmi szatíra nárcisztikus és idióta arisztokratákat és az alkalmazásukban álló szerencsétleneket mutatja be, elsősorban a gonosz és buta testvérpár, Lillian és Beatrice szemszögéből. Persze nekik sem sikerülhet minden. A két lány titokban meleg férjei ugyanis összejöttek egymással, a botrányt pedig titkolni kell, a kastélyba pedig új szolgálólány érkezett, a bögyös Celine – a mindig vonzó Christina Hendricks -, aki mindkettőjüknél jobban néz ki, és valószínűleg apjuk, a Tengernagy szeretője. És megindul a nonstop kavarás, egymás átverése, kisemmizése, illetve a társadalmi ranglétrán való felcsimpaszkodás, mert persze náluk is vannak gazdagabbak, akik nyilván tesznek is valamit a vagyonukért, nem csak a napot lopják és intrikákat szőnek.

Kúria

A sorozat 2015 júniusában debütált Amerikában az első évad tíz részével – azóta két újabb évadot rendelt be a Comedy -, az állandó rendezője pedig az a Jeremy Konner, aki sikerre vitte a nálunk is magyarított Drunk History-t. Az életben is talán kissé idegesítő, vagyis a szerepre tökéletesen alkalmas Leggero, aki a csatorna Égessük le… szériájának állandó vendége, illetve Lindhome és Konner azóta már executive producerek, és energiájuk nagy részét nyilván az emészti fel, hogy kisebb, de nagyon szórakoztató szerepekre híres beugrókat találjanak, hisz olyan ismert arcok is feltűntek már, mint Ben Stiller vagy Joss Whedon rendező. Mert az emberek szeretik a hülye arisztokratákat, és ezek az amerikai kékvérűek nem úgy hülyék, mint a Csengetett, Mylord tökkelütött grófjai, hanem olyan „esküszöm, mindjárt lelököm őket a lépcsőről” hülyék, de így is nagyon szórakoztatóak.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu