Chandler 8 legviccesebb szakítása

A Jóbarátok mókamestere nevetségesnél nevetségesebb okokat talált ki arra, hogy ne kelljen elköteleződnie.

Chandlert és Monicát az isten is egymásnak teremtette, gondolhatnánk a Jóbarátok 10 évada alapján, de mielőtt a páros túllépett volna a barátságon, a Matthew Perry által alakított férfi jó pár kapcsolatba beleugrott, hogy aztán rövid úton menekülőre is fogja, és általában valamilyen nevetséges kifogással. Lássuk Chandler szakításai közül a legemlékezetesebbeket.

8. Joanna szeme

Chandler kétszer is járt Rachel főnökével, Joannával. Először a 3. évadban találkoztak Rachel kezdeményezésére a Bloomingdale-nél, majd egy romantikus vacsora erejéig randiztak is. Chandler azt ígérte, hogy felhívja a nőt, de persze esze ágában sem volt.

Később, A bilincs című epizódban mégis összejöttek, és úgy tűnt, jól alakulnak köztük a dolgok, de a férfi nem tudta túltenni magát azon, hogy Joanna szemének sarkában egy apró "szemfestékcsomó" látható, és ezt végül a nőnek is megmondta.

7. Marjorie és a sikítófrász

Az esküvői ruhák című epizódban Joey horkolása miatt Chandler ragaszkodik hozzá, hogy menjenek el egy alvásklinikára. Miközben a barátját elkíséri, megismerkedik egy lánnyal, Marjorie-vel, aki álmában beszél. A férfi randira is hívja a lányt, akiről az első éjszaka kiderül, álmában nemcsak beszél, de sikít is, amiről Chandler halálra rémül. Ennyi már elég is számára a szakításhoz, pedig akár meg is várhatta volna, hogy működik-e a terápia, hiszen szegény lány épp azért jelentkezett be a klinikára, hogy megszabaduljon a betegségétől.

6. Susie bosszúja

A szuperkupa után című epizód 2. részében Chandler találkozik egy régi iskolatársával, Susie Moss-szal (Julia Roberts), akit régen a fiú zavarba hozott azzal, hogy felemelte a szoknyáját az iskolában. Most összejönnek (egy filmforgatáson találkoznak, ahol a nő sminkesként dolgozik), de kiderül, hogy Susie csak vissza akart vágni Chandlernek. Ráveszi a férfit, hogy viselje az ő bugyiját az éttermi vacsorájuk közben, majd a mosdóban levetkőzteti a férfit, és lelép az összes ruhával. Az immár meztelen Chandler azzal vág vissza, hogy utánakiabál:

Remélem tudod, hogy ezt a bugyit már nem kapod vissza!”

5. Féltékenység Joey elmélete miatt

Már Monica előtt is rátalálhatott volna az igazi szerelem Chandlerre, de szokás szerint ezt is elcseszte. A Joey új barátnője című epizódban ismerkedett meg Kathyvel, akiről csak a flörtölés után derült ki, hogy ő Joey új barátnője. Kathy születésnapjára Chandler a lány kedvenc könyvének első kiadását veszi, de ekkor még próbál parancsolni az érzéseinek, így amikor Joey sokkal rosszabb ajándékot vesz a lánynak, elcseréli vele. Chandler mégis egyre nehezebben tudja titkolni érzéseit, és végül összejönnek Joey háta mögött, ami a két régi barát viszonyának megromlásához vezet. 

Joey később hajlandó megbocsátani a barátjának, Chandler mégis egyre féltékenyebb lesz, mert megtudja, hogy Kathynek szexuálisan túlfűtött jelenetben kell szerepelnie a színpadon egy színésztársával. Joey azzal nyugtatgatja, hogy amíg a színpadon izzik a levegő, addig aggodalomra semmi ok, mert az azt jelzi, hogy a való életben nincs kémia a színészek közt. Chandler többször is megnézi a darabot, és rájön, hogy eltűnt az izzás. Ezért megvádolja Kathy-t, végül szakítanak. 

4. Chandler és a poliamoria

Nehéz elhinni, de a kórosan féltékeny Chandler egyszer majdnem belement egy nyitott kapcsolatba.

A Fenekes karrier című epizódban a csapat hivatalos Joey új musicalének bemutatójára, ahol Chandler megismerkedik egy gyönyörű nővel, Aurórával, és megbeszélnek egy randevút, ahol kiderül, hogy a lány férjezett és egy szeretője van. A nő egyáltalán nem titkolja, hogy a szerelem nála lehet többszereplős is, és bár Chandler alapvetően jól érzi magát vele, a végén a féltékenyebbik énje győz, és kiadja Auróra útját.

3. Danielle, a túl rámenős

Danielle ideális barátnőjelölt volt, maga Chandler is azt mondta, hogy vele töltötte el minden idők legjobb első randiját, utána mégis úgy döntött, hogy jegeli kicsit a lányt, nehogy túl kétségbeesettnek tűnjön. Először kikapcsolja a telefonját, majd amikor üzenetet hagy neki, eljátssza, hogy egy étteremben van. Danielle végül megjelenik a kávézóban, hogy kiderítse, jól van-e a férfi, de Chandler ezt úgy értelmezi, hogy a nő túl követelőző – vagyis a saját bizonytalanságait vetíti ki rá.

2. Janice hangja és nevetése

Chandler az összes barátnője közül talán Janice-t kezelte a legméltatlanabbul, akivel többször is járt. Volt, amikor egy hónapon belül kétszer is kirúgta, máskor fizikailag akadályozta meg, hogy elhagyja. A rögbimeccs című epizódban újra összefutnak, Janice ekkor már elvált, Chandler is szabad, akár össze is jöhetnének, de férfit a nő „hangja, nevetése és személyisége” is irritálja, ezért kitalál egy történetet, miszerint a vállalata áthelyezi őt Jemenbe, és ezért nem lehetnek együtt.

1. Kirúgás helyett hazugság

Chandler nemcsak a magánéletben, de főnökként sem egy jellemóriás, mert amikor az Ursula, az ikertestvér című epizódban ki kellene rúgnia Ninát, képtelen megtenni, inkább randira hívja. Amikor a nő másnap is megjelenik a munkahelyén, hiszen nem tudja, hogy elbocsátották, Chandler elterjeszti róla, hogy mentálisan instabil, és ezért nem lehet megválni tőle. Miután a lánynak feltűnik kollégái furcsa viselkedése, Chandler kénytelen bevallani az igazságot, és ezzel a kapcsolatuknak is annyi.

Via: Screenrant 

 

A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.