Charlize Theron lezúzza Kelet- és Nyugat-Berlint is, de mindkettő Budapesten van

Korunk legjobb akcióhősnője Charlize Theron lett, és a Budapesten forgatott, de Berlinben játszódó Atomszőkében mindent túlél és mindenkit lenyom, kivéve a dögös francia kémnőt. Vele mást csinál.

2017-et írunk, alig két évvel járunk a Mad Max – A harag útja után, Charlize Theron újra pályája csúcsán jár, de ezúttal már nem drámai színésznőként – lásd A rém (2003) című filmet, amelyért Oscart kapott – vagy vígjátékok üdvöskéjeként, hanem akciósztárként. Amit sokan nem néztek volna ki belőle, de az történt, hogy Theron tényleg elképesztő hitelességgel, nagyon, de nagyon kemény munkával igazi harcosnőt faragott önmagából, mind a vásznon, mind a filmiparban. Az Atomszőke esetében ugyanis nem csak ő a kémfilm elpusztíthatatlan főszereplője, de a film egyik producere, és mint ilyen, 5 évébe került, hogy a produkció eljusson a kivitelezésig, és a mozikba kerüljön. És a film hihetetlenül ütős is lett!

A történet, amelynek alapja egy 2012-es, The Coldest City című képregény volt, 1989-ben, a ketté osztott Berlinben játszódik, nem sokkal a fal leomlása előtt. Ide érkezik meg vörös tűsarkúban az MI6 legveszedelmesebb ügynöke, Broughton (Charlize Theron), hogy elkapja egy lebukott kémtársa gyilkosait, és megszerezzen a KGB és a Stasi orra előtt egy titkos listát, amin a legmagasabb körökbe beépült kettős ügynökök nevei szerepelnek. És hősnőnket már a repülőtérről a városba vezető úton meg akarják ölni, ami megadja a film alaphangulatát. Lorraine kontaktja az MI6 helyi embere, Percival, aki közvetlen helyi felettesek híján az évek során egy bulizó-seftelő, félalvilági kiskirály lett Berlinben, és James McAvoy  nagyon jól hozza ezt a lepukkant patkánylyukban lakó, nőfaló tróger figurát. De bekavar még a berlini kémjátszmába egy Delphine nevű, szuperdögös francia ügynök (Sofia Boutella), valamint a CIA nagykutyája (John Goodman), és egy rakás KGB-s verőlegény is.

Az már a legelső trailer után egyértelmű volt, hogy ez a kocka Ladákkal, retró neonfényekkel és a '80-as évek legjobb bulizenéivel telepakolt, szanaszét vágott, feszes videoklipekben bemutatott kémvilág eszelősen menő lesz! Budapest a lepattantságukban is szép belvárosi bérházaival meg a veteránautósok féltve őrzött Trabijaival egyszerűen tökéletes Kelet- és Nyugat-Berlinnek. A verekedős jelenetek pedig annyira nyersek és zsigeriek, hogy azt a Bourne-filmek akciórendezője is csak irigykedve nézheti (főleg a liftezés utáni lépcsőházi leszámolás durva). Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a rendező, David Leitch zajos sikere, a John Wick előtt olyan filmekben kaszkadőrködött, mint a Penge, a Kémjátszma, a Trója, a 300, a Mr. és Mrs. Smith, a Mátrix-folytatások, vagy a Bourne-ultimátum.

Igaz, a videoklipes látványvilág és a KGST teljes gépkocsiparkját felvonultató autós üldözések mellé egy helyenként kissé túlbonyolított kémhistóriát kapunk, néha logikátlan fordulatokkal, a szokásosnál is több árulással és csavarral. Talán emiatt nem lett az Atomszőke az a kultfilm, ami lehetett volna, de így is sokszor újranézhető, hihetetlenül intenzív darabról van szó. És érdemes meghallgatni a film hivatalos tracklistjét, egytől egyig atomjó dalok szerepelnek rajta!